Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Szűcs Lajos szerint a Pápa jobb, mint az Újpest – márpedig a Lombard hármat kapott a Fraditól, a lilákat meg lilára verte a Paks. Megsemmisítő Fradi-siker születik az utolsó Albert-stadionban rendezett derbin? Miért ilyen pocsék az Újpest? Keressük a válaszokat.

Szűcs Lajos azért tudja, mit beszél. Azonkívül, hogy immár közel húsz éve profi, elsőosztályú labdarúgó, még játszott is mindkét ősi ellenségnél. A magát ősfradistának valló kapus a kilencvenes évek közepén három évig védett Újpesten, majd 1999-től 2005-ig 200 meccsen védte a Ferencváros kapuját. És még a mai napig, 39 évesen is aktív, sőt, a liga egyik legjobb kapusa a Pápán védő háromszoros válogatott játékos.

Szűcs az első 2013-as bajnoki fordulóban – ami a harmadik tavaszi volt – épp a Ferencváros ellen játszott és kapott három gólt. Eközben az Újpest hazai pályán szenvedett megsemmisítő, megalázó 6–0-s vereséget a Pakstól. Az eredmény szerint a Fradi jóval erősebb a Pápánál, de Szűcs szerint a Lombard Pápa pedig a mai Újpestnél jobb. Ezek alapján kilencig meg sem áll a Fradi? A foci nem ennyire logikus játék.

Az persze világosan látszik, hogy valami helyrehozhatatlanul megcsúszott a Megyeri úton. Már csak az a kérdés, hogy ki vagy kik ennek a súlyos kárnak az okozói. Merthogy természetesen a balhét Jos Daerden vezetőedző vitte el, akit a fiaskó után menesztettek (bocsánat: közös megegyezéssel elegánsan távozott). Az 58 éves belga tréner a legutóbbi szezon végeztével, május 31-én lett a lila-fehérek edzője, tétmeccsen a 2012–2013-as idényben ült először az együttes kispadján. Két felkészülési időszakot és egy őszi szezont dolgozott végig a játékosokkal, akik ezt azzal hálálták meg az első idei bajnokin, hogy megalázták mind a klubot, mind pedig a szakembert. És mellesleg magukat is, de ez egyáltalán nem biztos, hogy tudatosult bennük. Már a hétvégi összefoglalóban jeleztem, a Fradi-meccs akár edzőbuktatással is járhat – meg sem várták.

Érdekes, Újpesten nem először fordul elő, hogy az idénynyitó meccs egyben az edző búcsúmérkőzése is lett. 2006-ban az utolsó fordulóban maradt le a bajnoki címről az Újpest, így a BL helyett az UEFA-kupa előselejtezőjében kellett indulnia. A tulajdonos pedig úgy határozott, a nyári szünetben edzőt cserél: Mészöly Gézát a korábbi szövetségi kapitány, Bicskei Bertalan váltotta. Megboldogult Berci bá' Malajziából tért vissza, hogy itthon, a hazájában is bizonyíthasson, ám az első meccsén az Újpest úgy kapott ki saját szurkolói előtt 4–0-ra a liechtensteini Vaduztól, hogy az eredmény még a lilákra nézve volt hízelgő.

"Borzasztóan sajnálom ezt a mérkőzést, egyszerűen nem tudom hova tenni a dolgokat. Körülbelül egy hete dolgozom a csapattal, de erre semmi nem utalt. A közönséget maximálisan megértem, tudom a kötelességem, így bejelentettem a tulajdonos úrnak, annyira nem érzem a bizalom jelét, hogy nem kívánok Újpesten tovább dolgozni" – nyilatkozta a Vaduz-meccs után Bicskei.

Egy edzőbuktatás tipikus esetét tapasztalhatta saját bőrén.

Egymás ellen

Az elmúlt hat derbi eredménye:

  • FTC–Újpest 0–1 – 2010. március 30.
  • Újpest–FTC 6–0 – 2010. szeptember 11.
  • FTC–Újpest 1–0 – 2011. április 01.
  • FTC–Újpest 3–0 – 2011. október 22
  • Újpest–FTC 1–1 – 2012. május 12.
  • Újpest–FTC 2–1 – 2012. augusztus 19.

De mi történt a Paks ellen? Jos Daerden nem egy hete melózik a legényekkel, ha esetleg nem szimpatikus a munkamódszere, korábban is felszínre kerülhetett volna. Persze furcsaságok történtek, a mester például a felkészülés kellős közepén adott öt nap szabadságot kifacsart (?) játékosainak, ráadásul úgy érezte, a keret elég erős, alkalmas az előrelépésre, így aztán nem igazoltak senkit. A tizedik hely mondjuk nem erre utalt. Az eredményt látjuk.

Árnyalja persze a képet, hogy a Paks ellen José María Antónt a 16. percben kiállították, az eset erősen véleményes volt, még kikockázva is nehéz eldönteni, hibázott-e a játékvezető. Ám azt még a negyedik kerületben sem tagadják, hogy emberhátrányban sem játszhatnak ennyire szervezetlenül, fejetlenül és leginkább lélektelenül.

Daerden utódja eddigi segítője, Marc Leliévre lett, aki korábban már volt vezetőedző Újpesten. A kiszivárgó, meg nem erősített folyosói pletykák szerint igen komoly ellentét feszült a két edző között, ami nem kis mértékben befolyásolhatta a hangulatot. Mi több, akár a Paks elleni hozzáállást is... A régi-új trénernek könnyű dolga azért nincs, hiszen a gárda nem lehet épp kicsattanó lelkiállapotban, és még a szurkolók is ellenük fordultak. Arról nem beszélve, hogy a kiállított Antónt ugye eltiltották, Nikolas Proesmans térdében pedig  majd minden szalag elszakadt, a középpályásra legalább féléves kihagyás vár.

Nem mintha velük elég veretes lenne a névsor: amíg a Ferencváros korábban már bizonyított, igen hasznos és ügyes légiósokat igazolt, addig Újpesten mellékszereplőkkel hígították fel az amúgy sem túl erős keretet. A szarból nehéz várat építeni örök igazságot nehéz megkerülni Újpesten. Ahol Iandoli és Christ a legjobb, ott nem a bajnoki dobogó lehet a cél.

Egyébként a Fradinak sem kell messzire mennie egy 0–6-ért, ráadásul a zöldek épp a legnagyobb riválistól, történetünk másik főszereplője ellen szaladt bele a késbe. Abban is kísérteties a hasonlóság a két meccs között, hogy a Fradi is tíz mezőnyjátékossal maradt egy erősen eltúlzott kiállítás miatt. Az a 2010-es ütközet mély nyomokat hagyott az FTC-ben, a következő évben hiába nyertek kétszer is (1–0, 3–0), az igazi reváns még várat magára. De talán már csak néhány óráig…

Azon az ominózus meccsen pályára lépő játékosok közül a Fradiban már csak Józsi György játszik (az Újpestben is csak négyen maradtak), nem cipelik tehát annak mázsás, kényelmetlen terhét a Moniz-fiúk. Ellenben egyre markánsabb, erősebb csapat épülget, mely kifejezetten látványos játékot produkál – úgy persze könnyű, hogy a holland mester olyan külföldi játékosokat képes a csapathoz csábítani, akik az Ajaxban, a Feyenoordban, a Heerenveenben, a Sparta Rotterdamban, az AZ Alkmaarban vagy épp a Bochumban játszottak rendszeresen holland vagy német bajnoki meccseket. És úgy mellesleg megfordultak a holland, a belga, a bosnyák vagy épp a brazil felnőtt vagy utánpótlás-válogatottakban.

Infók

Ferencváros–Újpest

  • Helyszín: Albert-stadion
  • Időpont: 2013. március 10., vasárnap, 16:30
  • Vezeti: Solymosi Péter
  • TV: m1

 Ricardo Moniz Ferencvárosa olyan, amilyet már régóta várnak az Üllői úton: támad, mintha nem lenne holnap. Amikor a Pápa ellen kicsit megrázták magukat, gyorsan berámoltak két gólt, majd kedvükre kontrázhattak. Bödéék fizikailag remekül felkészültek, erősek és gyorsak, a holland szakember csak olyan légiósokat hív Magyarországra, akik megfelelnek ezeknek a követelménynek. Ám mivel minden erővel a támadásra fókuszálnak, előre igazoltak szélvészgyors, labdaügyes és technikás játékosokat, hátul bizony erősen sebezhető az együttes. Ritkán hoznak le meccset kapott gól nélkül, Pápán is csak mázlival. A legutóbbi három fordulóban nyolc gólt lőttek Jennerék és hét pontot zsebeltek be, bejutottak a Ligakupa elődöntőjébe – harmónia, béke és szeretet honol az öltözőben. A zöldek készen állnak feledtetni a hatgólos szégyent.

Ha Újpesten valóban Daerden szúrta a játékosok szemét, akkor a derbin jóval felszabadultabban és koncentráltabban játszhat az Újpest. De ebben az esetben is a védekezés jut nekik, dominálni a Fradi fog. Ha viszont tényleg annyira gyengék, mint ahogy látszik, akkor újabb megsemmisítő tockosba léphetnek bele. Ám van egy rossz hír az újpesti híveknek: abban az esetben is vereség lehet a vége, ha minden klappol náluk, hiszen ez a Fradi most más szintet képvisel. Szűcs Lajos szerint több szintnyi a különbség.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.