Gigantikus felmérés alapján jutottak erre.

Az Oxfordi Egyetemhez tartozó Oxfordi Internet Intézet (OII) szakemberei a tévénézés, a közösségimédia- és a különböző digitális eszközök használata, valamint a depresszió, az öngyilkosságra való hajlam és a magatartásbeli problémák közötti kapcsolatokban bekövetkezett változásokat vizsgálták az elmúlt harminc évre visszamenőleg, 430 ezer, tíz- és tizenöt éves kor közötti tinédzser bevonásával.

Az eredmények azt mutatták, hogy 1991 és 2019 között kissé csökkent az összefüggés a depresszió, valamint a közösségimédia-használat és a tévénézés között, ugyanakkor valamelyest erősödött a kapcsolat a közösségimédia-használat és az érzelmi problémák között. A megfigyelt változások azonban kismértékűek voltak.

A szakemberek szerint a vizsgált adatok nem támasztják alá azt a feltételezést, hogy a jelenleg legaggasztóbbnak vélt technológiák – például az okostelefonok – idővel még ártalmasabbá válnak.

A tanulmányban részt vevő amerikai és brit fiatalok különböző kérdéseket megválaszolva értékelték saját érzéseiket. A kutatók csupán arról kérdezték őket, hogy mennyi időt töltenek a közösségimédia- és a különböző digitális eszközök használatával, arról nem kellett beszámolniuk, pontosan hogyan töltik el ezt az időt.

A brit kormány bejelentette, hogy 500 millió fonttal támogatja a mentális egészséggel foglalkozó szolgáltatásokat, 79 millió fontot kifejezetten a gyerekek és fiatalok számára előirányozva.

Ez is érdekelhet:

B-s vércsoportod van? Valószínűleg nem lesz veseköved

Kapcsolatot mutattak ki bizonyos vércsoportok és negyvenkilenc betegség között.

(Forrás: BBC News/MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés