Merész András: "Akár az ördöggel is szövetkeztem volna"

Amikor női vízilabda-válogatott kilencedikként végzett a tavalyi világbajnokságon, senki nem tett volna nagy összeget arra, hogy Merész András szövetségi kapitány marad. Az élet azonban a szorzók ellen dolgozott, Bandi bá’ folytatta, a lányok pedig bronzérmesek lettek az Eb-n és kijutottak az olimpiára. Merész András őszintén sikerről, kudarcról, coachingról, feltámadásról.

Kezdjük az utálatos résszel: hogy érezte magát a tavalyi világbajnokság után?

Tökéletesen tisztában voltam vele, hogy egy paraszthajszálon múlt, hogy szövetségi kapitány maradhattam. Abban, hogy nem rúgtak ki, hatalmas szerepe volt a junior vb-n szerzett ezüstnek. Sokat gondolkodtam, mit szúrtunk el a vb-n, de a válaszokat csak akkor kaptam meg, amikor a coaching megjelent a csapat életében: egyszerűen nem lebegett előttünk semmilyen cél. Kijutottunk, szuper – de hogy odakint mit is akartunk pontosan, azt nem tudtuk. Ez lett belőle. 

Hogyan is jött pontosan a coaching a képbe? Szándékos útkeresés?

Szándékosnak épp szándékos volt, csak nem egészen az én szándékom… Kovács Imre segédedző mesélt nekem egy emberről, aki ilyesmivel foglalkozik, és kezembe nyomott egy coaching-kézikönyvet. Kinyitottam, elolvastam belőle két oldalt, nem értettem, letettem. Néhány hét múlva csörgött a telefonom: Sárvári György volt, bemutatkozott, mondta, hogy ő írta ezt a könyvet, és szívesen leülne velem megbeszélni, hogyan működhetnénk együtt. Hát, én a vb után akár az ördöggel is szövetkeztem volna, úgyhogy azt gondoltam, miért is ne. A beszélgetésünk után adtam másfél órát a Gyurinak a csapattal úgy, hogy én nem voltam ott.

Ami, úgy hallottam a lányoktól, elég érdekesre sikerült.

Megyek másfél óra után a csapathoz, mit látok? A legrutinosabb játékosom ül és zokog. Fogtam, beültettem a kocsimba, és míg kivittem a Margitszigetről, kikérdeztem, mi történt. Kiderült, hogy tulajdonképpen semmi, csak megjött neki, és ilyenkor könnyen elsírja magát. Na, mondom, ez legalább nem a coachingtól volt.

Sárvári György pedig maradt.

Elkezdtünk dolgozni vele. Pszichológusunk, úgynevezett szárazföldi edzőnk addig is volt, és persze a kudarcok után végigpróbáltunk jó pár szakembert. Van, aki ma is foglalkozik egyénileg egy-egy lánnyal, mindenki meg tudja ítélni szerintem, mi használ a lelkének. Gyuri első beszélgetése után azonban érezni lehetett a csapaton, hogy ez valami más, valami új, ami talán a javunkra lehet.

Mikortól vett részt ön is a foglalkozásokon?

Csak több hét után csatlakoztam hozzájuk, és megmondhatom, nem volt egyszerű. A magyar sportfelfogásban van egy olyan elképzelés, hogy az edző, az nem a csapat része, hanem fölötte áll annak, és emiatt a szövetségi kapitány ne haverkodjon a válogatottal, mert az milyen már. Ezt a látásmódot változtatta meg alapjaiban a coaching. Úgy gondoltuk, hogy a legjobb az volna, ha egy meccs utáni kiértékelésen csatlakoznék a csapathoz.

De hát azelőtt is csinált ilyesmit a mérkőzések előtt, nem?

Én is azt gondoltam. Elmondtam, hogy most jók voltatok, csajok, most meg hülyék. Aztán jött Gyuri, és azt kérte a lányoktól, hogy mindenki mondjon két dolgot, amit jól csinált ezen a meccsen. Teljesen megdöbbentem. Vagy húsz percig tartott a procedúra, és a legpozitívabb, amit hallottam, az volt, hogy „hát, nem blokkoltam rosszul”. Ekkor értettem meg, hogy mekkora mentális problémáink vannak.

Örök téma a női sportágaknál az edző neme. Amikor kezdtek belemászni a lelki dolgokba, nem érezte úgy, hogy ezt mégiscsak egy nőnek kellene csinálnia?

Édesapám olyan öt-hatéves koromban azt mondta nekem, hogy Amerikában egyszer rendeztek egy hazugságversenyt, amit az a férfi nyert, aki azt mondta: „ismerem a nőket”. Ez a legbölcsebb dolog, amit életemben hallottam. A coaching-folyamat során olyan dolgokat tudtam meg a lányokról, amikről addig fogalmam sem volt – bár nem feltétlenül azért, mert férfi vagyok, sokkal inkább, mert én is az imént említett felfogás rabja voltam, és nem a csapat részeként kezeltem magam.

A gyakorlatban milyen hozadéka van annak, hogy megnyíltak egymás előtt?

Mondok egy példát: az egyik legjobb játékosom néha úgy csinált, mintha nem is hallotta volna, amit ordibálok neki a medence partjáról. Sokat dühöngtem emiatt. Aztán kiderült, hogy az egyik fülére valóban alig hall.

Az a bizonyos coaching-kézikönyv, amit Merész kezébe nyomtak

A teljesítményjavulás hihetetlenül gyorsan érezhetővé vált a csapat játékán.

Jött az első döbbenet: megvertük görögöket. Aztán azon kaptuk magunkat, hogy megvertük az oroszokat és az olaszokat. Elkezdtünk félni, hogy itt valami nem jól van. Odajött hozzám a meccs után az orosz edző, és azt mondta, nahát, András, milyen frissek vagytok! Na, mondom, nagyszerű, elcsesztük az Eb előtti formába hozást.

Az Európa-bajnokságon azonban jött az oroszok elleni vereség. Hogyan kezelhető ilyenkor a hullámvölgy?

Gyuri leültetett mindenkit, és azt kérte, mondjunk egy-egy mondatot arról, mi volt jó ebben a meccsben. Sorolták a lányok, aztán a végére gyakorlatilag elfelejtették, hogy kikaptunk. Az ilyenek miatt gondolom azt, hogy a coaching csapatszinten sokkal többet tud segíteni, mint a hagyományos pszichológia. Márpedig azt régóta hangoztatom, hogy a női vízilabda sokkal inkább csapatsport, mint a férfiaknál. Nekünk nincsenek Kásásaink meg Birosaink, nekünk csapatmunkánk van, egymásra vagyunk utalva.

De ugye azért nem volt a folyamat során minden rózsaszín?

Hát, amikor először beültem a kör közepére, kaptam hideget-meleget. Olyanokra derült fény, amikről álmomban se gondoltam volna, hogy bárkiben tüske maradt volna, hisz sosem mondanék rosszindulatból dolgokat a lányoknak. Volt például, akitől elnézést kellett kérnem, mert iszonyúan megsértettem azzal, hogy egy bizonyos futballistához hasonlítottam…

Az Európa-bajnoki bronz megmutatta, hogy a vb-helyezésnél sokkal többre hivatott a válogatott, az olimpiai kvalifikációs tornán pedig szintén sikerrel vették a lányok az akadályokat. A kvalifikációs torna után Londonban tesztelték az olimpiai uszodát, ahol játszani fognak. Milyen volt?

Iszonyatosan hideg. Ez egy üvegmonstrum fém vázzal, reggelre úgy lehűlt, hogy szegény lányok reszkettek. Szívből remélem, hogy az olimpián jó idő lesz.

London?

Hogy mire számítok? A várost ismerve: esni fog. Na, de komolyra fordítva a szót: bármi lehet. Tényleg bármi. Erős a csoportunk. Bár a kijutott nyolc csapatból hét alapvetően bármikor megverheti a másik hatot. És lássuk be: a britek se rosszak. A negyedik, ötödik és hatodik meccsünkre készülünk, ezeket akarjuk hozni. Ez pedig…

Aranyat jelent.

Azt.

A vízilabda-válogatott centere, Tóth Ildikó is nyilatkozott nekünk a coach szerepéről és persze az olimpiai reményeiről!

(fotó: Karmacsi Andrea)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon