"A vége pedig Final Four lehet. Esetleg egy döntő" – írtam szeptemberben a Veszprém BL-rajtjánál, mert tudtuk a célt, és láttuk az összerakott bombaerős keretet. És tessék, május végét írjuk, és már Kölnben van a gárda a Bajnokok Ligája négyes döntőjének helyszínén, és folyamatosan az motoszkál mindenki fejében, hogy vajon mire lehet képes ez a csapat a legjobbak között. Ott, ahol a helye van, minden kétséget kizáróan.

Már tavaly is ott lett volna, de elképesztő peches volt a sorsolásnál, és belefutott az akkor még eléggé verhetetlen Kielbe. (Akit nem mellesleg masszívan megtámogattak a bírók is). Abba a Kielbe, amellyel most a Final Four elődöntőjében kénytelen játszani a bakonyi gárda, de ez a THW már nem az a félelmetes együttes, mint tavaly. Hogy mást ne mondjak, egyik legjobbjuk, Momir Ilics már a Veszprémet erősíti, vele sikerült betömni az egyetlen komoly lyukat, a balátlövőt. De még mennyire hogy erősíti, bekerült a BL álomcsapatába, másik két veszprémivel, Renato Suliccsal és Schuch Timuzsinnal együtt. Timu egyébként tavaly is a legjobb védő volt.

Szóval az MKB-MVM megnyerte a csoportját a Rhein-Neckar Löwen előtt, majd kiütötte Plockot és a világválogatott PSG-t is, de tulajdonképpen ezzel a csapattal már valahol elvárás is volt a Final4. Azért a Nagy, Sulic, Chema, Ilics belső négyes elég durva támadásban (szélen is félelmetes az Ugalde, Iváncsikok, Gulyás társaság), védekezésben meg amúgy is az egyik legjobb volt Ortega csapata, ebbe illesztették most bele a kétméteres Ilicset. A Nagylaci–Schuch–Ilics–Sulic négyes a világ talán legjobbja, főleg, hogy mögöttük ott tornyosul a kapuban Mirko Alilovic, a horvát válogatott kapus, valamint a veterán, sérült Fazekas Nándi, aki valószínűleg begipszelt kézzel is a csapat rendelkezésére fog állni.

Carlos Ortéga mester össze is eszkábálta a csapatot rendesen, minden poszton világklasszis szerepel (jövőre még erősebb lesz az MKB egy Nilssonnal, és egy Zeitzcal tuti, de lehet, hogy Palmarsson is jön, szóval ha idén nem, akkor jövőre biztosan...), csak sajnos akad olyan, ahol csak egy. Ez ezen a szinten még kevés lehet, pláne a Barcelona ellen, Nagy és Sulic mögött nincs olyan szintű csere, aki képes lenne csak megközelítőleg olyan teljesítményre. Nem is elsősorban a fáradság lehet a probléma, bár nyilván ezeknek a kétméteres óriásoknak szusszanni is kell, hanem hogy Sulicék védekezésben is pályán vannak, márpedig érkeznek majd a két percek. És akkor jön Mocsai, Vilovszki vagy Terzic, akik nem BL-döntő-szintűek.

De mint mondtam, a Kiel viszont meggyengült. Nincs ott már Omeyer, Narcisse, Ahlm és szerencsére a kétszeres BL-győztes Momir Ilics se ugye. De azért így sem gyengék: Toft Hansen, Palmarsson, Vujin és Jicha világsztár, de fogható az idei, kisebb költségvetéssel dolgozó THW. Mi több, le is verik őket Nagyék. Aztán jöhet a Barcelona a fináléban.

Tizenkét évvel ezelőtt Magdeburgban már játszott BL-döntőt a Veszprém, ám azt elbukta. Azóta új rendszerben játsszák a legjobbak kupáját, és ebben először jutott el az elődöntőig az MKB. A Győri Audi ETO a nőknél idén is megnyerte a BL-t, a Pick Szeged az EHF-kupában nyert aranyat, szóval Magyarország a kézilabda fővárosa, hogy ezzel a képzavarral nyomatékosítsak.

Jobb lesz, ha nem maradsz le az újabb Bajnokok Ligája-aranyról! (Ha mégis, jövőre ugyanitt, ugyanekkor.)

Férfi Bajnokok Ligája Final Four, Köln

Elődöntő

  • MKB-MVM Veszprém–THW Kiel 15:15 (tévé: Digi Sport, M1)
  • Barcelona–Flensburg 18:00 (Tv: Digi Sport)

Döntő (június 1.)

  • Barcelona/Flensburg–MKB-MVM Veszprém/Kiel 18:00 (tévé: Digi Sport, ha a Veszprém játszik, akkor M1 is)
  • Vezetik: Martin Gjeding, Mads Hansen (dánok)

A 3. helyért (június 1.)

  • Barcelona/Flensburg–MKB-MVM Veszprém/Kiel 15:15 (Tv: Digi Sport, ha a Veszprém játszik, akkor M1 is)
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés