Több pályán is fantasztikus hajrákat láthattunk, a Chelsea, a KTE, a Valencia és a City is fordított. A Barca kilencgólos meccsen győzött, a Bundesligában pedig magyar napokat tartottak.

A legnagyobb meccs

A Tottenham–Chelsea-ütközet több szempontból is felettébb érdekesnek tűnt: egyrészt ugye londoni, vérmes derbi, másrészt a Spurs mestere, André Villas-Boas a Chelsea kispadjáról lett elzavarva. Nos, nem kellett csalódni, szenzációs meccset játszott a két fővárosi együttes, a 66. percben még 2–1-re a Tottenham vezetett, aztán a maradék időben Juan Mata vezetésével hármat vágott a Chelsea.

A legnagyobb fordítások

A Chelsea is ide tartozik, hatalmasat hajráztak a kékek, de még annál is kiélezettebb hajrát láthattunk a hétvégén Kecskeméten, Valenciában és Birminghamben. A KTE Tarabai 84. és Litsingi 90. percben lőtt góljával fordított a Haladás ellen.

A West Brom stadionjában valamivel kisebb volt a feszültség, hiszen ott már a 80. percben egyenlített a csereként beálló Edin Dzeko, aki szintén a 90.-ben szerezte meg a három pontot jelentő találatot.

A legnagyobb durvulás Valenciában volt, ahol az emberhátrányban játszó Bilbao még a 88. percben is vezetett. Aztán jött Alberto Costa és egalizált. De nem volt vége, Nelson Valdéz az utolsó percben egy ponttól is megfosztotta az Athleticet.

A legtöbb gól

A Deportivo fantasztikus meccset játszott a Barcelonával, holott úgy tűnt, kellemetlen verésben részesül: a 18. percben már 3–0-ra vezettek Messiék, minden eldőlni látszott. Aztán kapott egy ajándék tizenegyest a La Coruna, majd Valdés bevédett egy harmatos lövést, és máris nyílt lett a meccs. Addig, amíg Leo Messi be nem lőtte a második gólját. A második félidő egy csodás Depor-szabadrúgással kezdődött egy egy Mascherano-kiállítással. Emberhátrányban is lőtt egyet az argentin zseni (mesterhármas), ám Jordi Alba kabarés és érthetetlen öngólja ismét kinyitotta a meccset. Végül 5–4-re nyertek a katalánok.

A legjobb magyar légiósok

Szalai Ádám nagyszerű góllal és gólpasszal járult hozzá a Mainz pontszerzéséhez, a válogatott centere kiváló formában van, tartsa meg jó szokását.

Hasonlóan fontos Stieber Zoltán formajavulása, sőt, egyáltalán az, hogy ismét játszik. A Fürth balszélsője visszaverekedte magát az újonc zöldek kezdőjébe és a Hoffenheim ellen gólt is szerzett.

A legpechesebb gól

A Fradi 2–2-es döntetlent játszott hazai közönség előtt a Paks ellen, Ionescu góljára Simon válaszolt, majd a vezetést is megszerezte a tolnai együttes: az év legszerencsésebb/legpechesebb (ki-ki vérmérséklete szerint választhat) góljával. Klein felszabadítása arcon találta Jovanovicsot, onnan került Jova kapujába. Megmosolyogtató jelenet.

Tovább a:
Legfrissebb cikkekhez
A rovat többi cikkéhez
A Lance Armstrong-aktához – Bemocskolt karrier, romokban heverő laborsportág

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Milák Kristóf edzője elmondta, milyen téren kell előrelépnie tanítványának az olimpiáig

További cikkeink a témában