Miután a Puskás Ferenc Akadémia pocsékul rajtolt az NB I-ben, kinyílt a felcsúti klub vaskos bukszája, érkeznek a válogatott igazolások.

A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA) őrületes nagybevásárlása kapcsán kavarognak bennem az érzések: két érdekes, hogy azt ne mondjam, megmosolyogtató szál fut az ügyben. Az egyik, hogy úton-útfélen hangoztatták Felcsúton, hangos melldöngetéssel, hogy az Akadémia mekkora sikereket ér el, az utánpótlás-nevelő intézetből kikerült őstehetségek az NB I-be vezényelték a világ leghíresebb magyarjáról elnevezett gárdát.

És valóban szép sikert elérve utcahosszal nyerték a másodosztályt, simán lekörözve például az egykori válogatottakkal felpumpált és az egykori szövetségi kapitány által irányított Gyirmótot. Jól mentek a fiatalok, akiket két–három rutinosabb labdarúgó istápolt (Zsolnai, Szakály, Tóth Balázs).

A feljutás után úgy érezték a faluban, minimális erősítés is elég az NB I-ben való boldoguláshoz, az Akadémia masszív alapokat ad a csapatnak, vesznek egy jó kapust (Lubos Hajdúch), a Videotonhoz visszatérő húzóembert, Kleinsheisler Lászlót pedig pótolják Bertus Lajossal. Kész is.

Csak épp kiderült, hogy a mi kis szenvedő, de Hegyeshalom és Nagylak közötti burokban még egész szépen teljesítő elsőosztályunk mégse annyira harmatos, hogy lendületből bent lehessen maradni. Elő a pénztárcát. Illetve elő a nagytestvért. És itt jön a másik szál: Szekeres Adriánt, majd Haraszti Zsoltot is átirányította kölcsönadta a Videoton, az utánpótlás-válogatott hátvéd és szélső is egy évig erősíti a Felcsútot.

Aztán fizettek Tischler Patrikért az MTK-nak (nem gyakori, hogy egy újonc picike csapat, a negyedik helyezett fővárosi klubtól igazoljon), megegyeztek a Diósgyőrrel ölre menő, a fizetését keveslő 33 éves spanyollal, Francisco Gallardóval, majd a héten aláírt a Debrecen válogatott középpályása, a 30 esztendős Czvitkovics Péter is.

De a legaranyosabb hír Cicó igazolása után érkezett néhány órával: a Videoton támadója, a 24 éves Lencse László egy évre kölcsönbe kerül Felcsútra, miután "a legkomolyabb ajánlattal a Puskás Akadémia FC kereste meg a Videotont". Felnevettem, nem titkolom. Megvan a jelenet? Az illetékes átsétál a szomszéd szobába, bekopog egy ajánlattal. Mivel ’illetékes kettő’ épp lent kávézott Veronika titkárnővel, valamint az utánpótlás-koordinátorral, visszahuppant bőrfoteljába és meggyőzte magát, hogy tök jó az ajánlat, amit kitalált, sőt, a legkomolyabb, ami befutott. Lencse mehetett Szekeres után.

A Puskás Ferenc Akadémia igazi akadémiai múlttal rendelkező, fiatal tehetségekkel erősítette meg keretét… Mert szép dolog az akadémia, de bent is kellene maradni, Puskás Ferenc hírnevéhez méltóan kellene szerepelni. Amúgy, nem is annyira halkan jegyzem meg, hogy szakmailag abszolút érthető, védhető lépések ezek, kizárólag fiatalokkal nem lehet messzire jutni, a tapasztalat igenis elengedhetetlen. Csak akkor óvatosan kell bánni a kijelentésekkel, célkitűzésekkel, irányvonalakkal.

Apropó, Öcsi bácsi: Puskás Ferenc mikor is játszott Felcsúton? A Puskás Akadémiának nem Kispesten kellene működnie? Mit keres a Vértes lábánál egy ős-honvédos nevén futó akadémia?  (És ha már: hogy lehet Magyar Futball Akadémia a neve a Honvéd utánpótlás-intézetének? Az egész országot képviselik tán? Bár akkor már az lenne az igazán ortodox, ha Nagy Magyar Összefogás Foci Akadémia néven futna… Csak mondom.) Persze nem maga a felcsúti helyszín visszás, hiszen Sándor Csikar sem Agárdon lövöldözte a gólokat majdnem az alapvonalról, mégis ott található a Sándor Akadémia – ám legalább az tényleg az MTK bázisa. Ettől még persze nem fog szégyent hozni a Puskás névre, mert a létesítmény modern, a szakmai munka megfelelő és épül a gyönyörű stadion is.

Visszakanyarodva a PFLA igazoláspolitikájához: kisebb homokszem került tehát a felcsúti koncepcióba, mégis kell a rutin, mégis meg kell fizetni a magyar sztárokat is, mégsem elég akadémistának lenni. Ezek után pedig türelmetlenül várom a bejelentést: Rudolf Gergely aláírt a Puskás Akadémiához.

(Fotó: sport365.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Milák Kristóf edzője elmondta, milyen téren kell előrelépnie tanítványának az olimpiáig

További cikkeink a témában