A Barcelona kezd padlót fogni, Bale és Suárez megállíthatatlan, az olasz csúcsrangadón a bíró volt a leggyengébb, a Pécs és a Videoton szép gólokkal nyert.

A legklasszikusabb

Nem kérdés, hullámvölgybe került a Barcelona, ami már lassan olyan mély, hogy válságnak is hívhatjuk. Az előző négy mérkőzésükből hármat elveszítettek, egymás után két vereségre legutóbb szűk egy éve volt példa. De még ennél is nagyobb baj, hogy öt napon belül kétszer a Real Madridtól szenvedtek vereséget Messiék. Pedig Mourinho még pihentette is fél csapatát. Ha nem talál ki valamit gyorsan az edző nélküli Barca, akkor ebből még BL-búcsú is lesz.

Persze el Clásico ritkán ér véget purparlé nélkül, ez sem az a meccs volt. A rendes játékidő utolsó percében Adrianót faultolták a tizenhatoson belül, ám Miguel Pérez nem adott büntetőt. A katalánok megőrültek, Iniesta sárgát kapott még a meccsen, Victor Valdes kapus pedig addig hőbörgött a lefújás után, míg piros lapot nem kapott. Itt a jelenet, el lehet dönteni, mi történt, kinek volt igaza:

A legmegalázóbb és a legjobb magyar

Vélhetően nagyjából olyan lehetett a hangulat az Újpest öltözőjében, mintha atomot dobtak volna a pályára. Síri csend, letargia. Az atomvárosból érkező MVM Paks ugyanis 6–0-ra megalázta a lila-fehéreket Újpesten. Az persze az igazsághoz tartozik, hogy Chema Antónt már a 16. percben kiállították, ám ebből aligha következik egyenesen, hogy teljes összeomlást produkáljon egy ilyen patinás csapat. A hét legjobbja is erről a meccsről került ki – Lázok János négy gólt lőtt. Jövő héten az Üllői úton játszik az Újpest, ebből akár edzőbukás is lehet...

A legszebb gólok

Zoran Zeljkovicé az első tavaszi NB I-es gól, amely akkorára sikerült, hogy lehet, az egyik legnagyobb lesz az idényben. A bal oldali védő szabadrúgásból eresztett el életerős lövést, Hegedűsnek sansza sem volt. A Pécs 2–1-verte az MTK-t.

A Honvéd–Videoton emlékezetes találkozóval zárult az első idei forduló – hatalmas és okos gólokkal. Nikola Mitrovics és a csapata első találata egy roppant okos emelés, a saját második, a Vidi negyedik gólja pedig egy szép tekerés volt. A második fehérvári gól, Kovács Istváné legalább akkora volt, mint Zeljkovicé, a fiatal irányító elképesztő nagy lökettel juttatta a bőrt a Honvéd kapujába.

A legjobb egyéni teljesítmények

Kagava Sindzsi mostanság kevesebb lehetőséget kap, a hétvégén azonban a Norwich City ellen bizonyított a nyáron Dortmundból érkező támadó középpályás. A japán klasszikus mesterhármast ért el a 4–0-s siker alkalmával.

Szintén 4–0, szintén mesterhármas – a Liverpool a Wigant lépte le, a három gól pedig természetesen Luis Suárez nevéhez fűződik. Az uruguayi ezzel 21. gólját szerezte meg a szezonban, amivel átvette a vezetést a góllövőlistán a Manchester Unitedet erősítő, 19 gólos Robin van Persie-től.

A legrosszabb játékvezető

Az el Clásicót fújó spori hibája nem volt egyedülálló a hétvégén, az olasz csúcsrangadón is döbbenetes játékvezetői hibákat szült. Az amúgy 1–1-re végződő Napoli–Juventus ütközeten Edinson Cavani egy nyilvánvaló ütés után maradhatott a pályán, úgy, hogy az alapvonali asszisztens látta is. Sárgát kapott. A könyököst amúgy egy hajcibálással érdemelte ki Giorgio Chiellini.
Az is fura döntés volt, amikor Britos súlyosnak tűnő sérülése és hosszas ápolása után nem kellett elhagynia a pályát, amikor újraindította a meccset Orsato bíró úr. Szabályon kívülre helyeződött a hátvéd azzal, hogy eszméletét vesztette...

Az NB I legronaldósabb játékosa és a legnagyobb védés

Most biztosan sokan a szívükhöz kaptak, hogy a bánatban lehet bárkit is a heroikus hőshöz hasonlítani. Én mégis bátorkodom Julian Jennert a magyar a Cének nevezni. Mondjuk a magyar is sántít ugye... A Fradi holland szélsője is vékony, nyurga srác, aki szeret driblizni, főleg bicajozni, ráadásul remek a rúgótechnikája is. A korábbi utánpótlás-válogatott játékos szerezte meg egy nagyszerű lövéssel a vezetést a Ferencvárosnak Pápán, majd a harmadik gól előtt néhány biciklicsellel tisztára játszotta magát, majd Böde Dániel fejére ívelte a labdát. A második gólt egy szép támadás végén Stanley Aborah szerezte, aki a múlt héten érkezett a zöldekhez.

A legnagyobb angol derbi

A héten az egyik legkiélezettebb londoni derbi volt a legnagyobb meccs a Premier League-ben, és ahol ismét bebizonyosodott, hogy az Arsenal már csak a harmadik számú klub az angol élvonalban – a Tottenham 2–1-re legyőzte, hét pontra növelve előnyét az ágyúsokkal szemben. A Spurs vezetőgólját természetesen ismét Gareth Bale szerezte, a walesi balszélső zsinórban az ötödik bajnokiján talál be, ezeken a meccseken hét gólt lőtt, összesen már 15-nél tart.

(Fotó: Europress/Getty)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés