Az ellenfél az angol másodosztályú Bournemouth volt, az eredmény beszédes, és messzemenő következtetéseket ugyan nem lehet levonni, annyi azért látszik, hogy az új arcok elég jól muzsikálnak együtt.

Ebben az összeállításban létek pályára a királyiak: Diego López – Carvajal, Pepe, Nacho, Fábio Coentrao – Khedira, Modric – Özil, Isco, Cristiano Ronaldo – Benzema.

Ronaldo egy duplával indított, majd jött Khedira, így háromgólos Real-előnnyel vonultak pihenőre a csapatok. A szünetben egy szinte teljesen új line uppal rukkolt elő Ancelotti, ugyanis beállt David Mateos, Casemiro, Asier Illarramendi, Kaká, Álvaro Morata, Ángel di María, Gyenyisz Cserisev és a Napolival és az Arsenallal szóba hozott Higuaín, aki gurított is egy negyediket. Az ötödik gólt Ángel Di María szerezte, akinek szintén kifelé áll a rúdja a Bernabeuból, az utolsó találatot pedig Casemiro lőtte.

A Madrid egyben lesz a szezon startjára, a bajnok Barcelonára talán nagyobb kihívás vár idén, mint az elmúlt években bármikor: jelenleg nincs edzőjük, szükségük van egy belső védőre, fel kell szítani a tüzet pár alulmotivált játékosban, és még annak is ki kell derülnie, miként fog együttműködni a sportág két virtuóza, Lionel Messi és a frissen igazolt csodagyerek, Neymar. Izgalmas szezon lesz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés