Nem sikerült összerakni a szellős brazil védelmet az elmúlt napokban, így aztán Hollandia is átfutott rajta. Négy éve ezüstöt, Brazíliában bronzérmet nyert Hollandia, igaz ehhez kellett az algériai játékvezető is.

Az elődöntőhöz hasonlóan kezdődött a braziloknak a bronzmeccs is, a 3. percben már vezetett az ellenfél, történetesen Hollandia, a 16.-ban meg már kettővel ment a kékben játszó oranje. Sokk. Annyi a különbség a német-meccshez képest, hogy most mindkét gól szabálytalan volt: az első tizenegyesből született, holott Thiago Silva a tizenhatoson kívül rántotta le Robbent, szabadrúgás kellett volna ítélni, és piros lapot adni a PSG bekkjének. Ehelyett tizenegyes és sárga volt az ítélet.

A második gól előtt ismét Robben villant, remek labdát adott a jobb szélen futó De Guzmánnak. Aki viszont lesen volt. A beadását ettől még nem középre kellett volna kifejelnie David Luiznak, de ezt tette, épp Blind elé, aki ballal levette, jobban bevágta. Luiz nem lett okosabb az elmúlt napokban, de még így is a világ legdrágább védője...

Vége is volt a meccsnek, köszönhetjük főleg az algériai sporinak és az asszisztensének. Dzsamel Hajmudi, csak hogy meglegyen. Már csak azért is fontos a személye, mert a második félidőben meg nem adott meg egy egyértelmű büntetőt a hazaiaknak, sőt, Oscar sárgát kapott műesésért. Blind meg belesérült abba, hogy felrúgta. Ha bírózunk, meg kell említeni, hogy a 83. percben meg Robbent öklelték fel a büntetőterületen belül, természetesen ezt se fújta be a játékvezető, bár talán jobb is, így sem biztos, hogy kijutott a stadionból.

A meccs végén még egy szabályos gólt is lőttek a hollandok, végül tehát 3–0-ra ők is elgyepálták a rendezőt.

Az utolsó percben Van Gaal még bele is rúgott a brazilokba, vagy épp csodás gesztust gyakorolt, ez ízlés kérdése: becserélte harmadik számú kapusát, Vormot is, hogy ő is pályára léphessen a tornán.

Hollandia lett a harmadik, Brazília kapta a legtöbb gólt a vébén.

Brazília–Hollandia 0–3 (0–2)
Brazíliaváros, Nemzeti Stadion; Vezette: Dzsamel Hajmudi (algériai)

Brazília: Júlio César – Maicon, David Luiz, Thiago Silva, Maxwell – Paulinho (Hernanes, 57.), Luiz Gustavo (Fernandinho, a szünetben) – Ramires (Hulk, 73.), Oscar, Willian – Jo
Hollandia: Cillessen (Vorm, 93.) – Kuyt, De Vrij, Vlaar, Martins Indi, D. Blind (Janmaat, 71.) – Wijnaldum, De Guzmán, Clasie (Veltman, 90.) – Robben, Van Persie

Gólszerzők: Van Persie (3. – büntetőből), Blind (16.), Wijnaldum (91.)

(Fotó: Europress/AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában