A saját magukba szerelmes egyének számára a közösségi média a legjobb platform az önfényezéshez, ez alapján pedig azt gondolhatnánk, hogy a konkurenciára nincs is idejük. Most azonban kiderült, az önimádók valójában szeretik egymást. Legalábbis követni az Instán.

Erre a következtetésre a Sejong University kutatói jutottak, akik friss tanulmányukban a nárcisztikus személyiségjegyek és a posztolgatás, illetve az Instagram összefüggéseit vizsgálták.

A szelfizés egy népszerű tevékenység, ami jól szemlélteti az önfényezést az Instagramon. Az önimádat pozitív mutatója a szelfizésre való hajlandóságnak és ennek gyakoriságának. De vajon az ilyen emberek miért lájkolják és követik a többieket, akik szintén szelfiket posztolnak?

- tette fel a kérdést Seunga Jenus Vin, a tanulmány szerzője, aminek keretein belül 276 felnőttet vizsgáltak, és azt állapították meg, hogy a szelfiket posztolókat az emberek negatívabban ítélték meg, mint a mások által készített képeket közzétevőket, ez pedig nem is túl meglepő.

Ami eggyel furcsább az az, hogy a nárcisztikus személyiségjegyekkel rendelkezők kedvelik a hozzájuk hasonló módon rengeteg szelfit posztoló felhasználókat, tehát az önimádók gyakorlatilag egymást követik és lájkolják az Instán.

És hogy az önimádaton kívül mégis mi állhat még az állandó szelfizés hátterében? Itt megtalálod rá a választ:

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában