Jó, hát nem mondjuk, hogy optimálisak a körülmények, de az élet kihívás.

Az állami területeket menedzselő Ukrán Állami Ingatlanalap most meglehetősen kedvezményes áron ad bérletbe ingatlanokat a csernobili zárt zónában, írja a 24.huKyiv Post nyomán.

Havi 11 dollárért, azaz átszámítva nagyjából 3400 forintért lehet kibérelni egy 700 négyzetméteres ingatlant.

Ukrajnában egyébként is olcsóbbak a bérlemények, mint nyugatabbra, de ez az ajánlat így is hihetetlen. Persze egyelőre nem túl csábító ott élni, Csernobil eleve nem egy nagy település, és jelenleg nem is élnek ott sokan. Viszont rengeteg turista jár a katasztrófaövezetnek számító 2600 négyzetkilométeres területre, az HBO-sorozat óta lassan a Ukrajna legnépszerűbb úti célja lesz.

Az állam célja pedig az, hogy Csernobilba életet leheljen, szeretnék elérni, hogy a turisták ne egy kietlen városban nézzenek körül, és próbálják visszaédesgetni az elmenekülő ukránokat. Erről szól ez az ösztönző támogatás.

A cikk szerint 36 ingatlant akarnak bérbe adni, köztük hét földterületet. A lakások mindegyike évtizedek óta elhagyatott, hiszen a közelmúltig tilos volt bejárni az atomerőmű környékére. Szóval munka lesz vele bőven.

Októberig húsz ingatlant béreltek már ki Csernobilban, példát is írtak: az egykor tanárként dolgozó Olena Nechyporenko most zöldségest üzemeltet a városban. Hat éve költözött Csernobilba az apjával, havi 12 dollárt fizet a 60 négyzetméteres üzlethelyiségért – és kb. 3000 dolláros bevételt hoz össze.

Így élnek napjainkban a csernobili kiürítési zónában

Robyn Von Swank ellátogatott a 30 km-es zónába, hogy dokumentálja a még ott élők életét.

Talán újabb robbanás várható Csernobilban, amennyiben nem találnak megoldást a jelenlegi helyzetre

Az 1986-oshoz hasonló katasztrófától nem kell tartanunk, mert az idő most nekünk dolgozik, továbbá itt az öt éve átadott szuperkupola is.

(Fotó: Maxym Marusenko/NurPhoto via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában