Az öregedéstől sokan tartanak, sokan pedig képtelenek elfogadni a korukat, pedig tényleg minden életszakasznak megvan a maga szépsége. Az alábbi grafika segít ezt megtalálni.

A Business Insider által készített ábra természetesen nem hasraütésszerűen készült, hanem különböző kutatások, tanulmányok alapján. A jó hír az, hogy nemcsak 20-30 évesen érhetünk a csúcsra mindenben, hanem 60 és 80 felett is rátalálhatunk a boldogságra, felfedezhetjük erősségeinket.

Ha tehát egy új nyelvet szeretnénk elsajátítani, akkor jó lesz minél előbb belekezdeni, hiszen 7 évesen a legkönnyebb, és nyilván egyre nehezebbé válik, ahogy idősödünk. Érdekes, hogy állítólag 22 évesen vagyunk a legjobbak mások neveinek megjegyzéségében. Az már kevésbé meglepő, hogy a nők 23 éves korukban a legvonzóbbak a férfiak számára.

Az izmaink 25 éves korunkban a legkeményebbek, ám szerencsére sokáig azok is maradnak, főleg ha használjuk is őket. Ha le akarod futni a maratont, érdemes 28 éves korod körül próbálkozni vele, míg sakkversenyre 31 esztendősen éri meg leginkább jelentkezni. Ha még nem kaptál Nobel-díjat, de 40 alatti vagy, akkor van még remény!

Ha pedig nem vagy kellőképpen elégedett az életeddel, akkor talán csak 69 éves korodig kell várnod rá, és ismét az leszel. Nyugi, a szókincsed is bővülhet még, 70 felett olyan választékosan fogod majd kifejezni magad, mint még soha.

(via)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.