Jól szerepeltek magyar klubok Európában, a Debrecen egy idegenbeli remivel teljesítette a BL-fordulót, a Videoton pedig nyert az El-ben. A Real ötöt gurított felkészülési meccsen, egy osztrák kapus adott egy felfoghatatlan gólpasszt, Downing meg gólt lőtt.

A leghihetetlenebb - Steward Downing

Ha nem tudnám bizonyítani mozgóképpel, úgysem hinné el senki. De itt van, nézzétek: Steward Downing gólt lőtt! Tétmeccsen. Hogy ki az a Downing? Az az angol válogatott szélső, akit 22,8 millióért vett a Liverpool és aki ezek után egyetlen gólt sem volt képes lőni a vörös mezben (36 bajnokin). Mint ahogy a 34 válogatottbeli fellépésén sem. Most lőtt egy igen nagy dugót az Európa-ligában.

A legigazságosabb - Ibrahima Sidibe

A Debrecen nyári régi-új igazolása, Sidibe két góllal nyitott a bajnokságban, majd az eltiltását letöltve a Bajnokok Ligájában is beköszönt. Szintén kétszer. Ibrahima igazságos férfi, mindkét csapat kapuját bevette... Nagyon sokat ért az idegenbeli gól a BATE ellen, sajnos a 93. percben Verpecz kapujába pattant róla a labda.

A legfontosabb - Nemanja Nikolics

A Videoton a Slovan Bratislava kipottyantása utána belga Gent ellen folytatta az El-szereplést. A fehérvári első meccsen 1-0-ra győzött a magyar ezüstérmes, a rettenetesen fontos gólt (ismét) Nemanja Nikolics jegyezte.

A legszerencsésebb - Kyle Miller

Miller, a Sporting Kansas City labdarúgója a Stoke City elleni barátságos csatán lőtte, vagyis fejelte élete gólját. Amiben elengedhetetlen érdemeket szerzett a Stoke kapusa, Asmir Begovic, aki a tizenhatos vonalig kilépett egy hazaadásra, amivel fejbe lőtte Millert, akiről a döbbent kapus fölött behullott a bőr a kapuba.

A legtöbb - Real Madrid

Mourinho tanítványai Los Angelesben, David Beckham csapatával, a Galaxyval játszottak felkészülési mérkőzést. A blancók ötöt lőttek az amcsiknak, az első gólra 83 másodpercet kellett várni. De inkább nézzük a gólpasszokat, mint a gólokat, zseniális meglátások. Ángel Di María négy perc alatt egy gólt és egy gólpasszt hozott össze.

A legostobább - Lukas Königshofer

Ez a jelenet legalább annyira hihetetlen, mint Downing gólja - a sírva-vinnyogva röhögés garantált. Ez a kedves osztrák kapuvédő olyat tett, amire nincs épeszű magyarázat. Ezzel a góllal 2–1-re kikapott a Rapid Wien a Vojvodinától. Te ezt elhiszed?

A legnagyobb színész - Torghelle Sándor

A Videoton az első fordulóban csak egy pontot szerzett otthon a Pápa ellen és közel állt, hogy pont ennyi kerüljön a neve mellé Újpesten is. Mindenesetre nem Iványi játékvezetőn múlott, aki csúnyán megette Torghelle nagyhalálát. Röhej! A sors viszont igazságos volt, mert Sándor György kihagyta a jogtalanul befújt büntetőt. Az más kérdés, hogy műesésért sárga lap járt volna, ami már a második lett volna Torghellének.

Átnéztük, hogy alakultak az igazolások a bajnokesélyes csapatoknál. NB I-mustra.

(fotó: m.talksport.co.uk, omercr7.wordpress.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés