Végre újrarajzolták a világtérképet az alapján, ami igazán számít, vagyis az ott élők belső tulajdonságait alapul véve. Ennek tükrében te is könnyedén kiválaszthatod, hová passzolna leginkább a személyiséged.

A JWT által közzétett térkép elkészítéséhez a világ minden tájáról kikérték az emberek véleményét arra vonatkozóan, hogy miképpen értékelnek másokat, más országok lakóit, és hogyan látják önmagukat. A begyűjtött adatok alapján aztán új kontinensekbe rendezték a hasonló besorolású országokat, így lett például Ausztráliából, Kanadából, Finnországból és Franciaországból Balancia, amely elnevezés arra utal, hogy ezeket az országokat mások kiegyensúlyozottnak és demokratikusnak látnak.

Ezzel szemben például Egyiptommal, Szaúd-Arábiával és Pakisztánnal kapcsolatban leginkább a szigorú vallás jut az emberek eszébe, így lett belőlük Spiritania.

Németország, Hongkong és Japán a kemény munkáról és a rendezettségről híres, így ebből a három országból állt össze Uniformany. Ennek ellensúlyozására ott van nekünk Funlandia, ahol a rendezettség helyett a mókázásé a főszerep, ide tartozik Brazília, Olaszország és Spanyolország. Hasonlóan szórakoztatónak és lazának gondolják az emberek Mexikó és Thaiföld lakosait, így belőlük állt össze Chillville.

Oroszország, az Egyesült Királyság és az USA kapcsán leginkább az arrogancia és az önelégültség jutott eszébe a felmérésben résztvevőknek, így ez a három ország a Smugville elnevezést kapta, míg Kína önmagában kitesz egy Geniustan nevű kontinenst, mivel a jelek szerint a lakosait a világ intelligensnek tartja. A maradék országokat, amelyeknek nem volt ilyen jól megkülönböztethető tulajdonsága, együttesen besorolták a Vanilla nevű csoportba.

Persze az is kiderült, hogy sok esetben egy adott ország lakossága egészen másképp tekint magára, mint ahogyan mások látják őket kívülről. A sztereotípiákat tehát a benne élők gyakran megcáfolják. Éppen ezért elkészítettek egy hasonló térképet, ám ezúttal a helyben élők saját véleménye alapján.

Reméljük sikerült ezek alapján eldöntened, hogy melyik országba is illenél a legjobban, ám ha ehhez kellene még egy kis segítség, itt egy teszt kitöltése után szívesen megmondják ezt neked.

(via)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon