Úgy tűnik, hogy egy új iPhone X nem fogja boldogabbá tenni az életed, de még egy Corvette ZR1 sem képes ezt megadni neked. Nyilván nem lennél szomorú, ha kapnál egy ilyet, de ha valóban teljessé szeretnéd tenni az életed, sokkal inkább arra kell figyelned, hogy a megfelelő emberekkel vedd körbe magad.

A Northwestern University professzora, Moran Cerf szerint sokkal kevesebb energiát kellene fordítanunk apró és jelentéktelen döntések meghozatalára, így jobban tudnánk összpontosítani a lényegre, vagyis a barátaink megválogatására.

A neurológus professzor - aki több mint egy évtizedig vizsgálta a döntéshozatalt - szerint ez azért is roppant fontos, mert

az agyhullámaink szinkronba kerülnek azokéval, akikkel a legtöbb időt töltjük el közösen.

Ez pedig azt jelenti, hogy elkezdesz hasonlítani a barátaidra, felveszed az ő kívánatos viselkedésmintáikat és a világlátásod is ennek megfelelően változik. Nagyon nem mindegy tehát, hogy kikkel töltöd el a szabadidődet.

Az igaz barátok jelenthetik az igaz boldogságot

Dr. Cerf úgy véli, hogy teljesen alaptalanul gondoljuk azt, hogy az olyan apró döntések, mint például, hogy melyik étterembe menjünk enni, vagy milyen ruhát vegyünk fel majd elégedetté tesznek minket. Szerinte ha már étterembe megyünk, sokkal fontosabb az, hogy kivel mész. Ráadásul sok esetben egyébként is képtelenek vagyunk jó döntés hozni, hiszen az érzelmeink miatt a racionálisnak vélt döntésünkből is irracionális lesz.

Ha tehát tényleg azt szeretnéd, hogy fejlődjön a személyiséged (és ezáltal boldogabb legyél), akkor ennek megfelelően kell barátokat választanod, hiszen egy idő után az agyatok egy hullámhosszra kerül, és az általad kívánatosnak vélt tulajdonságait észrevétlenül is át fogod venni. A jelenlegi legjobb barátoddal is valószínűleg már sokszor ki sem kell mondanotok a dolgokat, hiszen szavak nélkül is tudjátok, mire gondol a másik. Ennek a jelenségnek evolúciós okai vannak, hiszen így sokkal gyorsabban és jobban megy a közös munka.

Összefoglalva tehát a hosszútávú boldogságod érdekében próbálj meg kevesebb energiát pazarolni az apró és jelentéktelen döntések meghozatalára, az így felszabadult energiákkal pedig építsd azokat a barátságokat, amelyek előrébb viszik az életedet. Az igaz barátok úgyis egyre fontosabbá válnak majd az idő folyamán.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés