Tizenötezer fős, UEFA 4 kategóriájú, vagyis akár BL-csoportmeccsek megrendezésére alkalmas stadionrekonstrukciót hajtanak végre Diósgyőrön négy és fél milliárdos állami támogatással, mellette pedig kétmilliárdból húzzák fel a DVTK utánpótlás-akadémiáját. A látványtervek már elkészültek – jó hír, hogy biztosan nem ezek profi kidolgozására fordítják a pénzt.

A páholyban pezsgőzve, a meccsnél valami sokkal érdekesebbet néznek majd a VIP-ek. A drukkerek első sorait jótékony homály fedi
Embernagyságú kukák és óriásmadarak a DVTK-stadion környezetének alapelemei
A pályát a jól bevált módon, a lelátók közé helyezik
A német paplanernyős szerepe egyelőre nem ismert, reméljük, nem a taktikát akarja kilesni
A kapu mögötti szektort készítik elő a megszokottnál szélesebb nézőknek
A stadionnak háttal pózolhatnak majd a szurkolók
A sejtelmes tömeget is szívesen fogadják
Egyelőre nem tudjuk, hogy az ablaknál álló, a méretarány szerint úgy három és fél méteres pincér csak a megnyitó érdekes látnivalója lesz-e
A párafelhőben bemelegítő csapat is érdekelni fogja a médiát
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés