Nagyszerű találmány és kezdeményezés.

A világ legszegényebb nagyvárosi nyomornegyedeiben a lakók gyakran olyan házakban élnek, amikben még normális ablakokra sem jut hely, és mivel az áram sincs bevezetve, így sokban közülük még nappal is sötétség honol.

A Liter of Light megoldása egyszerű és életmentő: kell hozzá egy tiszta vízzel feltöltött PET-palack, amibe egy kevés fertőtlenítőt is töltenek, hogy a víz ne kezdjen el benne algásodni és koszos lenni. Az így elkészült üvegnek aztán az acéllemezes tetőn vágnak egy lyukat, amibe beleragasztják úgy, hogy az egyik fele a szabadban maradjon a napon, a másik pedig odalent legyen a szobában. Az üveg fénytörő tulajdonságának köszönhetően olyan hatást kelt, mintha egy 50-60 wattos égőt kapcsoltak volna fel.

A Liter of Light a világon minél szélesebb körben próbálja elterjeszteni a találmányát, ráadásul nonprofit módon: mostanáig több mint 350 ezret szereltek fel belőle. Az egyetlen szépséghibája, hogy csak nappal bocsát ki fényt, de a sötét lakásokban még így is óriási előrelépést jelent.

via

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában