Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Esett az eső, sütött a nap, csúszott a talaj, hülye volt a bíró. Ezeket a kifogásokat mindannyian ismerjük és hangoztatjuk is, ha kedvenc csapatunk véletlen elveszít egy-egy meccset. Na de ha sosem nyernek? Mármint tényleg sosem?! Akkor lép elő az igazi rajongó, aki azt is el tudja hitetni a másikkal, hogy egy felhőkarcoló vagy egy kecske miatt veszít a csapata. Babonák, hiedelmek, átkok a sport világában.

10. Bobby Layne átka

Bobby Layne 1950 és 1958 között a Detroit Lions amerikaifutball-csapatának irányítójaként szerepelt, ez idő alatt három NFL-bajnoki címet szállított a Motor Citynek. A harmadik bajnoki cím után azonban a Lions váratlanul elcserélte Layne-t a Pittsburgh Steelershez, mondván, lejárt a mandátuma a csapatnál. Bobby eléggé rosszul fogadta a hírt, hogy többé nem számítanak rá, elkeseredettségében azt nyilatkozta, hogy a Detroit ezért a húzásért ötven évig nem fog nyerni semmit.

A rontás eléggé jól sikerült, a Detroit azóta a legrosszabb győzelem–vereség mutatót tudja felmutatni az NFL-ben, mindössze 16 olyan szezonja volt, ahol több győzelmet szedett össze, mint vereséget, és a Cleveland Browns mellett az övék az egyetlen csapat, amely 1970 óta nem játszott Super Bowlt. 2008-ban sikerült abszolút történelmet írniuk a nyeretlen szezonjukkal, az átok leteltével viszont tavaly már végre eljutottak a rájátszásig; más kérdés, hogy ott azonnal ki is estek.

9. Bambino átka

Bambino, azaz a Kölyök, nem más volt, mint Babe Ruth, a baseball-legenda. Ruth a Boston Red Sox játékosaként az 1910-es években öt alkalommal nyert bajnoki címet, ám miután az 1919–20-as átigazolási időszakban a New York Yankeeshez igazolt, a remek sorozat megszakadt. A távozásával egy másik sorozat kezdődött, ezután ugyanis a Boston 84 éven át képtelen volt még a World Seriesbe jutni is, nem hogy megnyerni azt. A Yankees viszont, amely Ruth érkezése előtt semmi érdemlegeset nem tudott felmutatni a pályán, a baseball történetének legsikeresebb csapatává lett (a Boston vesszőfutása alatt harminckilenc döntőt játszott, és huszonhatot meg is nyert). 2004-ben aztán megtört az átok, olyannyira, hogy a Red Sox 2007-ben ismét győzni tudott.

8. Billy Penn átka

Philadelphia legmagasabb épülete sokáig a városháza volt, annak tetején pedig a város alapítója, William Penn csücsült. Létezett is egy olyan megállapodás, hogy a város nem nő magasabbra, mint Penn szobra. Ám 1987-ben aztán az íratlan szabályra fittyet hányva megépült a Liberty Place felhőkarcoló-komplexum első tornya, amely 121 méterrel magasabbra nyúlt, mint az alapító szobra. Ezután a Phillies baseball-, a Flyers jégkorong-, illetve a 76ers kosárlabdacsapata rendre elvérzett a döntőkben, annak ellenére, hogy a hetvenes–nyolcvanas években a philadelphiai major sportcsapatok rendre az élmezőnyben végeztek. Miután 2006-ban felhúzták a Comcast Centert – amely a maga 297 méterével a magassági lista élére ugrott – láss csodát, 2007-ben a Phillies egyből megnyerte a baseball bajnokság küzdelmeit, vagyis az átok véget ért.

7. Andy Granatelli csókja

A pilótalegenda, Mario Andretti 1969-ben nyerte meg az Egyesült Államok egyik legnagyobb autóversenyét, az Indianapolis 500-ast. Hagyomány, hogy a futamot követően a győztest megpuszilja az 500-as fesztivál királynője, ám amikor Andretti éppen rákészült a megérdemelt csókra, a csinos szépség helyett az autójának tulajdonosa, Andy Granatelli ugrott oda, és ő csókolta arcon. Ezzel a viccesnek szánt manőverrel egy negyven éven át ívelő balszerencse vette kezdetét. Mario Andretti ezt követően soha többé nem nyert sem Indianapolisban, sem más nagy versenyen. A félresikerült csók átka nemcsak őt, hanem bátyját, Aldót, két fiát, Michaelt és Jeffet, unokaöccsét, Johnt, unokáját, Marcót, és még egykori üzleti partnerét, a színészlegenda Paul Newmant is sújtotta.

6. Rontás Derbyben és Birminghamben

A Derby County labdarúgócsapatának stadionja, a Baseball Ground a legendák szerint egy korábbi cigánytábor helyére épült. A romáknak a stadion építésekor el kellett költözniük, ezért bosszúból megátkozták a Derby csapatát, hogy soha többé ne nyerje meg az FA-kupát. Ezt követően a csapat 1896 és 1903 között háromszor játszott angol kupadöntőt, de egyszer sem sikerült győznie. 1947-ben a Derby újfent döntőzhetett a Charlton Athletic ellen, a mérkőzés előtt a klub egyik illetékese találkozott a romákkal, mert szerette volna, ha az átok lekerül a csapatról. A kupadöntőnél 1–1-es állásnál állítólag kidurrant a meccslabda, ez a szimbolikus pillanat egyúttal az átok végét is jelentette, ugyanis a labdacsere után a Derby 4–1-es győzelmet aratott, és megszerezte története első kupagyőzelmét.

Stadionépítés miatt 1906-ban a Birmingham City labdarúgócsapata is százéves átokban részesült, a babona itt annyira nem volt erős, és a csapat a hatvanas években egészen szép sikert ért el (igaz, a másodosztályban). Az átok a sikertelen években persze téma volt, akadt olyan edző, aki kereszteket és különböző festményeket helyezett el a stadionban, de a pálmát Barry Fry viszi, aki egy tisztánlátó hatására összevizelte a stadion négy sarkát, hátha elillan az átok. A rontás egy 2006-os karácsonyi meccsel került le a stadionról, azóta több szerencséje van Birmingham kisebbik klubjának.

5. Az ausztrál labdarúgás esete a vajákossal

Az ausztrál labdarúgó-válogatott 1970-ben az akkori Rhodesiával játszott világbajnoki selejtező-mérkőzést. A meccset megelőzően néhány játékos meglátogatott egy sámánt, aki megátkozta az ellenfelet és emiatt – vagy nem emiatt – Ausztrália 3–1-es győzelmet aratott. Mivel azonban nem tudták kifizetni a boszorkánydoktor ezerfontos honoráriumát, őket is megátkozták. Az Izrael elleni mindent eldöntő mérkőzésen nem is sikerült győzniük, ezért az 1970-es mexikói vb-t meglepetésre nélkülük rendezték meg. 1974-ben még eljutottak a vébére, ám akkor még senki sem sejtette, hogy a Socceroos következő világbajnoki szereplésére 32 évet kell majd várni.

Az átkot állítólag egy ausztrál tévés személyiség, John Safran törte meg, bár efelől vannak kétségeink. Safran 2004-ben egy tévéműsor keretein belül ellátogatott Mozambikba, és minden bizonnyal sikeres tárgyalásokat folytatott egy másik sámánnal, aki végül levette a csapatról az átkot. Azóta az ausztrál labdarúgó-válogatott állandó résztvevője a seregszemlének.

4. A Madden-átok

Az egyik legújabb átok az amerikai futballban a híres Madden NFL számítógépes játékokhoz kötődik. Az Electronic Arts 1999 óta nagy sikerrel gyártja a John Madden sikeredzőről elnevezett játékokat. Azóta minden egyes játékossal, aki a borítóra került, történt valami kellemetlenség. Vagy sérülést szenvedett, vagy borzasztó rossz szezont produkált, vagy egész egyszerűen elfelejtett játszani.

Az 1999-es borítón látható Garrison Hearst a bokáját törte, 2000-ben Barry Sanders a szezon végével visszavonult, 2003-ben Daunte Culpepper 23 interceptiont dobott, 2004-ben Michael Vick már az előszezonban szárkapocscsont-törést szenvedett. 2005-ben Ray Lewis, 2006-ban Donovan McNabb, 2008-ban pedig Vince Young szenvedett súlyos sérülést, és ha utánanézünk, láthatjuk, hogy mindig történik valami az aktuális borítósztárral.

Az idei kiadás elején Calvin Johnson, a Lions elkapója szerepel. Sérültet ugyan még nem jelentett, ám teljesítménye egy fokkal visszafogottabb, mint a tavalyi évben… A Madden-játékokhoz hasonló balszerencsét hoz, ha valaki a Sports Illustrated címlapján szerepel. Ugyan valóban tekintélyes a lista és sok az összefüggés, mégiscsak egy hetilapról beszélünk, amely 1954 óta működik, vagyis jó eséllyel találni olyan sportolókat, aki címlapra kerülnek és sérülést is szenvednek ugyanazon évben.

3. Génekbe kódolt nyeretlenség Clevelandben

Itt nem is igazán megátkozásról van szó, egész egyszerűen valami nagyon rossz karma uralkodhat Cleveland városában a Browns 1964-es NFL-bajnoki címe óta. Kicsit olyan ez, mint a magyar labdarúgás 1986 óta: aprócska részsikerek, minden évben remény, hogy majd most megszületik az áttörés, aztán a végén mégis mindig csak szomorkodás és bosszúság marad. 1964 óta egyetlen major sportban sem sikerült bajnoki címet nyernie a városnak – csoda, hogy megválasztották őket a legtöbbet szenvedett sportvárosnak az USA-ban?

Sokan úgy tartják, hogy mióta a Cleveland Browns ikonikus futójátékosa, Jim Brown visszavonult, eltűnt valami a városból. A város odáig süllyedt, hogy 1996-ban az amerikaifoci-csapatuk mindenestől Baltimore-ba költözött, vagyis nem is igazi költözés volt ez, hiszen a Browns legendás tulaja, Art Modell egy teljesen új franchise-t hozott létre Ravens néven. Cleveland sem maradt focicsapat nélkül, hiszen a Brownst szinte azonnal reaktiválták, és az eredményeit is meghagyták, ám valami az akkori költözéssel megváltozott – 1965 óta nem csak az NFL-csapat nyeretlen, az Indians baseballcsapata kétszer is döntőbe jutott, de győznie nem sikerült, míg a kosárlabdacsapat, a Cavaliers a 2007-es NBA-nagydöntőben játszott epizódszerepet a San Antonio Spurs ellen.

2. Marty McSorley átka

A jégkorongban úgy tartják, hogy a kanadaiak a királyok, ezt alátámasztja, hogy a nemzeti jégkorong-válogatottjuk húszszoros világ- és nyolcszoros olimpiai bajnok. Ám gondoltuk volna, hogy az NHL-ben 1993 óta nem nyert bajnokságot kanadai csapat? Pedig ez a helyzet.

Az 1993-as Stanley-kupa-fináléban a Montreal Canadiens a Los Angeles Kings csapatával játszott. A döntő második mérkőzésén a Kings 2–1-re vezetett, amikor a Canadiens edzője, Jacques Demers arra kérte a játékvezetőket, vizsgálják meg a Kings védőjének, Marty McSorleynak az ütőjét, mert gyanúsan íves a tollrésze, és nem olyannak néz ki, amilyennek kellene. A bírók helyt adtak a kérésnek, és szabálytalan felszerelés miatt kétperces kiállításban részesítették McSorleyt. A Canadiens a kiállításból gólt szerzett, és a mérkőzést, majd a Stanley-kupát is megnyerte. A közkeletű hiedelem szerint McSorley ekkor átkozta meg az egész kanadai jégkorongsportot. Azóta kanadai csapat nem nyert bajnokságot, csupán öt vesztes döntőt tudnak felmutatni (a Québec Nordiquesból lett Colorado Avalanche bajnoki címe talán egy felet érhet).

1. Billy, a kecske és a szeles város

Chicago városáról az amerikai sportok szerelmesei egyből a sikerekre, a Jordan-, Pippen-, Rodman-féle Bullsra és a hat bajnoki címre asszociálnak – baseballban viszont 2005-ig szinte semmilyen győzelmet nem élhetett át a város. A Chicago White Sox egy 85 éves átkot tört meg 2005-ben, a város másik baseballcsapata, a Cubs jóval érdekesebb legendát kreált magának az immáron 67 éve tartó eredménytelenségre: a macik 1945-ben jutottak utoljára a fináléba, de az emlékezetes maradt minden Cubs szurkoló számára.

A negyedik mérkőzésre az összesítésben 2–1-re vezető Chicago otthonában került sor, mikor egy helyi étterem-tulajdonos, Billy Sianis úgy döntött, magával viszi kecskéjét a meccsre. Ám arra hivatkozva, hogy az állat zavarja a többi nézőt, nem engedték be a furcsa párost. Billy mérgében megátkozta a csapatot, és azóta minden létező balszerencsét ők szenvednek el. Persze próbálkoztak mindenféle kecskével, hátha megtörik az átok, még a média és különböző alapítványok is az ügy mellé álltak, de nem sikerült feltámasztani a Cubs győzelmi grálját.

Tovább:
A Player legfrissebb anyagaihoz
A sportrovat újdonságaihoz
A legjobbhoz, aki sosem mutathatta meg – Marcus Dupree élete

(Fotók: PicturepushCurseofbobbylayne, Examiner, Dstation, Wikipedia, Tmwmtt, Theepochtimes, Beatofny.blogspot, Clevesportsflow.blogspot, Danthemantrivia)

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.