Visszavágott a Vidi a Fradinak, csodát tett a Paks, parádézott a legjobbja nélküli Liverpool, csodás gólt lőtt Sahin és Dzemaili, Langeraké a hét védése, Lanzafame pedig a hét hülyéje. A 17. hét összefoglalója.

A leggyorsabb gól

Hiába verte hétközben agyba-főbe a Fradi a Videotont a Ligakupa-döntőben (5–1), a bajnokit a fehérváriak nyerték egy villámgyors Torghelle-góllal. Múlt héten még Sanyin röhögtünk, most viszont szépen lőtt el Jova Levente mellett a mérkőzés 44. másodpercében. Mivel a maradék 89 percben csak helyzetig jutott a Fradi, gólig nem, tovább nőt a távolság a két együttes között.

A legszebb gól, a legnagyobb védés

A Dortmund B nyögvenyelős győzelmes aratott a Düsseldorf ellen, de a lényeg, hogy a három pont a zsákba került. Ráadásul láthatott a közönség egy fantasztikus gólt, mégpedig Nuri Sahinét, valamint a hét védését Mitchell Langeraktól, aki a 92. percben mentett két pontot a Dortmundnak. Az egyetlen rossz dortmundi hír, hogy megszakadt Robert Lewandowski 12 mérkőzésen át tartó sorozata, a csatár ugyanis csereként pályára lépett, ám nem talált be.

A legnagyobb hatás

Nem meglepő, Leo Messi egészen elképesztő hatással tud lenni a játékra, az egész Barcelonára. Az Athletic Bilbao elleni bajnokin egygólos hátrányban volt a katalán gárda, amikor becserélték a BL-re pihenő zsenit – két perc alatt megfordította a meccset. Előbb lőtt egy pazar gólt (három védőből kétszer csinált bolondot, mielőtt elgurította a labdát jobb alsó sarokba), majd adott egy gólpasszt Alexisnek. Ez is kevés volt, a vége 2–2 lett.

A leghülyébb

Egygólos vezetésnél tizenegyest kapott a Honvéd Pécsett, erre két játékosa sárgát kapott, ebből az egyik a másodikat a meccsen, húzhatott be az öltözőbe: aligha hittük, hogy ilyen purparlét láthatunk valaha egy focimeccsen, úgyhogy megköszönhetjük Davide Lanzafame és Leandro Martínez uraknak. Mindkét okos légiós el akarta végezni a büntetőt, ám nem tudtak dűlőre jutni, és addig vitatkoztak, dulakodtak, amíg mindketten megkapták a sárgát. Mivel Lanzafaménak már volt, előkerült a piros is – saját tizenegyesből kiállítás, bravó! Ennek ellenére három nullára nyert a Honvéd.

A legdurvább fordítás

A szünetben boldogan sétáltak a büfébe a győri nézők (sőt, talán haza is), bosszúsan kapcsolták el a tévét a paksiak és a semlegesek, miután a tabella élén álló Győri ETO fölényesen, 3–0-ra vezetett a Paks ellen. Eldőlt. Semmi esély. Csak épp Tomiszlav Szivics és csapata nem gondolta így – a második félidőben négy gólt lőve fordított. Hihetetlen! Arról nem beszélve, hogy a gólok még szépek is voltak, főleg Lázok Jánosé és Könyves Norberté. 

A legnagyobb bomba

Nem okozott gondot a Napolinak a Pescara, magabiztosan verte 3–0-ra verte a Stadio Adriaticóban. Nem is ezért emlékezünk meg a meccsről, hanem Blerim Dzemaili gólja miatt. A svájci középpályás hatalmas bombát küldött a Ivan Pelizzoli kapujába.

A legsimább győzelem

A múlt héten megénekeltük Luis Suárez állati tettét, el is tiltották tíz meccsre. Mivel gyakorlatilag egyedül ő volt veszélyes az ellenfél kapujára, elég komoly gondterheltség uralkodott el a Liverpoolnál. Aztán az uruguayi nélkül hatot lőttek Newcastle-ban a vörösök. Suárez helyett Daniel Sturridge és Jordan Henderson vállalta magára a góllövést, mindketten kétszer vették be a hazaiak kapuját.

(Fotó: honvedfc.hu)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon