Mennyi ideig lehet bírni a győzelmi kényszert? Meddig maradhat egy csapat vagy sportoló legyőzhetetlen? Listánkból kiderül.

  1. 10 / 10

    New England Patriots – 21 győzelem

    Abban a ligában, ahol talán a világon a legkiegyensúlyozottabbak az erőviszonyok, igen nehéz hosszú győzelmi sorozatot kiépíteni, ám 2003 és 2004 októbere között a New England Patriots megcsinálta a bravúrt: 21 egymást követő mérkőzésen sikerült győzniük. Ebben az egy évben a bostoniak az alapszakasz mellett a rájátszásban is veretlenek maradtak, elhódítva ezzel a 38. Super Bowlt. Érdekesség, hogy 2004 októbere után ugyan kétszer vereséget szenvedtek, de végül abban az évben is ők nyerték meg az NFL küzdelmeit. 

  2. 9 / 10

    New York Giants – 26 győzelem

    Ez a rekord még a baseball hőskorából származik, a ma már San Franciscóban székelő Giants egy 50%-os győzelem–vereség mutatóval egyszer csak elkezdett nyerni, olyannyira, hogy 1916 szeptemberében 26 mérkőzésen keresztül nem találtak legyőzőre. Ez máig fennálló rekord a tengerentúli baseballbajnokságban, és a New York-iak a 27. mérkőzésükön sem vesztettek, csak egy döntetlen csúfította el a makulátlan mérlegüket. Az 1916-os szezont egyébként 2–13-as mérleggel kezdte a csapat, ezután következett egy húszból 19 győzelmes sorozat, majd egy kis botlást követően a már fentebb említett 26-os rekord. 

  3. 8 / 10

    Los Angeles Lakers – 33 győzelem

    Idén február–márciusban ezt a rekordot üldözte az NBA-ben a LeBron James vezette Miami Heat, ám ők végül megálltak 27 egymást követő sikernél. A megdönthetetlennek tűnő győzelmi rekordot az 1971–1972-es Los Angeles Lakers tartja, ők majdnem két hónapig nem vesztettek, a 33 győzelem zsinórban igencsak combos teljesítménynek számít abban a ligában, ahol majdnem minden második nap mérkőzést kell játszani. A Lakers a rekorddöntő szezonjában az egész NBA küzdelmeit megnyerte, így az idei Miami is jó eséllyel pályázhat az aranygyűrűre. 

  4. 7 / 10

    Martina Navratilova – 74 győzelem

    A csapatsportok után jöjjön egy kiemelkedő egyéni teljesítmény: a legendás teniszezőnő, Martina Navratilova 1984-es éve közel volt a tökéleteshez. Ebben az évben Navratilova 80 mérkőzést játszott, és ebből 78-szor győztesen hagyta el a pályát, zsinórban 74 mérkőzést megnyerve. A sorozata a fedett pályás amerikai bajnokságon kezdődött februárban és egészen december 6-áig tartott, amikor is az Ausztrál Openen vereséget szenvedett honfitársnőjétől, Helena Sukovától. Navratilova nem csak ezt a rekordot tartja a teniszben, 1983 és ’85 között párosban Pam Shriver oldalán 109 mérkőzést nyertek egyhuzamban. 

  5. 6 / 10

    Julio César Chávez – 87 győzelem

    Még kimondani is szörnyű: Julio César Chávez karrierje első tizenhárom évében mind a 87 mérkőzését megnyerte. Az ikonikus mexikói ökölvívó tizenhét évesen kezdte profi pályafutását, és kicsit több mint négy év alatt világbajnoki címig jutott. Utána pedig még majdnem tíz évig nem tudták legyőzni. A független szaklapok szerint is minden idők egyik legjobb bokszolójának tartott Chávez első vereségét 1994 januárjában szenvedte el, az előtte megvívott 90 mérkőzésén mindössze egy döntetlen állt a profi mérlegén. Mostanában fia, Julio César Chávez Jr. áll a reflektorfényben, bár abban kételkedünk, hogy apjáéhoz hasonló, 25 éves bokszkarrierje lesz. 

  6. 5 / 10

    A Penn State Egyetem női röplabdacsapata – 108 győzelem

    A Penn State Egyetem női röpisei 2007. szeptember 15. és 2011. szeptember 11. között egymás után következő 108 meccsüket vívták meg sikerrel (az egyetemi első osztályban ez a rekord máig fennáll), ezalatt a Penn State három nemzeti bajnoki címet nyert meg. A Nittany Lions lányai a 108 győztes meccs mellett 111 játszmát is megnyertek zsinórban, ez egészen döbbenetes fölénynek számít a röplabdasportban. Amellett, hogy győztesek – ahogy a mellékelt fotó is mutatja –, még csinosak is voltak, ennél jobb párosítás nem nagyon létezik. 

  7. 4 / 10

    Edwin Moses – 122 győzelem

    Az amerikaiak legendás gátfutója, Edwin Moses egyeduralkodója volt a hetvenes, nyolcvanas éveknek. A 400 méteres gátfutás halhatatlanja 1977 augusztusa és 1987 májusa között 122-szer állt a rajtgépbe, és mind a 122 alkalommal ő szakította át elsőnek a képzeletbeli célvonalat. Ebbe a tíz évbe két olimpiai, egy világbajnoki, három világkupa és egy Jóakarat Játékok-aranyérem fért bele, valamint négyszer a saját világcsúcsát is megjavította. Kilenc évig, kilenc hónapig és kilenc napig maradt veretlen, ezt azóta sem tudta megdönteni egyetlen atléta sem. 

  8. 3 / 10

    Cael Sanderson – 159 győzelem

    Az amerikai Cael Sanderson az egyetemen eltöltött négy éve alatt összesen 159-szer lépett a birkózószőnyegre, és mérlege makulátlan: 159 győzelem. A 84 kilós szabadfogású birkózó négyszeres nemzeti bajnok, ezt azóta sem tudta megismételni egy birkózó sem. Hogy Sanderson nem csak a hazájában volt próféta, jelzi, hogy a 2004-es athéni olimpián sem talált legyőzőre. Nyugodtan nevezhetjük ezt egy tökéletes pályafutásnak.

    Csapatszinten egy még döbbenetesebb rekordot tartanak az amerikai birkózók: a floridai Brandon középiskola csapata 1974 és 2008 között zsinórban 459 meccset vívott meg győztesen. 

  9. 2 / 10

    Esther Vergeer – 470 győzelem

    A listán szereplő többi rekord legtöbb részével ellentétben ez a sorozat nem vereséggel zárult. A holland kerekesszékes teniszezőnő, Esther Vergeer idén januárban 470 zsinórban megnyert mérkőzés után bejelentette visszavonulását. Karrierje során 700 győztes meccs mellé mindössze 25 vereség jutott, 2003 óta pedig veretlen volt egyesben. 1995 és 2013 között egyesben és párosban hét paralimpiai aranyérmet, 42 Grand Slam-tornát, 21 év végi világbajnokságot és 284 tornát (egyesben 148-at, párosban 136-ot) nyert meg. Gyanítjuk, ellenfelei örültek visszavonulásának, ugyanis Vergeer dominanciájára nehéz szavakat találni. 

  10. 1 / 10

    Jahangir Khan – 555 győzelem

    Listánk abszolút győztese és a Guiness Rekordok Könyve vonatkozó passzusának alanya a pakisztáni Jahangir Khan. A fallabda sportot történelmivé változtató Khan 1981 és 1986 között egyhuzamban 555-ször aratott sikert. Ezt még leírni is nehéz, hát még véghez vinni. Khan öt évig és nyolc hónapig nem talált legyőzőre, holott próbálkozók akadtak szép számmal a világ squashpályáin. A pakisztáni sorozatát tizenhét éves korában kezdte el, ez idő alatt a fallabda sport vébéjét, a World Opent ’81 és ’85 között ötször hódította el, majd három év kihagyás után még 1988-ban is egyszer. 555 győzelem, egymás után. Lehet megismételni.

    (Fotó: Europress/Getty)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Barcelonának már nincs is szüksége a válogatott védőre

Xabi Alonso döntése miatt egy portugál edző lett a Liverpool A-opciója

További cikkeink a témában