Szépirodalmi igényességű írást még úgysem olvastunk egy kifosztásról.

Folyó év márciusában B. Zsolt lakhatási célra szolgáló ingatlanában a megalapozott gyanú szerint rablás bűntett tényállását valósította meg – ilyesmi, a magyarra helyenként hasonlító nyelven írt híreket, közleményeket szoktunk olvasni a Police.hu-n. Az iménti mondatot viszont mi írtuk, mert erről az esetről a magyar irodalom legnagyobbjainak munkásságát közelítő módon számoltak be – igen, a Police.hu-n. Kiemelünk néhány mondatot, mutatunk egy képet, és nagyon megértjük, ha utána átkattintasz teljes egészében kiélvezni az eredeti nyújtotta örömöket.

„Sokkolóan rikító, a legmerészebb eklektikán is túlkiáltó enteriőrben vetkőztette majdnem pőrére áldozatát az izsófalvi gyanúsított.”

„A modern kori útonálló ekkor egy kést elővéve közölte, hogy értesült arról, miszerint a fiatalabb férfi fizetést kapott, amire ő valamilyen oknál fogva jogot formál.”

„Miközben ezeket az irányelveket megosztotta, kétszer arcon is vágta a sértettet, aki az általa »csípős pofonoknak« leírt ütlegektől – átmeneti bőrpíron túl – sérülést nem szenvedett.”

„Osztott-szorzott, majd matematikailag, és erkölcsileg is számba véve a történteket, arra jutott, hogy a meghagyott tízeurós ellenére is erősen deficites rá nézve a cselekedet.”

Az eredeti mű itt olvasható.

Nagyot mennek mostanában a kékek:

Bonanza Banzai-idézettel kampányol a rendőrség

Két és fél évtizeddel a feloszlásuk után ért csúcsra a Kovács Ákos–Hauber Zsolt–Menczel Gábor trió.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés