A kastély kapui október 5-től nyitva vannak az érdeklődök előtt.

Csodálatos lett a végeredmény: a a füzérradványi Károlyi-kastély ismét régi pompájában tündököl.

„A mai füzérradványi kastély helyén az 1500-as évek végén épült későreneszánsz kastély épület állt, amelynek szinte valamennyi szerkezetét lebontották 1846 és 1877 között, amikor Károlyi Ede a saját, illetve Ybl Miklós tervei szerint kiépítette az új, reprezentatív, U-alaprajzú kastélyt az észak felől hozzá csatlakozó két gazdasági szárnnyal. Ezzel párhuzamosan a kertet tájképi stílusú parkká alakították, amely a század végére már 170 katasztrális holdat tett ki. 1897-1902 között Albert Pio építész tervei alapján újjáépítésre került a déli lakószárny, de a munkálatok feltehetően elhúzódtak, mivel még 1907-ben is készített hozzá terveket az építész. 1936-1938 között Lehoczky György építész tervei alapján luxus kastélyszállóvá alakították az épületet. A kastély és a park ismételt felújítására a 19-20. század fordulóján került sor, ekkor gépészetileg és szerkezetileg is megújult az épület” – olvasható a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram hivatalos Facebook-oldalán.

(Fotók: Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram)

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában