Legutóbb közel húsz éve sikerült nyernie a magyar válogatottnak Hollandia ellen, ám az 1984-es siker óta egyre nagyobb pofonokat kapunk az azóta világbajnoki döntőt is játszó oranjétől. Ők ott valamint nagyon jól csinálnak, miközben mi valamit nagyon nem. Az utolsó, európai mércével is értékelhető válogatottunk Esterházy és Détári góljaival győzte le azokat a hollandokat, akik viszont négy év múlva Eb-t nyertek. Majd 2010-ben világbajnoki döntőt vívtak. Eközben mi semmilyen világversenyre nem jutottunk ki '86 óta.

A mai holland válogatott tehát a világ egyik legjobbja, papíron a második legjobbja, már megnyerte a csoportját, kint van a brazíliai vébén, soraiban világklasszis labdarúgók játszanak, akik a világ legerősebb bajnokságainak legerősebb együtteseiben lépnek pályára hétről hétre. Ezzel szemben nálunk négy játékos szerepel a négy nagy bajnokságban (Premier League, Bundesliga, Primera División, Serie A), ebből a négyből pillanatnyilag épp egy sincs a keretben. A német ligában játszó Szalai Ádám lebetegedett, a szintén ott szereplő Huszti Szabolcs lemondta a válogatottat, az angol Gera Zoltán súlyos sérülés után még nem érte utol magát, míg az olasz Tőzsér Dániel elég régóta partvonalra került a Genoában, rá nem számít a kapitány.

Talán sosem volt ennyire távol a két ország futballja, mint az elmúlt három évben. Még akkor sem, amikor 1994-ben 7–1-re elpicsáztak minket. Most nehéz lenne olyan holland válogatottat összeállítani, mely ellen reális esély lenne egy… döntetlenre. Pedig erre fog törekedni Louis van Gaal kapitány, még ha nem is a mi kedvünkért – kijelentette, hogy az utolsó két vb-selejtezőt a kísérletezésre szánja, olyanok fognak szerepelni, akik korábban kevesebb játéklehetőséget kaptak. Jó ez nekünk? Aligha. Ezeknek a játékosoknak most kell bizonyítaniuk, hogy helyük van a világbajnokságra készülő keretben. Hogy kik ők? Például Wesley Sneijder, Rafael van der Vaart vagy épp Nigel de Jong.

Erre mondta Van Gaal, hogy Hollandia ugyan kijutott a vb-re, de a játékosok még nem. És ugyan melyik játékos szeretne lemaradni egy vébéről? Sőt, egy olyan vébéről, ahol akár érmet is akaszthatnak a nyakába. Az említett három úr a világ legjobb középpályásai között van, mindhárman vb-ezüstérmesek, de nyilván szeretnének mondjuk aranyat. Meg ugye a belső motiváció, a presztízs, meg minden egyéb, ami egy profit jellemez.

Aztán ott vannak a fiatalok, akiknek hatalmas lehetőség és megtiszteltetés Hollandia mezében játszani, olyan kiválóságok mellett, mint Robin van Persie és Arjen Robben. Van Gaal hét olyan labdarúgóval harcolta ki a kvalifikációt, akik szerepelhetnének az U21-es válogatottban is. Nálunk meg ugye a 22–24 éves is a tehetség kategóriába van sorolva… Szóval ezek a fiatal srácok is szeretnének megragadni a keretben. Amúgy ők rendre pályára lépnek a PSV, a Feyenoord és az Ajax mezében a holland bajnokságban és az európai kupákban. (Amúgy ott szemrebbenés nélkül kezdőbe állítják a húszéves Adorjánt is, aki az NB I-ben kábé időhúzó csere lehetne. Mert fiatal még. Lehet, holland válogatott hamarabb lenne, mint magyar.)

Egyetlen újoncot hívott meg a holland kapitány, a PSV támadója, Memphis Depay kap lehetőséget. A 19 éves fiú kilenc bajnokit játszott és lőtt három gólt, de két európai kupagólja is van. De a védelem a legérdekesebb csapatrésze az oranjénak, Jetro Willems 19, Bruno Martins Indi, Jeffrey Bruma és Stefan de Vrij  21, Daley Blind pedig 23 éves, utóbbi tehát már rutinos róka. Általában a Martins Indi–De Vrij duó kezd középen, vagyis a kor nem érdem Hollandiában.

Tovább nem ajnározom Hollandiát, jobbak, sokkal, kár fecsérelni a szót. Nézzük, nálunk mi a helyzet. Azt már láthattuk, nincs olyan játékosunk, akit ismerhetnek a holland kollégák, illetve dehogy nincs, Dzsudzsák Balázs kint játszott évekig, ráadásul sikeres is volt a PSV-ben. Azóta ugyan Oroszországba igazolt, de nem felejtették el. Ha a holland formáját tudná hozni, még tarthatnának is tőle. De a ha ismeretlen szó a fociban.

Abban viszont bízhatunk, hogy amíg a narancsmezesek kínkeserves döntetlent játszottak Észtország ellen (2–2), mi négy nap múlva alaposan kitömtük a Kinkéket (5–1). És furcsa mód egy kinti vereség is erőt adhat, 2011 tavaszán négy–nullra kikaptunk itthon, aztán négy nap múlva úgy játszottunk 3–5-öt, hogy 2–1-re még vezettünk, de a 75. percben is 3–3-ra álltunk. Azon a meccsen remekül, bátran játszott a magyar válogatott, sose láttuk még olyan zavartnak a mindig magabiztos hollandokat.

Az akkori gólszerző Rudolf Gergely és Gera Zoltán volt, most egyik sincs a válogatottban. Mint ahogy nincs ott Juhász Roland, Szabics Imre, Kovács István és Pintér Ádám sem. Van-e esély arra, hogy valakik a helyükre lépjenek? Sőt, van-e esély, hogy még annál is jobbak legyünk, mint azon a meccsen, hiszen akkor is kikaptunk? És most még az iksz is kevés lenne. Vannak-e csodák…?