Már csak nyolc csapat áll a Bajnokok Ligájában, március 27-28-án egymásnak feszülnek az odavágókon. BL-elemzés.

A negyeddöntő első mérkőzéseit március 27-28-án, tehát jövő hét kedden és szerdán rendezik, ideje elkezdeni tervezni, szabaddá tenni az estét és behűteni a sört. A nyoni sorsolás legnagyobb vesztese az AC Milan volt, belehúzott a címvédő Barcelonával, akit nyilvánvalóan senki sem akart ellenfélnek. Az igazi nyertes pedig a Barca nagy ellenfele, a Real Madrid volt, aki megkapta a mindenki által hőn áhított ciprusi APOEL-t.

APOEL Nicosia – Real Madrid

Anélkül, hogy bármelyik csapatot lenéznénk - pláne úgy, hogy magyar focin cseperedtünk fel - ez a párharc formalitás. A Real Madridnak jelenleg két igazi, komoly ellenfele van: a Barcelona és saját maga. A katalánokat sikerült elkerülnie a blancóknak, olyannyira, hogy csak a döntőben futhat össze a Bajnokok Ligája idei kiírásának két legesélyesebb brigádja. Saját magával - értsd: a tréner és néhány játékos viselkedése, a csapat idő előtti megfogyatkozása - pedig nem lesz gondja egy APOEL-szintű egylet ellen.
A Nicosia tizenegyesekkel verte ki a jóval esélyesebb Olympique Lyont, de már az is csoda volt, hogy a Zenitet, a Portót és a Sahtar Donyecket megelőzve továbblépett a csoportból. Cipruson hét BL-meccset játszott az APOEL, ebből mindössze egyet veszített el, a Sahtar ellenit, de akkor már továbbjutóként játszottak Manducáék. A sárga-kékek hat brazilt foglalkoztatnak, de akad portugál, argentin és macedón légiós is, mindössze két hazai játékost találni, aki rendszeresen pályára lép, Haralambidisz és Purszatidisz.

A BL-ben 7-1-0-s mérleggel álló Realt nem érdemes elemezgetni, nincs egy súlycsoportban ellenfelével, bárkit is küldjön pályára José Mourinho mester, oda-vissza le fogják verni az APOEL-t. Melyből piros lap miatt hiányozni fog az első meccsről Gustavo Manduca, a második legeredményesebb BL-góllövő, míg a spanyoloknál olyan gondok akadnak, hogy Benzema vagy Higuaín, Kakà vagy Özil játsszon...

Március 27., kedd, 20:45 - Neo GSP stadion

Benfica – Chelsea

A Benficáról már az nagyon sokat elárul, hogy abból a csoportból lépett tovább, ahol a 2008-as kiírás győztese, a Manchester United is szerepelt. Ráadásul veretlenül zárták a C-csoport küzdelmeit, a "vörös ördögökkel" kétszer is remiztek a portugálok. A nyolcaddöntőben a Zenit Szentpétervárral csaptak össze és 4-3-as összesítéssel kiütötték Husztiékat. Ami figyelemreméltó, hogy Oroszországban is két gólt lőttek a "sasok", mind a tizenkét BL-találkozón betalált Jorge Jesus csapata! Mellesleg a pétervári 3-2-es összecsapás volt az egyetlen vereségük a piros-fehéreknek. A Fény Stadionban 4-2-0-s a mérlegük, háromszor nem kaptak gólt, de a másik három meccsen is csak egyet.

Roberto Di Matteo által dirigált Chelsea a hétvégén rangadót veszített Manchesterben (2-1 a Citynek), egyre távolabb kerül a dobogó, sőt még a negyedik hely is. Vagyis jelen állás szerint nem indulnak ősszel a legrangosabb európai kupában. Az előző BL-körben a Napolit ütötték ki a londoni kékek, de csak hosszabbításban sikerült, miután Nápolyban 3-1-es vereséget szenvedtek. A negyedik idegenben lejátszott BL-mérkőzésük volt az Terryéknek, és a negyedik, melyen nem tudtak nyerni (0-2-2). Valenciában és Genkben 1-1-et értek el az angolok, sejtjük, most elégedettek lennének egy ilyen eredménnyel. Az jelzés értékű, hogy mindenhol lőttek egy gólt.
Mindkét mester számíthat az összes játékosával.

Március 27., kedd, 20:45 - Estádio da Luz
TV: Pro4, 20:30 

Olympique Marseille – Bayern München

A Marseille-nél sem durrantottak pezsgőt, amikor meglátták a Bayern feliratú cetlit, ám azóta már a fejüket is elkezdték döngölni a falba, hisz a München kirobbanó formába került. Március 10. és 17. között három mérkőzésen húsz gólt lőttek a bajorok, és ebben benne volt a Basel elleni BL-nyolcaddöntő visszavágója is. A húsz dugóból Mario Gómez és Arjen Robben hetet-hetet vállalt, Franck Ribéry pedig számolatlanul osztotta a gólt érő átadásokat. Ha ők hárman így játszanak, még a Real Madrid is bajban lehet. Ebből következik, hogy véleményünk szerint az OM nem okoz gondot a Bayern Münchennek. Az Olympique jelenleg egy hét meccses vereség-sorozatban van benne, a Bajnokok Ligájában pedig kínos góliszonyban szenvednek a gallok: a csoportkörben az Arsenal és az Olympiakosz elleni négy meccsen egyetlen egyszer találtak be, csak a Dortmund ellen tudták megszórni magukat. Aztán jött az Inter, ahol egy-egy találatot értek el és jutottak tovább. Ez a Bayern ellen borzasztóan kevés lesz, de az sem segít rajtuk, hogy Mandanda kapus kiállítás miatt nem védhet az első meccsen.

Március 28., szerda, 20:45 - Stade Vélodrome

AC Milan – FC Barcelona

A Milan belehúzott, a 2009-ben és tavaly is győztes, egészen más dimenzióban mozgó Barcelonát kapta, mellyel egyébként a csoportkörben is találkozott már. Akkor helytálltak a rossonerik, hiszen a Nou Campban 2-2-re végeztek, igaz, hazai környezetben 3-2-re kikaptak a katalánoktól. Mivel utóbbi meccsen a Milan Aquilani kiállítása miatt egy órát emberhátrányban volt kénytelen szenvedni, kicsit más megvilágításba kerül a vereség. A Barcelona a 2-2-es nyitómeccs óta nem veszített pontot a Bajnokok Ligájában, mind a hét meccsét megnyerte és 27 gólt lőtt. Plusz most egy nyolcas győzelmi szériát építettek fel Guardiola tanítványai, ami vélhetően Mallorcán sem fog megszakadni. Leo Messi tizenkét találatnál jár a BL-ben, és ő, ellentétben David Villával és Abidallal, egészségesen várja a milánói csatát. A Milan 2004 óta nem verte meg a Barcát, viszont legutóbb 4-0-ra verte az Arsenalt a San Siróban. Mondjuk utána a visszavágón 3-0-ra elbukott Londonban...
A Milannál is akadnak sérültek bőven, Abate és Robinho játéka kérdéses, Maxi López, Pato, Inzaghi, Cassano, Strasser és Flamini biztosan nem futballozhat a címvédő ellen, Boateng felépült, de csak néhány napja végez teljes értékű munkát.

Március 28., szerda, 20:45 - Stadio San Siro
TV: Digi Sport, 20:15

Elődöntő
Marseille/Bayern München – APOEL/Real Madrid
Benfica/Chelsea – Milan/Barcelona

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Újabb rekordot ért el Európa legyőzhetetlen futballcsapata

További cikkeink a témában