Az adatok nem hazudnak, de eskü, mi mindent megtettünk érte, hogy sok sör fogyjon.

Tavaly az öt legnagyobb hazai sörgyártó (Borsodi, Dreher, Heineken, Carlsberg és Pécsi) teljes forgalma 7,5%-kal, 6,177 millió hektoliterre mérséklődött, a belföldi értékesítés pedig még ezt is meghaladó mértékben, 9%-kal, 5,657 millió hektoliterre esett az előző évhez képest, vagyis

akárhogy is nézzük 2020-ban kevesebbet ittunk, mint 2019-ben

–  megjegyeznénk, hogy ez a Player-szerkesztőségén nem múlt.

Ennek elég nyilvánvaló okai vannak

A csökkenés a HORECA-szektort (hotelek, éttermek, kávézók) érintő járványügyi intézkedésekkel magyarázható.

  • A hordós sör forgalma 2020-ban az előző évinek közel felére csökkent, az eladott 297 ezer hektoliter a teljes forgalom 4,8%.
  • Az újratölthető üvegben forgalmazott sör forgalma szenvedte el a legnagyobb csökkenést, ennek eladása 26%-kal esett, 965 ezer hektolitert ért el.

Ugyanakkor exportban erősek voltunk

A belföldi kereslet csökkenésével szemben az exportált sör mennyisége 12%-kal nőtt tavaly 2019-hez képest – nyilván a hazai gyártók kiváló minőségének köszönhetően.

  • Az elsősorban a környező országok piacaira irányuló kivitel 521 ezer hektolitert tett ki, elérve a 2020. évi 5378 millió hektoliteres magyarországi termelés 9,7%-át.

Mi várható idén?

A Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSZ) igazgatója, Kántor Sándor szerint egyelőre nehéz előrejelezni, hogy gazdasági szempontból az iparág előtt milyen év áll.

  • Az év első hónapjában a belföldön termelt 346 ezer hektoliter sör mennyisége közel azonos a tavalyi év hasonló időszakának termelési eredményével, bár a söripar januárban nem tudott hordós sört értékesíteni és a vendéglátásban szintén számottevő részesedésű újratölthető üvegben forgalmazott sör mennyisége a tavaly januári forgalom felét sem érte el.
  • Az első havi forgalmi adatokból látható, hogy a év eleji szezonra jellemző módon a hagyományos sörökre magasabb a kereslet, mint az alkoholmentes változatokra. Az év folyamán azonban várható, hogy a korábbiakhoz hasonló lesz az alkoholmentes ízesített és ízesítetlen sörökre az érdeklődés, vagyis ebben a szegmensben az előző időszakot meghaladó igényt vár a söripar.

Eközben...

Néhány ezer ember biztosan megutálja a Heinekent

Persze nem feltétlenül a sörgyártó tehet erről.

(Forrás: MSSZ, MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában