Zseniális ötlet, villámgyors kivitelezés, nemes cél.

Két nap alatt, home office-ban készítette el a koronavírus-korlátozásokra reagáló új tévéreklámját a Borsodi, és ügynöksége, a Mito. A szpotot mobilokkal vették fel, mindenki a saját otthonában, majd össze is vágták egy másik otthonban – mindezt 48 óra alatt. Az üzenet nincs túlbonyolítva, és egyáltalán nem idealista:

maradjatok otthon, vigyázzatok magatokra, és lássátok meg a mindennapi örömöket, mert most még fontosabb észrevenni őket, mint valaha!

„Azt mutatjuk meg benne, hogy a helyzethez alkalmazkodva is meg tudjuk élni és osztani egymással ezeket a mindennapi örömöket, tudunk mesélni és sörözni mobilon keresztül is, és hogy

az otthon maradás nem kell, hogy bezártságot is jelentsen. És természetesen azt az üzenetet is próbáljuk erősíteni, hogy aki teheti, az maradjon otthon.”

Azt mondják, így home office-ban összevághatták volna stockfotókból is, de nem szerették volna, hogy megúszós legyen, valódit és őszintét akartak alkotni. Az üzenet egyértelmű és fontos, és persze nem feltétlenül az, hogy együtt igyatok az önkéntes karanténban. De akár azt is megoldható, legyetek kreatívak és fegyelmezettek.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Francia művészettörténész a nap csaja

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés