Hogy képben legyél a nyári foci Eb-vel kapcsolatban, bemutatjuk a résztvevő válogatottakat. Csehország.

Már csak az arany hiányzik a csehek Európa-bajnoki éremkollekciójából, ám aligha fogják ezt pótolni a nyáron. Önálló államként 1996-ban, Angliában egészen a döntőig meneteltek, ám ott Németországgal már nem bírtak. Az egy fantasztikus csapat volt Nedveddel, Kukával, Poborskýval, Bergerrel. Nyolc évre rá egy hasonlóan kiváló brigáddal utazott el Portugáliába Csehország, ám az elődöntőben hosszabbításban kikapott a később a döntőt is behúzó görögöktől. Milan Baros öt találattal gólkirály lett, de ott volt az a Marek Heinz is (lőtt két gólt), aki tavaly a Fradiban is megfordult. Baros utána teljesen eltűnt, a Liverpoolban, az Aston Villában és a Lyonban is megbukott, elment levezetni a Galatasarayba és most ismét ő az elsőszámú támadó. De kanyarodjunk vissza.

A válogatott Csehszlovákia néven 1976-ban a kontinens trónjára ült azzal a bizonyos elhíresült Panenka-tizenegyessel. A jogelőd tehát már nincs arany nélkül, ám az utódoknak erre most vajmi kevés a sanszuk. Michal Bílek együttesének pótselejtezőt kellett játszania, igaz ez volt a maximum, hiszen az Európa- és világbajnok spanyol válogatottal sikerült összekerülnie. Így a skótokat megelőzve második helyen végeztek, a rájátszásban pedig Montenegró került az útjukba. Járhattak volna sokkal rosszabbul is. Kettős sikerrel át is léptek a délszlávokon (2-0, 1-0).

A-csoport

Lengyelország
Görögország
Oroszország
Csehország

Az Európa-bajnoki csoportkör sorsolásánál is fogta a kezüket Fortuna, a leggyengébb négyesbe kerültek, Lengyelország volt az egyes kalapban. Annyiban azonban csalóka a helyzet, hogy a kvartett minden tagja nagyjából hasonló esélyekkel indul - érzésem szerint a lengyelek egy árnyalattal gyengébbek a többieknél, ám otthon vannak, az oroszok meg elvileg valamivel jobbak. Továbbjutást várok Čechéktől, noha ez a generáció már közel sem olyan félelmetes, mint a Nedved-féle volt.

És ha már a Chelsea kapusa szóba került: sisakos Petr Čech a legnagyobb név a keretben, ha nem történik vele ismét valami szörnyűség, ő védi Csehország kapuját és a 24-es keretből a másik három portásból egy otthon marad. Gyanítom, Grigar lesz az. Na de Čechnek addig még lesz egy Bajnokok Ligája-döntője, nincs kizárva, hogy egy arannyal a nyakában érkezik Lengyelországba.

A 24 fős cseh keret

  • Kapusok: Petr Čech (Chelsea), Jan Lastuvka (Dnipro), Jaroslav Drobny (HSV), Tomás Grigar (Teplice)
  • Védők: Frantisek Rajtoral (Plzen), Roman Hubník (Hertha BSC), Tomás Sivok (Besiktas), Michal Kadlec (Bayer Leverkusen), Daniel Pudil (Cesena), Theodor Gebre Selassie (Liberec), David Limbersky (Plzen), Marek Suchy (Szpartak Moszkva)
  • Középpályások: Tomáš Rosický (Arsenal), Jaroslav Plašil (Bordeaux), Jan Rezek (Famaguszta), Daniel Kolar (Plzen), Petr Jiracek (Wolfsburg), Milan Petrzela (Plzen), Václav Pilař (Plzen), Tomas Hübschman (Sahtar Doneck)
  • Támadók: Milan Baroš (Galatasaray), David Lafata (Jablonec), Tomás Pekhart (Nürnberg), Tomás Necid (CSZKA Moszkva)

Rajta kívül, aki kilenc selejtezőn védett, minden csapatrészben vannak eminensek. A védelemben a két Bundesligában játszó, Michal Kadlec tíz, Roman Hubník kilenc meccsen lépett pályára. A középpályán a rutinos irányító, Tomáš Rosický volt a legtöbbet játékban, tízszer játszott, Jaroslav Plašil pedig kilenc alkalommal. A támadók közül Milan Baroš hét meccsen szerepelt, de csak egy gólt lőtt. Jan Rezek volt a legjobb csatár, két góllal... Barošra visszatérve. A 30 éves csatár hatalmas ígéretként került Angliába, ám a Liverpoolban három év alatt 68 meccsen játszott és csak tizenkilenc gólt lőtt. Évről-évre csúszott lejjebb, mígnem Törökországban kötött ki, nagyjából levezetni. Aztán egész szépen termelte a gólokat, 42/26-nál jár, vissza is szerezte helyét a válogatottban. Ahol egyébként Kadlec volt a legjobb góllövő a selejtezőben, ami nem jó előjel.
Akire érdemes lesz még figyelni, az Václav Pilař, a Plzen 23 éves cseh Messije - a szélső roppant dinamikus és jól cselez, ő lehet a csapat és akár a torna egyik meglepetésembere. Meg az lenne még meglepetés, ha az őszt is a cseh ligában kezdené. Az viszont nem, ha Csehország a legjobb nyolc közé jutna az Eb-n.

Csehország programja az Eb-n

Olvass a többi csapatról is!

Nézd meg a cseh válogatott Eb-mezét!
Ha szeretnél fogadni a haverokkal a meccsekre, előbb tájékozódj az esélyekről!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Littler a Premier League-ben is felért a csúcsra

„Marozsán hamarosan odaérhet a top 10-be”

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés