Németország minden meccsét megnyerve masírozott be az elődöntőbe, ám az olaszok is veretlenek. Sőt, a németek ellen 17 éve. Iksz? Tippelünk, elemzünk.

Az egyetlen hibátlan, százszázalékos válogatott, Németország és a hat évvel ezelőtti világbajnok Olaszország csap össze az Európa-bajnokság második elődöntőjében. Egyértelműen a németek tűnnek esélyesebbnek, jobbak is, ám az nem lehet véletlen, hogy 17 éve nem képesek legyőzni a squadra azzurrát. Németország-Olaszország, hamisítatlan patinás presztízsmeccs.

Németország

Az ellenségben nem az az ijesztő, hogy eléd áll és meg kell küzdened vele, hanem az, hogy mindig van utánpótlása. Hogy sosincs vége. Hogy megszoknád, hogy Schweinsteiger és Müller, és akkor jön Reus és Schürrle, és ki tudja, még kit ránt elő a csíkzsebből Löw két fikaevés közben.

Audrey-tipp

 NémetországOlaszország 2-1

Dermesztő távolságtartással játszott eddig a német csapat, amikor a görögök ellen kicsit elmókázták a dolgot és hagyták, hogy Gekaszék szépítsenek, egyetlen másodperc alatt ragadták vissza az irányítást, és mutatták ki végre foguk fehérjét. Mi még nem láttuk a német csapatot ezen az Európa-bajnokságon küzdeni.
Az olaszok ellen, vélhetően, végre megláthatjuk, mekkora játékerőt is képviselnek valójában Badstuberék - egy biztos, ha választanom lehetne, egészen biztos nem az ő védelmükkel kezdenék el packázni. Az olaszok szépen, okosan játszottak eddig, Pirlo ragyog, de nem lesz mind arany, ami fénylik: a németek átmasíroznak az ellenfélen, szalutálnak, és várják Jogi Löw következő parancsát a döntőt illetően.

Olaszország

Nem titok, én lesajnáltam az olaszokat, szerintem teljesen átlagos, középszerű kerettel érkeztek sikerélmények nélkül - az Eb előtt Uruguaytól, az Egyesült Államokról és az oroszoktól is kikaptak a kékek.

Oszi-tipp

 NémetországOlaszország 1-0

Aztán nem annyira rossz játékkal ikszeltek a címvédő ellen és megtáltosodtak. Na jó, ez túlzás, de legalábbis nem kezdték el tolni a catenacciót - ami szakmai, de főleg vizuális terror a nézők ellen - holott elég súlytalanok elől, a támadó középpályások átlagosak (Marchisio, Montolivo), a csatárok vagy elmeháborodottak (Balotelli, Cassano) vagy idősek (Di Natale). Nem is rúgtak sok gólt, mindössze négyet, ám az angolok ellen megmutatták, nyomás alá tudnak helyezni egy klasszis együttest (mondjuk az angolokra ezt mondani talán túlzás). Az utolsó két meccsén már gólt sem kapott Olaszország, Barzagli visszatérése és De Rossi helyrekerülése (szűrő) stabilabbá tette őket. Persze a németek jobbak Pirlóéknál, nehéz lenne nem észrevenni, ám senki sem olyan dörzsölt és rutinos, mint az olasz válogatott. Ettől még az iksz is hízelgő lenne Prandelli csapatának, nem tudok őszintén rájuk tippelni.

Stand up-tipp

Hajdú Balázsnak elég jól ment a tippelés a csoportkörben, érdemes hallgatni rá.
Íme a megérzése a második elődöntőre:
Németország–Olaszország 1–0 (0-0)
A németek folytatják hagyományukat, ezúttal is nyernek.

Európa-bajnokság, elődöntő

Olvass el mindent az összes csapatról!
Nem tudod, hol nézd a meccseket? Segítünk!

A legjobb védekezés a támadás! – Ünnepelünk, haldoklik a defenzív foci

Ha szeretnél fogadni a haverokkal a meccsekre, előbb tájékozódj az esélyekről!

(fotó: tumblr.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A PSG fordított Barcelonában és bejutott a BL elődöntőjébe

100 millió oka van a Fradinak, hogy figyelje a Championship alakulását

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés