Philippa Ruth Foot brit morálfilozófus dolgozta ki azt a híres pszichológiai tesztet, amely egy nagyon komoly morális dilemma elé állítja az emberek jelentős részét.

A villamosdilemma arról szól, hogy egy szerelvény vágtat öt ember felé – ők a sínekhez vannak kötözve. Te is ott ülsz a villamoson, amelyet nem tudsz megállítani. De egy valamit tehetsz: átállíthatod a váltót, hogy megmentsd az öt ember életét. Viszont a másik sínen – ahova a szerelvényt átterelheted – szintén fekszik egy odakötözött ember, aki nem tud elmenekülni.

Ne higgyük azt, hogy a döntés olyan egyszerű. Másképp fogjuk „elkönyvelni” magunkban azt a tragédiát, amelyet egy passzív, és azt, amelyet egy aktív döntésünk okozott. Azaz elképzelhető, hogy sokkal inkább felelősnek fogjuk érezni magunkat a magában fekvő ember haláláért – oda ugyanis mi vezettük a vonatot! –, mint azokéért, akik „eleve” a vonat útjában álltak.

Így már a helyzet is sokkalta felkavaróbb. Persze egy empátiaszegény embernek az egész történet egy szimpla matematikai feladvánnyá redukálódhat. 5>1. Pont.

A mai nap felkerült a netre egy videó, amelyben egy pszichológiatanár szembesíti kétéves kisfiát a villamosdilemmával:

Az eredményt nehéz értelmezni, még érzések formájában is. Mert egyrészt egy kétéves gyermekről van szó, akihez ennyi idősen nem rendelhetünk fejlett empátiás készségeket.

Másrészt viszont már Dr. Ranschburg Jenő is felhívta a figyelmet arra, hogy a pszichopátiás egyéneknél az empátia fejlődésének a folyamata a gyermekkor egy bizonyos szakaszán akad el.

Mi nem kívánunk egyértelmű állást foglalni ez ügyben – talán még egy szakember sem tudna. Ugyanakkor a kérdést meghagynánk:

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon