Tudtad, hogy Hollandiában egy fogyatékkal élő az egészségügyi járandóságát évi 12 alkalommal prostituáltra is költheti? Most már tudod. Akkor tudd azt is, hogy Tajvanban viszont magasról tesznek az egészre.

Jöhet a harmadik hasznos info? A fenti nem azért van így, mert a holland állam így akarja társadalombiztosítási pénzekkel élénkíteni a prostitúciót. Egyszerűen azért, mert arrafelé úgy gondolják, hogy mindenkinek joga van az egészséges szexuális élethez. Ezzel szemben Tajvanban – bár az ottani egészségügy a világ egyik legjobbjának számít – a mozgáskorlátozottak testi vágyai tekintetében a társadalombiztosítás apu megvont vállait játssza. Az egész nemtörődömség egyrészről abból fakad, hogy arrafelé a szex még mindig tabutémának számít, másrészről viszont az uralkodó buddhista felfogás szerint azok, akik valamilyen súlyos testi fogyatékossággal születnek, az előző életükben elkövetett bűneikért fizetnek meg ily módon. E két együttható eredményeként mind a közvélekedés, mind az egészségügy szinte aszexuális emberekként tekint a fogyatékkal élőkre.

Ez ellen lépett föl végre a Hand Angel nevű szervezet, melynek elsődleges célja, hogy felhívja a figyelmet a sérült emberek szexuális izoláltságára. A kényes téma napirendre tűzése már önmagában a célkeresztbe állította a kezdeményezést, de az a helyzet, hogy a szervezet még ennél is messzebbre ment. A programban részt vevő tíz önkéntes ugyanis olyasmivel segíti a rászorulókat, ami nem csak orvosi körökben, de a társadalom egy elég nagy részénél is kiverte a biztosítékot; fogyatékkal élők kézzel történő kielégítését vállalták. Bármennyire is adná magát néhány alulbútorozott poén, ha belegondolsz a dologba, biztosan elmegy a kedved a viccelődéstől.

Az önkéntesek teljesen különböző hátterű nők és férfiak. Van köztük orvostanhallgató, szociális munkás, aktivista, egészséges, mozgássérült, hetero- és homoszexuális egyaránt. A „kezelés” során kizárólag a kezüket használhatják, de egy arcra adott puszi még megengedett. A szolgáltatás teljesen ingyenes, a jelentkezőnek a társadalombiztosítás által súlyos fogyatékkal élőnek nyilvánítottnak kell lennie, de feltétel, hogy az illető szellemileg ép legyen.

A Hand Angel első akciója nagy felzúdulást keltett; egy Andy nevű, izomsorvadásban szenvedő fiatal meleg fiút - akinek még soha nem volt lehetősége megtapasztalni a testiséget – „kicsempészték” a szülei házából, majd egy hotelszobába vitték (lásd a fenti képet), ahol átélhette élete első szexuális élményét. Andy elmondta, hogy nagyon hálás a családjának mindenért, de a túlzott aggodalmaik miatt esélye sem volt arra, hogy bárkivel romantikus kapcsolatba kerüljön. A szervezet 30 éves alapítója olyan evidenciákat mond ki, amikről Tajvanban eddig jobban szerettek tudomást sem venni: „A fogyatékkal élők ugyanazokban a szexuális vágyakban és szükségletekben osztoznak, mint egészséges embertársaik.” A szervezet akciója után Andy teljesen megváltozott, amit még a családtagjai is örömmel fogadtak. Sokkal nyitottabb és magabiztosabb lett. „Nem éreztem sajnálatot. Rendkívül intim élmény volt.” – mondja.

Úgy tűnik, hogy a még európai szemmel is fura jótékonysági szervezet lassan eléri a célját; a téma elkezdte foglalkoztatni az embereket és végül begyűrűzött orvosi körökbe is. Bár az első reakciók nem éppen hízelgőek, legalább olyasmiről megy a vita, amiről korábban még senki nem akart hallani.

Akár egyet értesz a dologgal, akár nem, a tanulság még számodra is hasznos lehet: nem muszáj elegánsan lépkedni, csak az irány legyen helyes.

(via VICE)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés