Itthon nagyon büszkék vagyunk a borainkra, néha indokolatlanul, de a Wine Spectator idei listáján elért eredményt nyugodtan komolyan vehetjük.

Néha nem igazán értjük, hogy miért kerül egy balatonfelvidéki vörös négyszer annyiba, mint egy jól ismert francia vagy olasz márka, de a rangos Wine Spectator idei, frissen megjelent százas listája olyasmi, amire nyugodtan támaszkodhatunk, ha be akarjuk lőni a boraink értékét.

A tokaji Dereszla 2007-es ötputtonyos aszúja a 20. helyezést érte el 95 pontot szerezve a százból. A pincészetnek nem ez az első sikere, a kétezres években már két alkalommal is bekerült aszújuk, mindkétszer 94 ponttal. A lista szerint egy palack ára negyven dollár (nyolcezer forint), nem egyszerű beszerezni, a Tescóban nem árulják, a pincészet külföldre értékesít.

Korábban a Royal Tokajinak is sikerült ez a bravúr, ugyanakkor beszédes, hogy csak aszúkkal sikerül felkerülni a listára, egyéb fronton még nem sikerül olyat alkotni, amivel tartósan ott lehetne a hazai bor a világ élvonalában.

A listán egyébként fontos a jó ár-érték arány, azaz a megfizethetőség, az első helyezett Rioja Imperial Gran Reserva 2004 is csak 63 dollár, azaz kb. 12 ezer forint.

(Fotó: hivatalos Facebook-oldal)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés