Csajokkal a csúcson – Mi a bossaball?

Csinos lányok, napsütés, labda. Ha a férfiember hármat kívánhatna egy kellemes nyári délutáni szórakozáshoz, bizonyára alacsony oddsokat kapna ez a trió (esetleg a napsütés helyett alkohol, de most legyünk jófiúk). A bossaball nevű új sportág konkrétan ezzel a mesterhármassal nyitott a budapesti Bártfai utcai Sportcentrumban.

A slackline-hoz hasonlóan most is tíz ismerősből tíz kérdezett vissza, hogy miféle sportágpróbára megyek megint, így a tizenegyedik érdeklődő után taktikát váltva „akrobatikus röplabda” riposzttal próbáltam az összegyűrődött szemöldököket kiegyenesíteni. Merthogy az újdonsült hibrid leginkább a röplabda családfájából származtatható.

Mi ez?

A játékot 2004-ben egy Filip Eyckmans nevű úriember a saját koncepciója alapján fejlesztette ki Spanyolországban. Hasonló, mint a röplabda, de mégis más, mert magában foglalja még a labdarúgás és a capoeira elemeit. Ennek a három sportnak az egyvelege, valamint a Copacabana-hangulatú zene teszi ilyen látványossá és élvezhetővé. A játék négy–négy vagy öt–öt fővel történik egy integrált gumiasztalon, amely lehetővé teszi a játékosoknak, hogy magasra ugorva, pörögve, minél látványosabban tudják átjuttatni a labdát az ellenfél térfelére. A posztok nagyjából megegyeznek a nagy testvérrel, csak itt van egy központi játékos, aki a trambulinon ugrál és üti le a labdákat.

Labda tehát pipa, napsütés pipa, lányok pi… ezt inkább nem folytatom, mert kicsit áthallásos lenne, szóval a lényeg: a Budapest bajnokságban szereplő Emericus SE női röplabdázóival egészül ki a lista, akik hozzám hasonlóan először fogják kipróbálni a bossaballt. Ők a heti két edzéssel és egy meccsel járnak előrébb, no meg hosszú évek rutinjával – nekem az ötlabdás kaland óta nem pirosodott be az alkarom.

A felfújható, háló által kettéválasztott pályára lépéskor viszont eltűnik a hendikep, mindenki egyenlő lesz. Egyszerre ismerkedünk a sárga, zöld és kék színekben virító, középen trambulinnal felturbózott játéktérrel, amely alapja leginkább a falunapokon látott ugrálóvárakra emlékeztet. Először csak körbe állva pötyögünk, próbálunk egyensúlyban maradni és lehetőleg emberhez továbbítani a labdát, aztán Sütő Tamás, a bossaball itthoni mentora vezetésével bemelegítünk: körbe futkározunk a meglehetősen ingoványos talajon, majd előkerülnek az általános iskolai tornaóra rég látott elemei, például a tigrisbukfenc.

A biztonságérzetünk javultával labdás foglalkozás következik, az egyik legviccesebb feladat alkalmával kosárérintéssel kell visszajuttatnunk a felénk dobott labdát úgy, hogy közben hátra esünk. Az előjáték végére a mindenki fantáziáját izgató trambulin marad. Egyesével állunk a kör közepébe és kerülünk pillanatokra egy–két méterrel közelebb a naphoz. Az ügyesebbek (Tamás) szaltóznak is, mi örülünk, ha összejön pár 180 fokos forduló.

Bossaball két zh között?

Sütő Tamás a Bossaball Hungary Kft. ügyvezetője, rajta kívül még ketten tagjai a felső vezetésnek. „Az első évet promócióra szánjuk, járjuk az országot. Megjelentünk például a az EFOTT-on a sportprogramok keretében, a VOLT fesztiválon, de ott leszünk a Szigeten is, ahol négy–nyolc fős társaságok számára adott a lehetőség a kipróbálásra. Hosszabb távú céljaink között szerepel a bajnokság beindítása, valamint megpróbáljuk elérni, hogy egy éven belül a bossaball bekerüljön a felsőoktatási rendszerbe mint választható sportág. Igen sokat segít az állóképesség növelésben és a mozgáskoordináció javításában, a fiatalok testi és szellemi fejlődésében is fontos szerephez juthat. Szeretnénk eltávolodni az ugrálóvár szintjétől.”

A szabálymagyarázat nem minden részét sikerül felfognom, és akkor még enyhén fogalmaztam, de a legfontosabbakat nagyjából megjegyeztem: maximum öt érintés után muszáj átjuttatni a labdát az ellenfél térfelére úgy, hogy az ötből egyszer vagy fejjel, vagy lábbal érünk hozzá, extrém esetben mellkassal, háttal, vállal, nyakkal, vagyis bármivel, kivéve kézzel.

Játékmenet

A háló magasságát, valamint több paramétert is lehet változtatni ahhoz mérten, hogy profik/férfiak/nők vagy akár gyerekek szeretnének játszani. A játék célja, hogy az ellenfél térfelén a labda lepattanjon, épp úgy, mint a röplabdában. Minden csapat maximálisan öt alkalommal érhet hozzá a saját térfelükön lévő labdához, hogy adogatás közben a trambulin segítségével minél nagyobb lendülettel készülődhessenek elő a nagy erejű csapáshoz. Bármilyen testrésszel hozzá lehet érni, nincs megkötés. Akár kézzel, akár fejjel, akár lábbal is irányíthatjuk a labdát, ahogy bármilyen saját elképzelés is megvalósítható.

Egy pontot hoz a konyhára, ha röplabdás ütéssel ér földet, hármat, ha ugyanígy az ellenfél trambulinjába bombázzuk. Ha bármely más testrésszel juttatjuk át visszaadhatatlanul, három pont a jutalma a csapatnak, ha meg a trambulinos körben esik le így a labda, az ötöt ér. A szerva a kreativitásunkra van bízva, akár szaltózás közben is lehet. A meccs két nyert szettig tart.

Egyedüli hímneműként veszek részt a premierben. Annyi könnyítést kapunk, hogy mind az öt érintés mehet kézzel, és minden pályát ért labda egy pontot ér, nem bonyolítunk most. A pálya jobb oldalán kapok helyet, csapatom felét alig látom a szemembe világító naptól, úgyhogy próbálok szürke eminenciásként eltűnni a mezőnyben, és lehetőleg kevés hibát csinálva a csillogást a profikra hagyni. Elnyerjük a szerválás jogát, ami – mint később kiderül – komoly előnyt jelent, ugyanis ellenfelünknek kezdetben a labda visszajuttatása is gondot okoz, így elég hamar elhúzunk több ponttal.

Hol játszhatunk?

Jelenleg egy budapesti és néhány vidéki székhelyű egyesület létezik, továbbá két pálya; az egyik itt, a Bártfai utcában, a másik a budai Oxygen Wellnessben. Edzésre hamarosan heti három alkalommal (hétfő, szerda, péntek) lesz lehetőség járni 1500 Ft/fő árkategóriában. További infók a Facebook-oldalukon.

A forgást a hagyományos röplabdához hasonlóan itt sem ússzuk meg, vagyis rögtön a háló előtti trambulinon találom magam. Tamás utasításba adja, hogy mostantól mindkét csapat legyen szíves úgy megoldani az öt érintést, hogy az utolsó a trambulinos emberre jöjjön ki, aki majd átbombázza a labdát a túloldalra. Igyekszünk ennek eleget tenni, bár nem minden esetben jön össze. Az első játszmát megnyerjük, a másodikban ellenfelünk szerválhat – ebből ki lehet következtetni a szett eredményét, aztán jöhet a döntő, amit némi meglepetésre szintén bevasalunk.

Bónuszként a lányok játszanak még egy meccset a kizárólag férfiakból álló, profinak mondható hazai bossaballosokkal. A srácok – a nőkre való tekintettel – visszafogottabban vetik bele magukat a küzdelembe, de mutatnak néhány olyan trükköt (félig ollózó mozdulattal átjuttatott labda példának okáért), hogy egyre több bámészkodó gyűlik körénk.

A lecke feladva

Dzsida Szilvi, az Emericus SE feladója kellemes egy órán van túl. „Nehezebb, mint amilyennek kívülről tűnik, ráadásul mi a három érintésre vagyunk kódolva, szokni kell az ötöt. Látok benne fantáziát sok gyakorlással és kicsit több focitudással. Nagyon tetszik, hogy például sokat lehet esni.

Győztes csapatban debütálhattam tehát, mondjuk sok közöm nem volt hozzá. Mentségemre szóljon, hogy meglehetősen nehéz a játékra és a labdára koncentrálni ilyen csapattársak és ellenfelek mellett. Apropó, csapattársak: így, hogy képzett röpisekkel töltöttem el a játékidőt, elég élvezetesre és értékelhetőre sikeredett a nagyjából fél óra.

Értékelés

  • Veszélyességi faktor: 4/10
  • Élvezhetőség: 10/10
  • Ár-érték arány: 10/10
  • Szórakoztatási ráta: 9/10
  • Sportélmény: 10/10

Ha teszem azt, néhány cimborával próbáljuk ki, akik legjobb esetben évente egyszer a strandon püfölik a lasztit, biztosan szenvedősebben alakul, aligha produkálunk többérintéses labdameneteket, valószínűleg többet állt volna a játék az eltévedt labdák keresésére indított expedíciók miatt. Mégis nyugodt szívvel ajánlom: szórakoztató és vicces sport ez, lehet nagyokat ugrálni, vetődni, esni, ütni szinte minimális sérülésveszéllyel.

(Fotók: Tóth István)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon