Egy kazah utazási irodánál, a Chocotravelnél úgy gondolták, hogy itt az ideje kicsit megtolni a marketingszekeret – így előálltak egy olyan reklámmal, amelyről azóta is beszél a világ. Mission complete. Vagyis nem egészen.

Az ominózus kisfilmben meztelen légiutas-kísérők magyarázzák el a frankót – mivel a vodkán kívül nem sok orosz szót ismerünk, csak következtetni tudunk arra, hogy a Chocotravelhez próbálják csalogatni az utazni vágyókat. De igazából az elhangzott szavakra talán az oroszul értők sem igazán figyeltek, a hangsúly a látványon van:

A céget hamar megvádolták azzal, hogy a reklámjuk szexista, így az utazási iroda másnap kidobta a férfiváltozatot is, amelyben pilóták feszítenek egy szál faszban nyakkendőben s sapkában, és az eleje kicsit olyan, mint egy alacsony költségvetésű orosz pornófilm bevezető jelenete. Figyeld az 5. másodpercnél a kacsintó ürgét:

A vállalat reklámjai miatt heves vita alakult ki több internetes fórumon is, ugyanakkor a cégigazgató, Nyikolaj Mazenszev szerint az általuk vázolt iránnyal semmi gond nincs, sőt, előállt egy egészen meredek párhuzammal is:

„A klipben nem mutattunk semmi olyasmit, amit ne láthatnátok egy medencében vagy a tengerparton. Azokat a lányokat is megtámadnátok, akik szoknyát vagy fürdőruhát viselnek?”

A videók posztolásáért felelős Nurken Rzalijev – aki az utazási iroda egyik ernyőszervezeténél dolgozik – úgy véli: fölösleges szexistának beállítani őket, mert ennek semmi alapja sincs, és bár a vélemények a reklámokról megoszlanak, a figyelmet sikerült felhívniuk a magas jegyárak problémájára. Az biztos, hogy a Chocotravel elérte azt, hogy a fél világ róla beszéljen – mondjuk azért kíváncsiak lennénk arra is, hogy az egész akció az utazási iroda bevételeit negatív vagy pozitív irányban érinti-e.

(forrás: BBC, Fox News)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art déco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés