Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

A feltűnően sokat túlórázó, esténként boldogan hazaállító, az ágyban mégis rendszeresen fejfájásra hivatkozó feleség egy idő után gyanússá válhat. Vajon tényleg a munkahelyi stressz emészti fel, vagy egy titkos hódoló van a dologban? A filmekben ilyenkor azonnal magánnyomozót fogadna a gyanakvó főhős. Ha akarod, te is megteheted.

A félrelépés nem bűn. Legalábbis a magyar jog szerint nem. Nem jár érte sem életfogytiglani börtön, sem pedig vagyonelkobzás. Skarlátbetűt sem hímeznek a csapodár asszonyra, mindössze patyolattisztának vélt erkölcsein esett foltot kell elviselnie, ha kitudódik a dolog. Nyugodtan próbálkozhatsz azzal, hogy törpefenyőnek álcázva magad a hűtlenkedő nyomába szegődsz, de a megfelelő tapasztalat hiányában és az érzelmi túlfűtöttség miatt ez valószínűleg nem lenne sikersztori, és csak magadat hoznád kellemetlen helyzetbe. Ha mindenképp bizonyságot akarsz szerezni, drágább, célravezetőbb, ha hivatásos magánnyomozót alkalmazol.

A magánnyomozók többsége nyugdíjba vonult rendőr, ami némi garancia a szakértelemre és a kiterjedt kapcsolatrendszerre, de nem kell feltétlenül hetvenes éveiket taposó bácsikra gondolni, hiszen egészen a közelmúltig még negyvenes éveik elején nyugállományba vonulhattak a rend védelmezői.

A képzeletbeli gyanús menyasszony

„Barátnőmmel nyáron szeretnénk megesküdni, azonban kételyeim támadtak. Úgy sejtem, viszonya lehet valakivel, váratlan túlórázások, amikre korábban nem került még sor, kimaradások esténként az állítólagos barátnőivel. Mindenképpen, még az esküvő előtt meg akarok bizonyosodni a hűségéről.”

Néhány nyomozóirodát egy adott szituációval kerestem meg. Első körben mindenki a célszemély folyamatos megfigyelését javasolta. Két eset merülhet fel: egyik, amikor tudjuk, ki a zavaró harmadik csak hitelt érdemlő bizonyítékot szeretnénk a felszarvazásunkról, a másik, amikor a kilétéről fogalmunk sincs, illetve azt se tudjuk, létezik-e egyáltalán. Feltűnésmentes követést garantálnak akár egész nap, és ennek dokumentálását. Mint kiderült, ilyenkor nem egyedül dolgoznak, hiszen egyrészt ki lenne képes minden körülmények között követni valakit, akár járművel közlekedik a kiszemelt, akár gyalog, másrészt, ha egyvalakin múlik a küldetés sikere, őt könnyen ki is szúrhatja a megfigyelt. Több autóval és akár négyen–öten is rányomulhatnak az áldozatra a leleplezés reményében, sőt még gyakori átöltözésre is kényszerülhetnek, hogy eloszlassanak minden gyanút.

Drága, plusz a költségek

Az ilyen esetkben óradíjjal számolnak a magánnyomozók, amely nettó összege 12-től akár 30 ezer forintig is terjedhet, valamint van, aki napidíjat kér, ez mintegy 80 ezer forint, könnyen lehet azonban, hogy több nap is kárba vész, mivel a préda a műkörmösön és a sarki közérten kívül máshova azokon a napokon nem igazán megy. A speciális költségeket a fenti díj sem foglalja mindig magában. Ha az ügyfél úgy kívánja, hogy egy gyertyafényes vacsorára is kövessék a kikapós asszonykát, ám legyen, de ennek költségeit még hozzácsapják a megbízási díjhoz. Előfordul az is, hogy a nyomozó egy több százezer forintra rúgó keretösszeget kér, ezért viszont teljes környezettanulmányt kap a megbízó.

A rátermettebb privát kopók arra is hajlandóak, hogy in flagranti avatkozzanak bele az események menetébe, így ha az érintett bekapja a csalit, még közvetlenebbül rábizonyítható a hűtlenség. Felvetődött bennem a csalipasi bevetése is. Érdekes módon azonban erről a lehetőségről mindenki lebeszélt, ilyenkor ugyanis a lódító hódítót is meg kell fizetni, és korántsem biztos, hogy az illető a hölgy esete lesz, valamint sokkal hosszadalmasabb is a bizalmába férkőzni. Sőt, lehet, hogy eszébe sem jutna a félrelépés, a kiprovokált helyzet azonban olyan tökéletesre sikerül, hogy mégis vonzalom alakul ki közöttük.

Sok mindenhez a megfigyelt engedélye kellene

Eléggé szűkre szabják a magánnyomozók lehetőségeit a jogszabályok. Adatot gyűjthetnek és felvilágosítást is kérhetnek, valamint az igazolványuk bemutatását követően az ingatlan-nyilvántartásban, az egyéni vállalkozók nyilvántartásában és a cégnyilvántartásban nyilvántartott adatokról kivonatot, másolatot készíthetnek. Kép- és hangfelvételt viszont csak az adatvédelmi és személyiségi jogokra vonatkozó szabályok megtartásával készíthetnének, illetve használhatnának fel, ami lényegében azt jelenti, hogy a fényképek, felvételek készítéséhez az érintett hozzájárulása is szükséges lenne, ami valljuk be, ebben az esetben eléggé életszerűtlen. Hasonló a helyzet a levelekkel, ugyanis más részére szóló zárt küldemény tartalmát csak a címzett vagy a feladó előzetes hozzájárulásával ellenőrizhetik.

A titkos adatszerzés (pl. lehallgató elhelyezése lakásban, irodában, telefonbeszélgetések rögzítése, e-mail postafiók feltörése, adatforgalom figyelése) ugyan technikailag lehetséges, azonban már bírói engedélyhez kötött, ezért ettől a legtöbb általunk megkérdezett magánnyomozó el is zárkózott. Bár nem kizárt, hogy egy személyes találkozó esetén megkörnyékezhetőek lettek volna, de ilyenkor biztos mélyebben a zsebébe kell nyúlnia a megbízónak.

A magánnyomozói tevékenység garanciája, hogy igazolványukat a rendőrség adja ki, és felelősségbiztosítással is rendelkezniük kell az általuk esetlegesen okozott károk megtérítése érdekében. A házasságtörésen kívül pedig az üzleti és magánélet rengeteg egyéb területén segíthetnek. Legyen az akár puhatolózás egy leendő üzlettárs felől, eltűnt családtagok felkutatása, annak kiderítése, hogy a betegszabadságon lévő alkalmazott valóban az ágyat nyomja-e, vagy csak kicsit utána kapirgálni a kiszemelt cégvezető-jelöltnek, hogy valóban olyan vonzó-e, mint ahogy az önéletrajza állítja. A lehetőségek határtalanok.

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.