Nemcsak alkoholból árt meg a sok, hanem vízből is.

A megfelelő folyadékfogyasztás fontos, de nemcsak az lehet probléma, ha túl keveset iszol, hanem az is, ha túl sokat – és itt most elsősorban a vízre gondolunk.

Vizet eléggé fontos fogyasztanod, mert eléggé fontos szerepet tölt be szervezeted működésében: szabályozza a vérnyomást, oldja és szállítja a tápanyagokat és salakanyagokat, biztosítja a vérkeringést, a vér megfelelő összetételét és a szervezet állandó belső hőmérsékletét, és segíti az ízületek működését, vagyis tényleg elég sok feladatot lát el.

Ha sokat viszel be belőle, de kevés távozik, akkor gyakorlatilag felhígul a véred, ezt úgy kell érteni, hogy jelentősen lecsökkenhet a véredben a nátrium szintje, és sóhiányos állapot, úgynevezett hiponatrémiás alakulhat ki.

Az elektrolitok (ásványi anyagok és nyomelemek) fontos szerepet játszanak a test vízháztartásának kiegyensúlyozásában és a központi idegrendszer működésében is.

Ez pedig fejfájással, fáradékonysággal, izomgyengeséggel, görcsökkel, hányingerrel és szédüléssel járhat, súlyosabb esetben pedig ödéma és rohamok is kialakulhatnak.

A sóhiányos állapot enyhébb tünetei nagyon hasonlóak a napszúráséhoz, viszont különböző kezelést igényelnek, ezért nyáron nem árt orvoshoz fordulnod, ha ezt tapasztalod.

És hogy mennyit kellene innod amúgy, illetve edzés előtt, közben és utána? A szakemberek erre is tudják választ:

Mennyi folyadékot kéne innunk? És ebben a hőségben?

A folyadékpótlásra mindig figyelni kell, de főleg ebben a hőségben.

(Fotó: http://workoutworkshop.co.uk/)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés