Már mindennek van valami napja ezen a világon, hát miért ne lenne az Ádám- és Évakosztümnek is? Méghozzá ma, július tizennegyedike a National Nude Day, úgyhogy le a gatyákkal, ünnepeld a meztelenséget!

Ha másra nem is, de mondjuk arra jó, hogy a csajodnak a mai napon nem lehet kifogása ellene, hogy lekérd róla a ruhát. Egyébként pedig Európában és a tengerentúlon is tartják a naturalisták és nudisták világnapját július tizennegyedikén, arra buzdítva a kórosan ruhaviselő embereket, hogy ugyan dobják már le a textilt erre a napra.

A dolog mögé még be is lehet pattintani a mostanában talán szó szerint egészségtelenül divatossá vált fogadd el önmagad szlogent; a meztelen testedet úgy, ahogy van. (*Az egészségtelenül divatos fogalmat itt úgy értjük, hogy talán nem biztos, hogy a száznyolcvan kilós hájtengert el kéne fogadni, sőt, még szépnek is kéne látni, mikor elég komoly betegségekhez vezethet – plusz legtöbbször olyan nők húzzák be ezt a légy természetes és baszd meg a szépségről alkotott vélekedésedet, akik csak a hurkahegyekből nem hajlandóak lefogyni, ellenben szétsminkelik meg tetoválják magukat és festik a hajukat, persze mindezt a természetes szépség jegyében.) De alapvetően így nyár közepén nem hangzik túl fájdalmas gondolatnak, hogy mondjuk otthon egy kicsit többet nudizzunk a mai napon mint szoktunk.

Plusz reménykedünk benne, hogy kedvenc híres modellhölgyeményeink is csatlakoznak a nemes mozgalomhoz és ezt Insta oldalukon is megosztják hasonló képekkel mint a fentiek – ha így lesz, mindenképp értesítünk róla. Addig is: Viva la nudismo!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában