„Ambiciózusak vagyunk, de nem akarok semmilyen éremmel foglalkozni egyelőre, csak a következő mérkőzésünkkel” – mondta Benedek Tibor kapitány, ám a következő meccs már az éremről is dönthet, hisz amennyiben sikerül legyőzni Horvátországot, minimum ezüsttel térnénk haza a világbajnokságról. Ami a Világliga-ezüsttel együtt elég szép jövőt ígérne.

No de tényleg ne szaladjunk ennyire előre, igaza van Tibornak, nagyon fontos meccs előtt állunk, egy vb-elődöntő még a most leváltott, régi nagycsapatunknak is szép eredmény volt. Pláne ugye világbajnokságon, ahol azért nem muzsikáltak valami fényesen Kásásék, egy aranyunk volt csupán a Kemény-érában, de annak is már tíz éve. Mondjuk emellett volt még három finálénk, vagyis Benedek már csak egy lépésre van attól, hogy elérje a leggyakoribb magyar eredményt.

Hogy jutottunk négy közé? Először szenvedve, aztán gálázva. Nem tudni, a formaidőzítés tökéletes, vagy az ellenfélválasztás volt szerencsés.

A csoportkörben simán kikaptunk Szerbiától, ami azért kalkulálható volt, déli szomszédunk jó ideje előrébb tart válogatottunknál, hiába a korábbi három olimpiai arany. Ezzel nem is volt gond, ám aggasztónak tűnt az Ausztrália elleni döntetlen, egy ilyen válogatottak egy átalakulóban lévő, generációváltáson áteső magyar csapatnak is egyértelmű fölénnyel kellene vernie. Gondoltam én. Csakhogy ezek az auszik néhány nap múlva, egészen pontosan a negyeddöntőben bizonyították, hogy nem mi voltunk, vagyunk harmatosak, hanem ők lettek piszok kellemetlen ellenfelek: Horvátország ellen is remiztek és csak hosszabbítás után kaptak ki 7–6-ra.

Szóval egyrészt szó sincs arról, hogy az az iksz egy sétameccs volt, amit vagy ellazsáltunk, vagy nem voltunk eléggé élesek, motiváltak, másrészt meg kiderült, a horvátok sem jobbak gólokkal Ausztráliánál. Ergo nálunk sem. De mint már említettem, Horvátország is úgy döntött, a londoni arannyal megkoronázott sikeres időszakot egy könnyed generációváltással törik meg, vagyis ők is gőzerővel készülnek Rióra. Az olimpiát nyerő csapatból már nincs itt például Hinic, Barac és Boskovic sem. Szóval a rutin náluk is hiánycikk lett.

Érdekes, nagyjából mindenki a következő olimpiára fókuszál, ennek ellenére a londoni négy elődöntős csapatból három most is a legjobb négy közé jutott, egy csere volt – Szerbia helyett Magyarország játszik a döntőért! Igen, a legnagyobb favorit szerbek elvéreztek a nyolc között, valaki ugyanis csúnyán eltaktikázta magát, mivel Szerbia–Montenegró meccs volt az elődöntőért. Illetve végül kiderült, nem taktikázták el magukat a montenegróiak, a pocsék csoportkör után korán távozhattak volna, de végül lenyomták a legnagyobb ellenfelet.

Benedek Tibor csapata a négy közé jutásért Görögországgal játszott, és szó szerint játszott velük, az egész meccsen mindössze három gólt kapott a parádézó (80%-kal védő) Nagy Viktor. A 9–3-as magabiztos siker mindenképp önbizalmat adhat fiatal csapatunknak, főleg, hogy a védekezés ennyire összeállt.

És ne felejtsük, nem kutyaütő brigádot szedtek szét Vargáék, a görögök itthon vertek minket a Vodafone-kupán. Nem csak Nagy Viktor fantasztikus teljesítménye volt roppant fontos az elődöntő és a jövő szempontjából, hanem például a fiatalok közt is nagyon fiatal Bedő Krisztián játéka. A húszéves center két gólt is dobott, valamint hozott néhány kiállítást, vagyis gyakorlatilag hibátlanul teljesített. A 21 éves Vámos Márton az egész vébén nagyszerűen teljesít, Varga Dénesről nem is beszélve, aki most aztán tényleg bizonyítja, hogy nemigen született még nála nagyobb tehetség ebben a sportágban.

A görögök ellen mutatott teljesítmény elég lehet a döntőre, de hát ez sosem volt ilyen egyszerű. A horvátok teljesen mást játszanak, és még jobbak is – de a mostani válogatottnak nincs veszíteni valója az olimpiai bajnok ellen, fiatal együttesünk lazán játszhat a vb-elődöntőben. Abból pedig – némi képzavarral élve – még valami fényes is kisülhet.