A nemzetközi kupák árnyékából kibújva belesünk a spanyol ligába, kíváncsiak vagyunk, hogy megy a kétfrontos megterhelés arrafelé. Görcsölnek-e a lábak, fárasztó-e a szerda-szombat ritmus, vagy lehet nyerni így is. Mi erre fogadunk, lendületet ad, nem pedig kifogást.

Tudjuk, látjuk, mennyit kivesz a játékosokból a kétfrontos megterhelés, sőt, három is van az, hiszen a bajnoki és BL-meccsek mellett olykor a válogatottba is el kell menni, ott meg már könnyen görcsöl az a comb, pláne így szeptemberben. A Bilbao és az Atlético játékosai a Bajnokok Ligájában nyomták a hét közepén, nem túl sok sikerrel: az Athletic otthon ikszelt a Sahtar ellen, a tavaszi döntős, bajnoki címvédő Madrid pedig kikapott Pireuszban.

Cserébe utóbb a bajnokságban még veretlen, akárcsak a Sevilla, amely remek formában van, két bajnoki győzelem után a Feyenoordot is elpicsázta az Európa-ligában. Na de még ne engedjük el az Atletit, Simeone gárdája ugyanis nem szimplán veretlen még, hanem elkapta a Real Madridot. Így aztán a BL-meccs csak kisiklás volt, a Celtának nem kegyelmeznek, még az orrát törő Mandzukic nélkül sem. A Bilbao jól védekezik, de elöl csak néha szakad ki a gólzsák, akkor viszont hármat lőnek, és főleg otthon. Mivel a Granada ellen a San Mamésban játszanak, nem aggódnék a H kimenetel miatt.

A Sevilla az utóbbi négy meccséből hármat behúzott, és ugyan nehéz dolga lesz Córdobában, elég masszív kis csapatnak tűnik az újonc, ám úgy fest, nem tudnak hibázni Baccáék. És miután ezt majdnem kettes szorzóval tálalják, eléggé megdobja a szelvényünk összértékét. Ezer forinttal majd' négyezret nyerünk.

Primera División-szelvény:

Fogadok most, mert szerintem se hülyeség a kombó, és érdekel a több mint négyszeres pénz is!

Nem, nem ezekre a meccsekre fogadok!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Brutálisan erős csapattal megy az olimpiára a Team USA

Csúnyán beégett a csatár, aki a 97. percben panenkázott

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés