Fiatal vállalkozókat kíván példaképnek állítani az idén először meghirdetett Példakép Pályázat, ahol nem csak az ötmilliós fődíj a nyeremény.

Milyen céllal jött létre az alapítvány?

– Tömören összefoglalva: szeretnénk megismertetni és elismertetni az ország fiatal vállalkozóit. Az elmúlt években gyakran megfordultam fiatal vállalkozói körökben, sokat találkoztam hazai startup-vállalkozókkal. Azt láttam, hogy nagyon hiányzik nekik az a fajta ismertség és elismertség, ami igazolja, hogy ők igenis sokat tesznek le az asztalra, és komolyan hozzájárulnak a hazai gazdasági tevékenységhez és a versenyképességünkhöz. Részben ennek a felismerése vezetett ahhoz, hogy szükség lenne egy olyan kezdeményezésre, ami segít ezeknek a vállalkozóknak ismertséget szerezni. Már csak azért is, mert sajnos mindannyian láthatjuk, a fiatal generáció nem tudja, mit kezdjen magával, magas a munkanélküliség, kétségtelen, hogy nagyon sokan elmennek az országból. Azt gondolom, perspektívát kell mutatni nekik azzal, hogy bemutatjuk a hozzájuk hasonló fiatalokat, akik tudtak Magyarországon boldogulni az elmúlt években.

Hogyan tud ebben segíteni a Példakép Alapítvány?

– Május közepén kiírtuk a Példakép Pályázatot, ahol az ország sikeres vállalkozóit keressük. Július 22-ig várjuk azokat a negyvenévesnél fiatalabb  jelentkezőket, akik szeretnék megmutatni magukat, mert úgy gondolják, tevékenységükkel, munkájukkal és sikerükkel példaképek tudnak lenni mások számára, és ezzel motiválni tudják a fiatalokat.

Mit kínál a Példakép Pályázat a fiatal vállalkozóknak?

– A pályázatra jelentkezőket minden bizonnyal az Év Példaképe cím és az azzal járó ötmillió forint készpénz motiválhatja a legjobban. Ám az sem utolsó szempont, hogy a kiválasztott példaképeket az egész ország megismerheti, hiszen az ötven legígéretesebb vállalkozót bemutatjuk egy interjúkiadványban. Emellett a pályázat remek lehetőséget biztosít a jelentkezők számára, hogy szélesítsék kapcsolatrendszerüket és megismerjék a piac más szereplőit: tapasztalt cégvezetőket és fiatal innovátorokat egyaránt, így akár új üzleti kapcsolatokra is szert tehetnek.

Mit kell tennie annak, aki szeretne jelentkezni?

– A pályázati feltételek és a jelentkezés is nagyon egyszerű. A pályázóknak az alapítvány honlapján kell regisztrálniuk, utána pedig kitölteniük egy néhány kérdésből álló jelentkezési lapot, melyben magukat és vállalkozásukat mutathatják be.

Nem kell üzleti tervet vagy eredménykimutatást beadni?

– Nem, szándékosan nem támasztottunk ilyen bonyolult feltételeket. A mikro- vagy kisvállalkozókat szeretnénk ezzel ösztönözni a jelentkezésre, nem csak azokat a nagyobb cégeket, ahol akár külön részleg foglalkozik a pályázatok benyújtásával. Az ilyen nagyobb vállalkozások sikereit jobbára ismerjük, de úgy gondoljuk, inkább az emberközeli, kisebb sikertörténetek tudják motiválni a fiatalokat, mert így sokkal elérhetőbbek a célok, jobban elhiszik, hogy egy hasonló siker velük is megtörténhet.

A pályázat indulása óta már eltelt nyolc hét. Mik a tapasztalatok, kik pályáznak?

– Nagyon sokszínű a jelentkezők összetétele, a gazdaság valamennyi ágazatából és az ország minden megyéjéből szép számmal érkeznek pályázatok. Van köztük őstermelő, fodrász, virágkötő, színház- és rádiótulajdonos, webshop-üzemeltető, koktélbáros, bűvész, ékszerkészítő és innovatív IT-startup vállalkozó is. Jó látni, hogy tényleg ennyi kisebb és nagyobb sikeres vállalkozó van körülöttünk.

Hogyan fogadta az üzleti szféra az alapítvány kezdeményezését?

– Nagyon pozitívan fogadták, örömmel csatlakoznak hozzánk, mivel nem csak mi ismertük fel, hogy a fiatalokkal valóban kezdenünk kell valamit: célokat, utat és példát kell nekik mutatnunk. Támogatóink között a nagy nemzetközi multicégektől kezdve a kisebb hazai vállalkozások és az üzleti szféra képviselői is megtalálhatók. Együttműködünk olyan szervezetekkel is, amelyek hasonló célért dolgoznak, kölcsönösen igyekszünk erősíteni egymást.

Hogyan bírálják el a pályázatokat?

– A beérkezett pályázatokat tizenkét tagú szakmai zsűri bírálja el. Őket úgy válogattuk össze, hogy minden olyan területet lefedjenek, ami egy vállalkozás fejlesztéséhez fontos: a banki és kockázati tőkés oldal mellett oktatási intézmény, innovációs és szakmai szervezetek, illetve kisebb és nagyobb cégek és sikeres vállalkozók képviseltetik magukat. Az elbírálás kétlépcsős lesz: először egy e-zsűrizés alkalmával kiválogatják a száz legjobb pályázatot, majd egy személyes voksoláson megjelölik azt az ötven példaképet, akiket bemutatunk az ősszel megjelenő kiadványunkban. A személyes interjúkból a széles közönség megismerheti a pályázók történetét. Mi nem szeretnénk őket rangsorolni, hiszen nehéz egy IT-szektorból érkező vállalkozót összevetni egy lakberendezővel vagy egy nyelviskola-tulajdonossal. Épp ezért egy online közönségszavazást indítunk, és az olvasók értékítéletére bízzuk, ki az az egy, aki kiérdemli az Év Példaképe címet és az ötmillió forintos fődíjat.

Mik az alapítvány hosszabb távú tervei? Lesz jövőre is Példakép Pályázat?

– Az Év Példaképe díjat minden évben szeretnénk odaítélni, hosszú távra tervezünk. Bízunk benne, hogy egyre nagyobb lesz az érdeklődés, és sok fiatalt ösztönözhetünk az önmegvalósításra. Ennek érdekében egyébként a pályázat mellett sok más tevékenységet is szeretnénk beindítani. Elindulnak például szakmai estjeink, ahol a már működő, sikeres vállalkozásoknak szakmai tanácsadással segítünk a továbbfejlődésben, a fiatalok vállalkozói kedvét pedig az országos Példakép Roadshow-val szeretnénk növelni. A pályázaton kiválasztott példaképek sok városba ellátogatnak majd, hogy megosszák személyes tapasztalataikat a fiatal generációval.

 

Jelentkezés a Példakép Pályázatra

www.peldakep.hu     –     jelentkezési határidő: 2013. július 22.

(Fotók: Tóth István)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában