Az év utolsó hétvégéjén rangadót nyert Mourinho Chelsea-je, minimális győzelmet aratott az Arsenal, az MU és a City, hengerelt a Hull.

A legnagyobb kapushiba

Az Arsenal gyakorlatilag az első helyzetéből gólt lőtt Newcastle-ban, Oliver Giroud fejese győzelmet is ért, ám az ágyúsok kapusa, Wojciech Szczesny azért mindent megtett, hogy a hazaiak kapjanak esélyt egy pontra. Végül a hibája ellenére mázlija volt.

A legmázlisabb

Zsinórban negyedik bajnokiját nyerte meg a Manchester United, kezd kijönni a mély gödörből, és David Moyes állása is kevésbé bizonytalan. Karácsonykor 0–2-ről fordítottak Hullban, most pedig egy igazán szerencsés góllal minimális különbséggel verték a Norwichot. Danny Welbeck elé kétszer is mázlival pattant a labda, mielőtt higgadtan a hálóba lőtt.

A legnagyobb kihagyott helyzet

Még az év utolsó napjaira is maradt egy olyan szitu, amire nyugodtan mondhatjuk, hogy talán egész évben nem volt hasonló. A Genclerbirligi román csatára, Bogdan Stancu az év egyik legnagyobb helyzetét hagyta ki. Üres kapu, másfél méter.

A legszebb gól

Rengeteg helyzetet dolgozott, majd hagyott ki a Manchester City a Crystal Palace ellen, végül azonban a 66. percben Edin Dzeko nagyszerű kapáslövésével megtört a jég. A City ezzel továbbra is százszázalékos hazai pályán, és tapad az Arsenalra.

A legsimább meccs és a legfurcsább gólöröm

A Hull City karácsonykor kétgólos előnyről kapott ki a Man. Unitedtől, most viszont meg sem állt hatig a Fulham ellen. A szünetben még gól nélkül vonultak az öltözőbe a csapatok, aztán a 49. percben beindult a Hull-henger.

Miután Tom Huddlestone két éve nem lőtt gólt, különleges gólörömöt választott:

A legnagyobb rangadó

Londonban, a Stamford Bridge-en játszott a remek szezont futó Liverpool, és már a negyedik percben vezetést is szerzett. És nem Luis Suárez révén! Hiába azonban Martin Skrtel találata, a Chelsea fordítani tudott, előbb Eden Hazard, majd Samuel Eto'o talált a vörösök hálójába.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában