Zaklatottan indul az este, négy nő a város négy különböző pontjából tart egy helyre: a Várban lévő Baltazárba. Céltudatosak, mindannyian ugyanazt akarják: egy jót enni kedden este.

Már napközben fűtöm nőimet az esti találkára, és izgatottan küldöm körbe a legújabb Baltazár étlapot a tavaszi kínálattal. Hamar nagy lesz az öröm, mindenki talál kedvencet. A borjúfasírt turbolyás burgonyapürével és a spenótos-sajtos galuska fejes salátával gyorsan felkerül az esti kívánságlistára. A kiemelt böjti ajánlat szinte könnyekig hatja a húst ideiglenesen nélkülöző vendégjelöltet, ekkor azonban még semmi nincs eldöntve.

Fél nyolc, és már az étterem felé a macskaköveken billegve jobb kedvre derülök, amikor meglátom a buja piros fényű kedves helyet. Ez az első tavaszi este, a teraszon barátságosan dekorált asztalok álldogálnak pislákoló mécsesekkel, egyelőre vendégek nélkül. Akkor is kedvem támadna bemenni, ha nem várna odabent egy nevemre szóló négyfős asztal. De így még jobb.

Érkezésem után nem sokkal a hölgyek is befutnak, máris Miklóscsabi Csakazízéért Ezerjójával (2012) indítjuk az estét. Rövid tanácskozás után négyen négyféle előételt rendelünk, ki-ki kísérletező kedve és húsigénye szerint választ: olívabogyó, pekingi kacsatekercs, aiolis házi ketchupos sült burgonya és kacsamájpástétom is kerül az asztalra.

Alighogy megegyezünk, kinek a lakásában mutatna a legjobban a polcon lévő mini hintaló, már előttünk is teremnek a választott falatok. Az olívabogyók és az aiolis házi ketchupos sült krumpli kicsit sem hoznak lázba. Nem is számítok persze nagy dologra, egyikünk sem ezektől várja a gasztronómiai mennybe menetelt. A kacsamájpástétom, a házi lekvár és a tányért díszítő virágok megmentik a helyzetet. A házi kenyeret is hamar elpusztítjuk. Nincsen enyém-tiéd, mindenki összevissza nyúlkál a tányérokban, kézzel és villával, ahogyan jól esik. A pekingi kacsatekercs marad a végére, édeskés ízével kicsit kilóg a sorból, emiatt az este meg nem értett, de jóízűen elfogyasztott fogása lesz.

A pincérek kedvesek, figyelmesek. Néha kölcsönösen belegabalyodunk a tegeződés-magázódásba, de ez cseppet sem kellemetlen, mindenki jókedvű. Én pedig örülök, mert a Baltazár bizony egyáltalán nem olyan puccparádé, amilyennek eredetileg képzeltem. A kis fekete ruha most is jó választásnak bizonyul, de a jövőre nézve megnyugtat, hogy farmer-pólóban sem néznének ki, ha éppenséggel abban érkezem.

A főételek kiválasztásakor a bőség zavara lelassítja a társaságot. A spenótos-sajtos galuska fejes salátával biztos pont, a turbolyás burgonyapürével kínált borjúfasírtról menet közben derül ki, hogy elfogyott. Az újratervezés után utóbbit egy hamburgerre és egy csirkepörköltre váltjuk nokedlivel. Én minden várakozást és tavaszi étlapos tervet felülírva a pillanat hevében szalontüdőt rendelek vargányás gombóccal.

Egy szerelmi csalódás, egy félresikerült lájkolási ügy és egy színházi előadás kivesézése után érkeznek meg a főételek. Már a tányérok méretét látva érzem a vereséget, túl sok volt az előétel. Szemeink feszült figyelemmel követik egymás tányérjainak asztalra helyezését. A spenótos-sajtos galuskás tányérban kövér galuskák hevernek olvasztottsajt-borításban, boldoggá téve a böjtölőt. Nincs nagy meglepetés, egyszerű fogás, de böjt idején nem is szabad hivalkodni.

A hamburger pont olyan, amilyennek kértük: jól átsütött, amiért kicsit neheztelek ugyan, de legalább van benne bacon. A Baltazár megnyitása óta hallunk sztorikat a hosszú évek alatt tökéletesített házi buci receptről, Litauszki Ausztriából származó hamburgermániájáról, és mi is megállapítjuk, rendben van a dolog. A Budapesten tomboló hamburgerőrület még tart, a Baltazár pedig megérdemelten van a legjobbak között.

A csirkepörkölt sűrű szaftjának kóstolásakor megtörténik, amiért jöttünk: bebocsátást nyerünk a gasztronómiai mennyek kapuján. Minden csirkecomb egy sziget a szafttengerben, beborítja őket a selymes, sűrű lé. Nem olyan, amilyet a nagymamám csinál, valahogy máshogyan jó. A hús puha, omlós, a fűszerezés is pont el van találva, nem vágyom többre, jobbra. No de a szaft! Annyira jó, hogy azt hiszem, hús nélkül is szívesen enném, egy dolog bánt csak, a tejfölhab. Bárcsak sima tejföl lenne!

Ez viszont még mindig nem az én tányérom, ideje arra koncentrálni.

A vargányás gombocós szalontüdő első falatkája után megszólal fülemben a győzelmi ének. Nem hibáztam. Ez jó. Továbbmegyek, ez a legjobb szalontüdő, amit valaha ettem. Merthogy idáig ez az egyetlen is, de biztos vagyok benne, hogy ha nem is sírig tartó szerelem, de több éjszakás kaland lesz belőle – szemben a pacallal, ami egyértelműen az egy éjszakás kategória volt.

A szalontüdő krémes, levegős, puha, de nincsenek elvárásaim, mert fogalmam sincs, milyennek kell lennie. Egy biztos: a vargányás gombóc csendes mellékszereplő csak. A szakirodalom szerint sertésszív- és nyelv is lehet a tányéromban, de ebbe sem a helyszínen, sem utólag nem gondolok bele, éppen eléggé benne vagyok már abban a sertésben. A gasztronómiai kíváncsiság legyőzte a belsőségek miatt érzett bizalmatlanságot, és elindított egy úton, ami a hetvenes-nyolcvanas évek letűnt sztárjainak újrafelfedezése felé vezet.

A pincér desszertválasztásunkról érdeklődő kérdését frivol kacagás és egy beismerő vallomás kíséri: nem bírunk egy falatot sem enni, csak a számlát kérjük – de azért a szalontüdő-maradékot elvisszük, ha nem gond.

Fejenként nyolcezer forintot fizetünk. A számlához automatikusan hozzászámolják a 13%-os szervízdíjat, de jó érzéssel csapjuk hozzá ehhez a mi 13%-unkat, mert jóllakottak és elégedettek vagyunk.

Zsidaiék a Baltazárban jól keverik a vendégtérben és a konyhában is azokat a dolgokat, amiket szeretünk. Legyen szó akár a dekorációs elemként használt hintalóról, a kedves bádogedénykékről, a klasszikus magyaros fogásokról, a nagymamák konyháinak sztárfogásairól, a (gourmet) street foodról vagy az érdemtelenül hanyagolt belsőségekről, hamar megbarátkozunk a koncepcióval.

A nagyvizitből természetesen a mosdó sem maradhat ki. Nem lepődöm meg túlságosan, amikor a Spílerhez hasonlóan itt is egy Dyson Airblade fogad, ami egy barátom szavait idézve “a kézszárítók Ferrarija”.

Hazafelé taxi helyett a sétát és a panorámát választjuk. Hónom alatt a szalontüdős dobozzal a lépcsőkön bukdácsolva máris elkezdjük tervezni a következő látogatást. Tavasz, terasz, reggeli! – hangzanak a vezényszavak, és mindenki helyeslően bólogat.

(Fotó: Baltazár hivatalos Facebook-oldal)