Van egy különleges erdő Belgiumban, amely minden tavasszal a föld egyik legszebb erdejévé változik. A Halle-erdőt (hívják még Hallerbosnak is) ugyanis milliónyi színes harangvirág lepi el ilyenkor, és kék, illetve lila színben kezd el pompázni.

Brüsszel többek között ugye arról híres, hogy itt található jó néhány európai intézmény, illetve nemzetközi szervezet központja. Azt pedig nem gondoltuk volna, hogy az itt ülésező Európai Parlamenttől, a NATO és az EU székhelyétől, azaz ettől a politikától és diplomáciától „szagos” világvárostól mindössze pár kilométerre egy igazi tündérország bújik meg, amelyet hajnalban gyakran köd borít, így szinte földöntúli látványban pompázik. Nem is csoda, hogy rengeteg turista és fotózni vágyó keresi fel a virágmező fedte környéket.

A flandriai Hallerbosra egyébként joggal lehetnek büszkék a belgák, ugyanis a második világháború alatt szinte teljesen kipusztították, ám a helyiek újjáültették a fákat, a növényeket pedig újratelepítették.

A 40 ezer fős város a Flamand-Brabant tartományban található Halle-Vilvoorde járásban terül el, amely szinte teljesen körbeveszi a Brüsszel Fővárosi Régiót. A járást 1963-ban hozták létre, amikor a nyelvi határok mentén közigazgatási régiókra osztották az egységes Brabant tartományt – és bár hivatalosan holland nyelvű, Brüsszel közelsége miatt gyakorlatilag a franciával is jól érvényesülhetünk.

Jól tudjuk, hogy egy erdő miatt – legyen az bármilyen fenséges is – az ember nem vág neki egy több mint ezer kilométeres utazásnak, de ha már az utad a belga fővárosba vezet, akkor lazításképp mindenképp érdemes lehet közelebbről is szemügyre venned ezt a természeti csodát.

Utazás és szállás

Mivel lényegében a brüsszeli régióhoz tartozik, a legegyszerűbb a belga fővároson keresztül megközelíteni, szerencsére brüsszeli repülőgépjáratokból nem szűkölködünk. És ha már ott jársz, természetesen szükség lesz elérhető árú, kényelmes, otthonos alvóhelyre is.

És ha majd Brüsszelben is elidőzöl egy kicsit, akkor talán mindenképp jól fog jönni egy olyan világhíres és Guinness-rekorder kocsma, amely újraértelmezi a sörivást sörfogyasztássá, az alkoholizálást pedig művészetté:

Delirium Tremens – A sörök háromemeletes fellegvára Brüsszelben

A Delirium Café, Brüsszel világhíres és Guinness-rekorder kocsmája (jobb szó híján) újraértelmezi a sörivást sörfogyasztássá, az alkoholizálást pedig művészetté.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art déco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában