Csinos lányok, napsütés, labda. Ha a férfiember hármat kívánhatna egy kellemes nyári délutáni szórakozáshoz, bizonyára alacsony oddsokat kapna ez a trió.
A slackline-hoz hasonlóan most is tíz ismerősből tíz kérdezett vissza, hogy miféle sportágpróbára megyek megint, így a tizenegyedik érdeklődő után taktikát váltva „akrobatikus röplabda” riposzttal próbáltam az összegyűrődött szemöldököket kiegyenesíteni. Merthogy az újdonsült hibrid leginkább a röplabda családfájából származtatható.
Mi ez?
A játékot 2004-ben egy Filip Eyckmans nevű úriember a saját koncepciója alapján fejlesztette ki Spanyolországban. Hasonló, mint a röplabda, de mégis más, mert magában foglalja még a labdarúgás és a capoeira elemeit. Ennek a három sportnak az egyvelege, valamint a Copacabana-hangulatú zene teszi ilyen látványossá és élvezhetővé. A játék négy–négy vagy öt–öt fővel történik egy integrált gumiasztalon, amely lehetővé teszi a játékosoknak, hogy magasra ugorva, pörögve, minél látványosabban tudják átjuttatni a labdát az ellenfél térfelére. A posztok nagyjából megegyeznek a nagy testvérrel, csak itt van egy központi játékos, aki a trambulinon ugrál és üti le a labdákat.
Labda tehát pipa, napsütés pipa, lányok pi… ezt inkább nem folytatom, mert kicsit áthallásos lenne, szóval a lényeg: a Budapest bajnokságban szereplő Emericus SE női röplabdázóival egészül ki a lista, akik hozzám hasonlóan először fogják kipróbálni a bossaballt. Ők a heti két edzéssel és egy meccsel járnak előrébb, no meg hosszú évek rutinjával – nekem az ötlabdás kaland óta nem pirosodott be az alkarom.
A felfújható, háló által kettéválasztott pályára lépéskor viszont eltűnik a hendikep, mindenki egyenlő lesz. Egyszerre ismerkedünk a sárga, zöld és kék színekben virító, középen trambulinnal felturbózott játéktérrel, amely alapja leginkább a falunapokon látott ugrálóvárakra emlékeztet. Először csak körbe állva pötyögünk, próbálunk egyensúlyban maradni és lehetőleg emberhez továbbítani a labdát, aztán Sütő Tamás, a bossaball itthoni mentora vezetésével bemelegítünk: körbe futkározunk a meglehetősen ingoványos talajon, majd előkerülnek az általános iskolai tornaóra rég látott elemei, például a tigrisbukfenc.
A biztonságérzetünk javultával labdás foglalkozás következik, az egyik legviccesebb feladat alkalmával kosárérintéssel kell visszajuttatnunk a felénk dobott labdát úgy, hogy közben hátra esünk. Az előjáték végére a mindenki fantáziáját izgató trambulin marad. Egyesével állunk a kör közepébe és kerülünk pillanatokra egy–két méterrel közelebb a naphoz. Az ügyesebbek (Tamás) szaltóznak is, mi örülünk, ha összejön pár 180 fokos forduló.
Bossaball két zh között?
Sütő Tamás a Bossaball Hungary Kft. ügyvezetője, rajta kívül még ketten tagjai a felső vezetésnek. „Az első évet promócióra szánjuk, járjuk az országot. Megjelentünk például a az EFOTT-on a sportprogramok keretében, a VOLT fesztiválon, de ott leszünk a Szigeten is, ahol négy–nyolc fős társaságok számára adott a lehetőség a kipróbálásra. Hosszabb távú céljaink között szerepel a bajnokság beindítása, valamint megpróbáljuk elérni, hogy egy éven belül a bossaball bekerüljön a felsőoktatási rendszerbe mint választható sportág. Igen sokat segít az állóképesség növelésben és a mozgáskoordináció javításában, a fiatalok testi és szellemi fejlődésében is fontos szerephez juthat. Szeretnénk eltávolodni az ugrálóvár szintjétől.”
A szabálymagyarázat nem minden részét sikerül felfognom, és akkor még enyhén fogalmaztam, de a legfontosabbakat nagyjából megjegyeztem: maximum öt érintés után muszáj átjuttatni a labdát az ellenfél térfelére úgy, hogy az ötből egyszer vagy fejjel, vagy lábbal érünk hozzá, extrém esetben mellkassal, háttal, vállal, nyakkal, vagyis bármivel, kivéve kézzel.
Játékmenet
A háló magasságát, valamint több paramétert is lehet változtatni ahhoz mérten, hogy profik/férfiak/nők vagy akár gyerekek szeretnének játszani. A játék célja, hogy az ellenfél térfelén a labda lepattanjon, épp úgy, mint a röplabdában. Minden csapat maximálisan öt alkalommal érhet hozzá a saját térfelükön lévő labdához, hogy adogatás közben a trambulin segítségével minél nagyobb lendülettel készülődhessenek elő a nagy erejű csapáshoz. Bármilyen testrésszel hozzá lehet érni, nincs megkötés. Akár kézzel, akár fejjel, akár lábbal is irányíthatjuk a labdát, ahogy bármilyen saját elképzelés is megvalósítható.
Egy pontot hoz a konyhára, ha röplabdás ütéssel ér földet, hármat, ha ugyanígy az ellenfél trambulinjába bombázzuk. Ha bármely más testrésszel juttatjuk át visszaadhatatlanul, három pont a jutalma a csapatnak, ha meg a trambulinos körben esik le így a labda, az ötöt ér. A szerva a kreativitásunkra van bízva, akár szaltózás közben is lehet. A meccs két nyert szettig tart.
Egyedüli hímneműként veszek részt a premierben. Annyi könnyítést kapunk, hogy mind az öt érintés mehet kézzel, és minden pályát ért labda egy pontot ér, nem bonyolítunk most. A pálya jobb oldalán kapok helyet, csapatom felét alig látom a szemembe világító naptól, úgyhogy próbálok szürke eminenciásként eltűnni a mezőnyben, és lehetőleg kevés hibát csinálva a csillogást a profikra hagyni. Elnyerjük a szerválás jogát, ami – mint később kiderül – komoly előnyt jelent, ugyanis ellenfelünknek kezdetben a labda visszajuttatása is gondot okoz, így elég hamar elhúzunk több ponttal.
Hol játszhatunk?
Jelenleg egy budapesti és néhány vidéki székhelyű egyesület létezik, továbbá két pálya; az egyik itt, a Bártfai utcában, a másik a budai Oxygen Wellnessben. Edzésre hamarosan heti három alkalommal (hétfő, szerda, péntek) lesz lehetőség járni 1500 Ft/fő árkategóriában. További infók a Facebook-oldalukon.
A forgást a hagyományos röplabdához hasonlóan itt sem ússzuk meg, vagyis rögtön a háló előtti trambulinon találom magam. Tamás utasításba adja, hogy mostantól mindkét csapat legyen szíves úgy megoldani az öt érintést, hogy az utolsó a trambulinos emberre jöjjön ki, aki majd átbombázza a labdát a túloldalra. Igyekszünk ennek eleget tenni, bár nem minden esetben jön össze. Az első játszmát megnyerjük, a másodikban ellenfelünk szerválhat – ebből ki lehet következtetni a szett eredményét, aztán jöhet a döntő, amit némi meglepetésre szintén bevasalunk.
Bónuszként a lányok játszanak még egy meccset a kizárólag férfiakból álló, profinak mondható hazai bossaballosokkal. A srácok – a nőkre való tekintettel – visszafogottabban vetik bele magukat a küzdelembe, de mutatnak néhány olyan trükköt (félig ollózó mozdulattal átjuttatott labda példának okáért), hogy egyre több bámészkodó gyűlik körénk.
A lecke feladva
Dzsida Szilvi, az Emericus SE feladója kellemes egy órán van túl. „Nehezebb, mint amilyennek kívülről tűnik, ráadásul mi a három érintésre vagyunk kódolva, szokni kell az ötöt. Látok benne fantáziát sok gyakorlással és kicsit több focitudással. Nagyon tetszik, hogy például sokat lehet esni. ”
Győztes csapatban debütálhattam tehát, mondjuk sok közöm nem volt hozzá. Mentségemre szóljon, hogy meglehetősen nehéz a játékra és a labdára koncentrálni ilyen csapattársak és ellenfelek mellett. Apropó, csapattársak: így, hogy képzett röpisekkel töltöttem el a játékidőt, elég élvezetesre és értékelhetőre sikeredett a nagyjából fél óra.
Értékelés
- Veszélyességi faktor: 4/10
- Élvezhetőség: 10/10
- Ár-érték arány: 10/10
- Szórakoztatási ráta: 9/10
- Sportélmény: 10/10
Ha teszem azt, néhány cimborával próbáljuk ki, akik legjobb esetben évente egyszer a strandon püfölik a lasztit, biztosan szenvedősebben alakul, aligha produkálunk többérintéses labdameneteket, valószínűleg többet állt volna a játék az eltévedt labdák keresésére indított expedíciók miatt. Mégis nyugodt szívvel ajánlom: szórakoztató és vicces sport ez, lehet nagyokat ugrálni, vetődni, esni, ütni szinte minimális sérülésveszéllyel.
(Fotók: Tóth István)