Amióta a CIA nyilvánosságra hozta, hogy a néhai Al-kaida vezér otthonában egyéb ingóságok mellett egy hatalmas felnőttfilmes gyűjteményt is lefoglaltak, a sajtó nem bír magával.

2011. május 2-án amerikai egységek kivégezték a pakisztáni Abottabádban bujkáló Bin Ladent, és ha már ott voltak, lefoglalták az összes számítógépet, könyvet, egyebet – röviden a terroristavezér ingóságait. Egy CIA-közlemény szerint Bin Ladennek egy halom angol nyelvű könyve volt a nemzetközi jogról, az amerikai szavazati rendszerről, az illuminátusokról, összeesküvés-elméletekről, plusz kiterjedt pornógyűjteménnyel is rendelkezett.

Bin Laden egykori rejtekhelye Pakisztánban

Az információhoz való jogot biztosító törvény alapján rengeteg médium igyekszik megszerezni ezt a listát, de a CIA nem adja ki, mivel a törvény nem vonatkozik olyan adatokra, amelyek folyamatban lévő operációs anyagnak minősülnek.

Csakhogy több jogi szakértő vitatja ennek jogosságát, ugyanis szerintük ezeknek az adatoknak nem lehet befolyásuk a Bin Laden-hagyaték feldolgozására, hálózatának felderítésére, az Al-kaida utáni nyomozásra.

A CIA június 4-én levélben válaszolt David Covuccinak, a Brobible magazin szerkesztőjének. Na most a Brobible nem egy külpolitikai magazin, hanem inkább egyetemista, gimis arcokra célzó orgánum, ami a nagymellű csajok, vicces videók tematikában mozog. Érthető módon szerettek volna tudni, hogy vajon milyen jellegű pornóra recskázott Bin Laden.

Ezt a választ kapták.

Röviden: nagyon hivatalos hangnemben a fentebb említett operációs kitételre vonatkozóan elutasították Corvucci kérelmét.

A Vice News is benyújtott egy kérelmet
, ők ugyanis abban bíznak, hogy mivel Bin Laden birtokában lévő könyvek címét is világosságra hozták, így ez a pornófilmek esetében is megtörténhet.

Elsőként 2011-ben a Reuters adott hírt arról, hogy Oszama bin Laden otthonában pornófilmeket foglaltak le, de a hatóságok akkor nem tudták megmondani, hogy ezeket Bin laden nézte-e vagy valaki más. Egy Moszadról szóló könyv szerint az Al-kaida pornófilmekbe rejtett üzenetekkel kommunikált a híveivel, ha ez igaz, akkor a CIA mégis jogosan tartja vissza az anyagot.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art deco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés