Komolyan át kellene gondolnod a mobiltárolási szokásaidat, és nem csak a spermáid miatt.

Mióta megjelentek a piacon a mobiltelefonok, azóta röppennek fel hírek azzal kapcsolatban, milyen rossz hatással is vannak az egészségünkre. Bár ezek egy jelentős részét már cáfolták, egy részét nem, ezekkel kénytelenek vagyunk együtt élni, amennyiben mobiltelefont hordunk magunknál – márpedig mindannyian hordunk magunknál.

Igen, mára egy kissé átalakult ezeknek az eszközöknek a felhasználása. A kezdeti, táska méretű telefonok mára kis számítógépekké váltak, amelyek állandó jelleggel a zsebünkben lapulnak. És pontosan ezzel van a gond, merthogy – és most jön a nagy klasszikus –

a (zsebben hordott) mobilok rossz hatással vannak a spermiumtermelésre, mégpedig a wifikapcsolat miatt, ami ma már szinte mindenhol elérhető.

Egy 2019-es japán tanulmány azt vizsgálta, vajon a mobiltelefonok wifikapcsolata mennyiben befolyásolja a spermiumtermelést. A felvetés szerint akár jelentősen is, hiszen elektromágneses hullámokról van szó, amelyek alapvetően problémásak lehetnek az egészség szempontjából. A részletes tanulmány rámutatott arra, hogy 30 perces kitettség ezeknek a hullámoknak még nem okoz különösebb problémát, ám az időhányad emelkedésével sajnos a spermiumtermelésre gyakorolt hatás is jelentősen fokozódik (2 órás kitettség esetén a spermiumok mozgékonysága 26,4%-ra esik vissza, míg 24 órás kitettségnél pedig a spermiumok 23,3%-a elhal a sugárzástól), és talán mondanunk sem kell, hogy ezek a hullámok a spermiumok minőségére sincsenek jó hatással.

Egy termékenységi szakember, Ratkó Tünde arra hívja fel a figyelmet, hogy a környezeti hatásoknak kitett szervezet napjainkra akkora energiafelhasználást kénytelen a védekezésre fordítani, hogy sok esetben a reprodukcióra már nem marad elegendő. Ez persze nem azt jelenti, hogy a férfiaknál elmarad a nemi vágy, vagy csökken a libidó – bár ezek is előfordulhatnak –, hanem azt, hogy komolyan fennáll a veszélye annak, hogy jelentősen romlik a spermiumtermelés és a spermiumok minősége.

Mindez pedig nemcsak a terméketlenséget segíti elő, hanem akár komoly hormonális problémákhoz is vezethet.

Természetesen lehet védekezni ellene, ráadásul egyszerűen: a szokásaid megváltoztatásával. Tényleg egyszerű dolgokra kell gondolni, például

ne a nadrágzsebben cipeld a mobilt

– ez logikusnak tűnik a fentebb leírtak után –, illetve

figyelj a tápanyag-ellátottságra.

Ez utóbbi is logikus, hiszen bármilyen káros hatás kivédéséhez a szervezetnek energiára, tápanyagokra van szüksége, adott esetben magas dózisban. Sokszor azonban az ilyen védekezésekre vagy szimplán csak az egyes funkciók normál szinten tartására egyszerűen már nem marad tápanyag a szervezetünkben, hiszen életmódunk és a környezeti hatások is komoly plusz energiabefektetést igényelnek a testünktől.

Ezen persze lehet javítani, ha fokozod a tápanyagbevitelt, azonban ne felejtsd el, hogy a vitaminok mellett ásványi anyagok és nyomelemek is kellenek a szervezetnek.

Fontos tudnod, hogy a férfiak tápanyagszükséglete nem azonos a nőkével. Sok esetben ugyanazokra az anyagokra van szükség, de nem azonos dózisban, így a szervezet megfelelő támogatása érdekében a férfiaknak a nekik kifejlesztett, úgynevezett férfivitamin-készítmény az ajánlott.

(Forrás: ratkotunde.hu, fotó: Unsplash, Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Vannak olyan zöldségek, amik egészségesebbek főzve, mint nyersen

Nem minden zöldség szükségszerűen egészségesebb nyersen, vannak,  amiket inkább főzve érdemes elfogyasztani.

Már egy kevés mozgással sokat tehetünk a depresszió elkerüléséért

A testedzés előnyei akkor mutatkoztak meg legjobban, amikor valaki a teljes passzivitásból mozdult ki azzal, hogy beiktatta a testmozgást az életébe.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés