Ez azért nem kevés.

Az Európai Népegészségügyi Szövetség (EPHA) legfrissebb jelentése a légszennyezés miatt bekövetkezett betegségek kezelésével és az elhalálozással járó kiadásokat vizsgálta*, és arra a megállapításra jutott, hogy az európaiak számára évente átlagosan 1250 euróba, mintegy 455 ezer forintba  kerülnek fejenként.

* A jelentés a légszennyezéshez köthető egészségügyi ellátással, a bekövetkező betegségek miatt kiesett munkanapokkal és a halálesetekkel járó költségeket összegezte 30 európai ország 432 városa, köztük Budapest, Debrecen, Győr és Pécs esetében 2018-ban.

Az elemzés szerint a légúti megbetegedések miatti kiadások...

  • a legnagyobbak: Bukarestben, Milánóban, Padovában, Varsóban, és Pozsonyban voltak fejenként a legnagyobbak – az egy főre jutó kiadások közelítenek a háromezer euróhoz, mintegy egymillió forinthoz
  • a legalacsonyabb: a Spanyolországhoz tartozó Tenerife szigetén – mintegy 380 euró, azaz 140 ezer forint.

A jelentés kiemelte, hogy a városi légszennyezésért, valamint az amiatt bekövetkező elhalálozásokért legkiemelkedőbb mértékben az épületek fűtése, az ipari vagy a mezőgazdasági tevékenység mellett – különösen a kelet-közép-európai régióban – a közlekedés a felelős.

A becslések szerint a városi gépjárműhasználat egyszázalékos növekedése akár 0,5%-kal növelheti a költségeket. A tanulmány szerint a városi közlekedési szokások és a várospolitika kismértékű változásai is jelentősen befolyásolhatják a kiadásokat. A jelentésben ezért a fosszilisüzemanyag-alapú közlekedés csökkentésére, a fenntarthatóbb és nulla kibocsátású alternatív közlekedési eszközök használatának támogatására szólítanak fel.

(Forrás: The Guardian, MTI, fotó: Getty Images)

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.