"Olyan a sólet, amilyen a kedves vendég" – Macesz Huszár a Dob utcában
Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Aranyszőrű paripa helyett hintaló, pászka helyett báránymorzsa, boráldás helyett pedig bodzás-uborkás limonádé. Zsidó, de nem kóser étterem a Kőleves helyén, helyett, mellett.

A Dob utca–Kazinczy utca eme sarka többször cserélt már gazdát, mint hogy megszámlálható volna, ami azért is érdekes, mert az összes itt próbálkozó kávéház, kocsma, presszó vagy étterem  zsúfolásig tömve volt minden este: rejtély, miféle ősi babona ülhet a helyen, amiért egy idő után minden itt sikeressé lett vendéglátóipari egység máshova teszi át a székhelyét. Legutóbbi tulajdonosa, a Kőleves étterem például biztos nem hívott fuvarozócéget a költözködéshez, ugyanis egy kerek egész házszámmal cuccolt arrébb. Talán még épp az utolsó melegalátéteket frizbizték át a szomszédba, mikor Macesz Huszár belovagolt hófehér hintalován a megüresedett étterembe, és megnyitotta sajátját.

A szürke, esős és hideg utcákon átvága olyan öröm volt a másfél hónapos tejfakasztóját ünneplő Maceszbe betérni, mintha legalábbis kivezetnének a tíz csapásból – ha tengerkettéosztás nem is, de latyakátszelés bizony túl sok is volt, ami kellően autentikussá tette az ígéretek éttermébe való megérkezést. Hangulatában a Macesz finoman ötvözi egy elszegényedett, de alapvetően kékvérű nagymama lakását a művészi hajlamú kisunokájáéval: mintanyomó hengerrel felvitt motívumok díszítik a fehér falakat, viszont a csillár már egy absztrakt teáskancsó-halom és csészegarmada összeragasztva.

Az asztalokat csinos, nagy(i)polgári hangulatot idéző terítők borítják (meg még az előző vendégekről maradt grátisz morzsácskák – előzetes foglalás ellenére is kemény rotálás van az asztaloknál, úgyhogy ezt megbocsátottam: nem lehet mindent észben tartani), az akasztók azonban már megint a kreatív-infantilis unokát idézik: sorban felragasztott evőeszközökre aggathatjuk ázott kabátjainkat. A sötét fapadlóhoz szépen illeszkednek a bronzos oldallámpák, majd a nagyiharmóniát ismét megtöri egy szürrealistán újragondolt Vénusz születése témájú festmény, meg egy plafonra aggatott hintaló. De látszik a családi kötelék: a kontrasztos elemek nem ütik, inkább kiegészítik egymást.

A Macesz menüsorában is hasonlóan finom ellentéteket hoz össze, így a kombinációk kissé eltérnek a megszokottól. Az informatív ételleírásokat néhol szinesíti egy-egy humoros mondattöredék: nagy kedvencem volt a zsidó tojás (1290 Ft) leírása: “háromféleképpen elkészítve: májjal, töpörtyűvel, meg ahogy a nagyanyám” de például az egyszerű és érthető “sütőtök krémleves gyömbéres naranccsal, pirított tökmaggal” (990 Ft) tájékoztató után a borscsról (1090 Ft) viszont kapunk egy csípős, tömör, nefeleseljennyit leírást: “ahogy azt kell, tejföl külön”.

Rendelésnél nem is kérdőjeleztem meg, pontosan hogy kell azt, és inkább rábíztam magam a séfre vagy a nagyanyjára borscs-ügyben, valamint főfogásként megkockáztattam a báránymorzsát (2690 Ft) sütőtökös burgonyafőzelékkel és rozmaringos pecsenyelével, italnak pedig, úgy döntöttem, kipróbálom az elsőre (és másodjára meg harmadjára is) bizarr hangzású bodzás-uborkás limonádét (750 Ft/fél liter).

A teljesen svindli rendelés a lehető legjobban ütött vissza: a borscsból még úgy életem minden hátralévő napján ennék (tejföllel nagyon ajánlom a házasítást), a báránymorzsás sütőtökös fogás is hozta a formáját (külön díjnyertes volt a hozzá felszolgált dióbeles kenyérrel, ami az alapvetően édes húsos főételhez biztosította a kellő izmosságot és sósságot). A nagy adag bodzás-uborkás frissítőnél pedig vártam, mikor olvad már fel újra egy nagyobb jégdarab, hogy még egy kicsit tovább szürcsölhessem – nagyon ajánlott kombináció.

Tehát érdemes meglátogatni a Dob–Kazinczy új, mentés-sábeszdeklis éttermét. Talán nem is elűző rontás ül azon a sarkon, hanem olyan, mint egy egyetem, ahol pár év tanulás és szórakozás után jelesre diplomáznak a bártulajdonosok, majd odébb állnak. Lehet, hogy a Macesz végül a kampuszon marad tanítani? Nem tudjuk, mindenesetre örülnénk neki.

Macesz Huszár, Bp. VII. ker., Dob utca 26. 

Értékelés 5 pontból

Kiszolgálás: 4

Ár-érték: 4

(Fotók: Tóth István)

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.