A fapados légitársaságok olcsók, de néha furcsán áraznak. Megmondjuk, mire figyelj!

Az ultra low cost kategória két élharcosa, a Ryanair és a Wizz Air kínálja a november–decemberi időszakra a legolcsóbb jegyeket, de ez egyáltalán nem meglepő, ismerve a két cég árazási szokásait. Az igazán olcsó lehetőségeket azokon az útvonalakon találjuk, amelyek egyrészt viszonylag közel vannak, másrészt amelyekre mindkét légitársaság üzemeltet járatokat. Ilyenek Milánó, Brüsszel/Charleroi, vagy éppen Eindhoven.

A Ryanair két–három napos időtartamokra kínál akciós jegyeket, az épp aktuális akciós jegyeket november 12-éig lehet lefoglalni, de kizárólag december 3-a utáni időpontokra, és hétfőtől csütörtökig tartó napokra. A légitársaság akciózási szokásairól nem árt tudni, hogy a honlapon meghirdetett árak nem a gépen található összes helyre érvényesek, a legjobb árakon mindig csak néhány helyet dobnak piacra, s ha ezek elfogynak, automatikusan a következő árkategória lép életbe. Később természetesen a gépek töltöttségének függvényében újra megjelenhetnek a legolcsóbb árú jegyek, ezért érdemes hetente többször is megnézni a honlapokat.

Ryanair már 129 forinttól

Az ír fapadosnál jelenleg 129 forintos áron találhatjuk a legolcsóbb jegyeket, amelyek természetesen egy útra és az egyéb költségek nélkül értendők. Ennyiért december elejére még találni jegyeket például Eindhovenbe; az 599 forintos kategóriában Milánó/Bergamóba, Stockholmba, Rómába, Eindhovenbe, Frankfurtba, Göteborgba és Varsóba juthatunk el. A következő árkategória az 1999 forintos jegy, ennyiért London Stanstedre kínál jegyet a Ryanair. Valamivel drágább, de még mindig zsebpénznek számít 3290 forintért Barcelona, vagy Madrid, de Bologna vagy Velence sem drága 3699 forintos alapárért. Az ír fapadosnál egy párizsi jegy 4269 forintba kerül, a legdrágább akciós jegy pedig Dublinba szól, ezért a most 9499 forintot kell kifizetni egy útra.

Alig drágább a Wizz Air

A konkurens Wizz Airnél az összehasonlításhoz kiválasztott eindhoveni útra 2290 forintért találtuk a legolcsóbb jegyet december közepi időpontra, de hozzá kell tenni, hogy ez az ár lejjebb is mehet, ha a Wizz Discount Club tagjainak mondhatjuk magunkat. A Wizz Airnél a következő árkategória az eindhoveni járatokra 3590, majd 4590 forint. Ezeken az árakon a legtöbb frekventált célállomásra vannak jegyek, Milánóba, Brüsszelbe például biztosan megcsíphetünk olcsó lehetőségeket. Barcelonába ugyanakkor már csak 6590 forintos áron találtuk a legolcsóbb jegyet, természetesen egy útra.

Bázel és Berlin az EasyJetnél

A második számú európai fapados légitársaságnál, az EasyJetnél a választható városok száma jóval kevesebb, cserébe olyan helyekre is eljuthatunk a narancssárga-fehér gépekkel, ahová a másik két nagy cég nem indít járatokat. Genf, Berlin, vagy épp a legújabb célállomás, Bázel mind-mind érdemes arra, hogy néhány napot eltöltsünk ott, ráadásul, ha szerencsénk van és kitartóan keresgélünk, ezeket a jegyeket is viszonylag olcsón megcsíphetjük, bár kétségtelen, hogy néhány százforintos árakra itt nem számíthatunk.

Az EasyJetnél a legolcsóbb verziókat januári és februári időpontokra találtuk: februárban Genfbe 4900 forinttól, Bázelbe 5500 forinttól, Berlinbe 5300 forinttól vannak jegyek. Az árak itt is egy útra szólnak, tartalmazzák az adókat és illetékeket. Foglalás előtt nem árt tudni, hogy ezek az árak csak legalább négy szabad hely esetén érvényesek. Az említetteken kívül akkor is érdemes ránézni az EasyJet honlapjára, ha Londonba készülünk, a brit fővárosba 6300 forintba kerülnek a legolcsóbb jegyek.

Jet2: Skócia 48 eurótól

S ha már Nagy-Britanniánál tartunk, az ismertebb légitársaságokon kívül érdemes számolni a Jet2 ajánlataival is, főként, ha nem London a kiszemelt célpont. A Jet2 Budapestről elérhető három célállomása közül valószínűleg Manchester és Edinburgh tarthat számot a legnagyobb érdeklődésre, bár Leeds sem rossz hely. Előbbi két városba már 48 euróért kínál jegyet a légitársaság, Leedsbe pedig 61 euróért szerezhetjük meg a legolcsóbb jegyet.

Skandinávia a Norwegiannel

Skandináv városokba indít járatokat Budapestről a tízéves születésnapját ünneplő Norwegian. Oslóba, Stockholmba és Koppenhágába juthatunk el a magyar fővárosból a társaság gépeivel, de azért ezek a jegyek általában az ultra low cost kategóriánál magasabb árfekvésben vásárolhatók meg. A norvég fővárosba 78,40 euró a legolcsóbb megoldás decemberben, Koppenhágába viszont már ötven euróért szerezhetünk jegyet, egy stockholmi kiruccanásra pedig hatvan eurót kell szánnunk irányonként.

Tovább a:
Legfrissebb cikkekhez

A rovat többi cikkéhez
A szerző e heti kedvencéhez: A Föld leggyönyörűbb, alig ismert helyei

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art deco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában