Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Ezt nem gondoltad volna, igaz? Pedig még logikus is.

A Nutrition and Food Science szaklap szerint bár nem a legjobb dolog a mikróban főzni, ugyanakkor zöldségek párolására használni sokkal egészségesebb, mintha azt tűzhelyen tennénk.

Bár ez a megállapítás elsőre meglepőnek tűnik, valójában teljesen logikus az érvelés, ugyanis mint mondják

Nyilván a mikrózással kapcsolatban benned is felmerül az ilyenkor szokásos kérdés:

Dr. Felföldi József, a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Karának tanára a Nosalty kérdésére elmondta, hogy a mikrózás inkább gasztronómiai kérdés, mint egészségvédelmi:

  • „A mikrohullám közvetlen káros hatásának semmiféle tudományos, kísérletileg igazolható bizonyítéka nincs.”
  • „Maga a mikrohullámú sugárzás káros lehet az emberi szervezetre, éppen annak rendkívül intenzív melegítő hatása miatt (ezt az azonos tartományban működő radarberendezések tapasztalatai is megerősítik). Meg kell tehát akadályozni, hogy a mikrohullámú energia kijusson a készülékből. Erre szolgál a fémház és az ajtó védőrétege. Természetesen ezek sérülése balesetveszélyt jelenthet.”

Illetve, hogy az egy nagy tévhit, hogy a káros mikrohullámokkal melegített étel sugárzóvá válik:

  • „A készülék kikapcsolása után a molekulák visszaállnak a hőmérsékletnek megfelelő alapenergiájukra, pontosan úgy viselkednek, mint a hagyományosan melegített ételek részecskéi.”

A szakértők szerint a vitaminok és a tápanyagok megtartásának az a legjobb módja – eszköztől függetlenül –, ha

  • rövid főzési időt alkalmazunk, valamint
  • olyan főzési módszert választunk, amely a lehető legkevesebb folyadékot használja fel.

(Forrás: BBC, Nosalty, Life, fotó: Getty Images)

Player Autószalon

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.