Könnyed győzelemmel kezdett a Fradi a Puskásban, ikszelt a Real és a Barca, egy félidő alatt lőtt hatot a Vidi, a Juve nyerte a Derby d’Italiát, zseniális Everton-gól.

A legsimább

Rettenetes lehetett hamburginak lenni a müncheni bajnoki meccs után, a Bayern ugyanis kilencszer talált be a HSV-nak. A megsemmisítő, 9–2-es sikerhez a bajorok harmadik számú centere, Claudio Pizarro négy góllal és két gólpasszal járult hozzá. A perui negyedik gólja volt a München nyolcadik találata, azzal 8–0-ra vezetett a Bayern! Sokkoló csapás. Legutóbb egy éve nyert hét góllal a Bayern München, akkor a Basel szaladt bele a késbe (7–0).

A legjobb kezdés és a legemlékezetesebb interjú

Még a Bayern sem tartott kettőnél a tizedik percben, így a legjobb kezdés a Fradié. Az első, Puskás Stadionban rendezett bajnokiján Böde Dániel és Julian Jenner góljaival már a tizedik percben eldöntötte az FTC az Eger elleni bajnokit. Aztán nyolc perccel később kiállították Jaszmin Mecinovicsot, a második félidőben pedig megduplázta előnyét Ricardo Moniz együttese: Somália bal lába ismét elsült, majd Böde zárta a sort.

Böde Dániel nem csak két góljával tette emlékezetessé a Fradi első meccsét a Puskásban, hanem őszinte nyilatkozatával is. Hiába a kétgólos előny és a hatalmas mezőnyfölény, nem tetszett neki a hozzáállás...

A legjobb második félidő

Egy félidőn keresztül szenvedett a Videoton a Siófok ellen, aztán Nikola Mitrovics 58. percben szerzett gólja, Tímár Krisztián kiállítása, majd Kurucz kapus hibája miatt elemei hullott a sereghajtó: végül hat találatig jutott a Vidi.

A legnagyobb szóló

Kevin Mirallas a saját térfelének közepén szerezte meg a Tim Howard által kiöklözött labdát, aztán meg sem állt a Stoke City kapujáig. Mielőtt ellőtte a labdát a vendégek kapusa mellett, néhány védő lábát összekuszálta. Az Everton ezzel a góllal nyert, a belga pedig elnyerte nálunk a legszebb gól díját.

A leggyorsabb

Hét éve nem volt olyan gyors gól a Bundesligában, amilyet Szalai Ádám szerzett a Werder Bremen ellen (12,6 mp). Sőt, ez az ötödik leggyorsabb gól a Bundesliga történetében. A középkezdés után Assani Lukimya elvesztette a labdát a letámadó Andreas Ivanschitzcal szemben, az osztrák az alapvonalról pontosan passzolt Szalai elé, aki a belőtte a ziccert. És ezzel megszerezve szezonbeli 13. Bundesliga-gólját, ám a győzelem nem jött össze a Mainznak, egy–egy lett a végeredmény.

A leglazábbak

Lazára vette aktuális bajnoki mérkőzését a Barcelona és a Real Madrid is, tartalékosan álltak fel, de hát ki ne tette volna a helyükben – a katalánok fölényesen vezetnek a tabellán, miközben három nap múlva Bajnokok Ligája-negyeddöntőket rendeznek. Annyira persze nem hülyéskedte el egyik csapat sem, hogy kikapjon, de nyerni sem sikerült. És annyira sem lazázott a Barca, hogy Messi ne lőjön gólt – sorozatban a 19. bajnokin talált be, 43 gólnál jár. A Barcelona végül kettő kettőre végzett Vigóban, a Real Madrid pedig 1–1-et játszott Zaragozában.

A legnagyobb rangadó

A legnagyobb meccset a Seria A-ban játszották, az Inter és a Juventus komoly múltra visszatekintő rangadót vívott – 220. alkalommal rendezték meg a Derby d'Italiát. A Milánóban rendezett derbin már a harmadik percben vezetést szerzett a címvédő Juventus, Fabio Quagliarella talált be. Rodrigo Palacio ugyan egalizált, ám Alessandro Matri góljával végül a Juve szerezte meg a három pontot.

A legpechesebb

A Debrecennek nemigen volt szerencséje az Újpest ellen, duplán is szerencsétlen góllal veszített. Kabát centerezésébe nem túl szerencsésen ért bele Dajan Simac, ám még így sem biztos, hogy a kapuban kötött volna ki a labda, de Verpecz kapus tett róla, hogy ne legyen kétség, és bepaskolta a labdát. Egy perc múlva egyenlíthetett volna a Loki, azonban Pölöskei fejese a kapufán csattant. Peches napja volt a Debrecennek.

(Fotó: Europress/Getty)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés