Jól értesült bosnyák kollégák állítják, a Fradi vébén remeklő játékosa, Muhamed Besic ma aláír a Premier League walesi középcsapatához, a Swansea-hoz. És cserébe ötmillió euró körüli összeg üti az FTC markát.

A klix.ba bosnyák site azt írja, Muhamed Besic június 8-án aláfirkantja a nevét a Premier League 12. legerősebb csapatának szerződésajánlatára. A walesi Swansea City ahhoz képest, hogy a PL-ben kis költségvetéssel dolgozik, folyamatosan a középmezőnyben lavírozott, a bennmaradása nem forgott veszélyben, igaz februárban elküldték a korábban remek munkát végző Laudrupot. Akkor is a 12. helyen álltak a hattyúk, szóval a helyére ülő Garry Monk sem váltotta meg a világot. Viszont mindenképp meg akarja szerezni Besicet, ami nekünk, magyar futballrajongóknak is jó hír, hát még a Fradinak, ugyanis a hírek szerint már ötmillió eurónál jár a vébén mindhárom meccsét végigjátszó bosnyák válogatott játékos ára.

A középpályán és a védelemben is nagyszerű teljesítményre képes 21 éves játékos három évre szóló szerződést ír alá, az ötmillióból pedig a korábbi csapata, a Hamburg is részesül majd. Egyébként a Swansea mellett a PL-ből az Everton, a West Ham és Cardiff City, Spanyolországból a Valencia, a Celta Vigo és Sevilla is alkudozott Besicre, de úgy tűnik, a fehér-feketék nyertek. A tehetséges bosnyáknak olyan játszótársai lesznek, mint a két válogatott kapus, a holland Vorm és a lengyel Fabianski, a spanyol Michu és Pablo Hernández, az angol Shelvey, az elefántcsontparti Bony, vagy a napokban igazolt francia Gomis.

Egyelőre nincs hivatalos közlemény.

(Forrás: klix.ba, fotó: Europress/AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés